Odaver a KTM MotoGP-szörnye

2015.12.01. 08:40

Míg a MotoGP és a Superbike csapatai éppen Jerezben tesztelnek, addig a 2017-es nagy visszatérésre készülő KTM a mögöttünk hagyott hétvégén egy másik spanyolországi versenypályán, Valenciában próbálgatta az RC16-ot. Korábban Ausztriában is teszteltek már, és elégedettek az eddigi fejlődésükkel.

A hírek szerint Valenciában már nemcsak Alex Hofmann körözgetett, hanem a frissen igazolt finn Mika Kallio is. Neki ráadásul az elsődleges feladata az volt, hogy az utolsó lóerőmorzsákat is kicsikarja a KTM versenygépéből. A tempója biztosan megvan ehhez, hiszen nemrég még éles versenyeken indult. Az osztrák gyártó sokat profitálhat tudásából.

A KTM MotoGP-projektjének vezetője, Mark Leitner elégedett az eddig látottakkal. Elmondta, hogy az osztrák és a spanyol aszfaltcsík sokban különbözik egymástól, de ez inkább segíti a dolgukat, mintsem nehezítené. Így ugyanis a begyűjtött és kielemzett adatok is változatosabbak. Kiemelte továbbá a csapatszellemet, és mindkét tesztpilótát megdicsérte. Hozzátette: Kallio már az első napokban is nagy hasznára tudott lenni az istállónak.

A két motoros is csupa szépeket mondott a próbafutásokról, de nyilván akkor sem ócsárolnák a fejlesztés ezen szakaszában a motort, ha nem lenne minden teljesen kerek. Nekik most egyébként téli pihenő jön, a mérnökök pedig a telemetria és a köridők elemzésével újabb fejlesztéseket végeznek majd el. Legközelebb február elején tesztel a KTM. Bár a MotoGP-be hivatalosan 2017-ben térnek vissza, terveik szerint a 2016-os idény zárófutamán, Valenciában már rajthoz állnának – feltéve, hogy erre akár szabadkártyával lehetőséget kapnak.