240 lóerős lesz a megvásárolható a KTM RC16

2016.12.07. 12:24

A KTM RC16 projekt kezdete óta tudni lehet, hogy lesz belőle megvásárolható változat is - mármint magánemberek számára megvásárolható, nem úgynevezett production racer.

A production racer versenymotor létező dolog, a MotoGP-ben a nem gyári csapatok ilyenekkel versenyeznek, például az Aspar vagy a Gresini ilyenek - ők döbbenetes árérért viszont nem csak a motort kapják meg, hanem egy komplett szolgáltatást is. Ezért például az LCR-nek két Honda RC213V versenymotor millió euró feletti tétel, míg az RC213V-S-t, az utcai változatot 60 millió körüli áron kínálják.

Azért is érdemes hangsúlyozni a különbséget, mert a KTM kínál versenycsomagot, például a dakaros terepmotorjukat, a KTM 450 Rally-t is tízmillió forint feletti összegért árulják - szolgáltatásokkal együtt. A hír elején említett RC16 viszont nem ilyen lesz, hanem a Honda RC213V-S-hez hasonló, annyi különbséggel, hogy nem lesz rendszámos változata. Csak és kizárólag pályára készül.

Stefan Pierer, a KTM vezérigazgatója szerint 100 darabot terveznek az utca embere által is megvásárolható RC16-ból, ráadásul az árakat direkt a Honda MotoGP replikája alá lövik be, nagyjából 30-37 millió forint környékére.

Azt nem tudni, hogy a megvásárolható RC16 és a MotoGP RC16 mennyire lesz hasonló - tökéletesen biztosan nem, a screamer gyújtássorrendű V4-es teljesítményét például jelentősen visszaveszik, a versenygép 270 lóerejéből nagyjából 240 marad majd. A kész modell 2018-ban érkezik.