A legkeményebb terepverseny

2015.09.01. 11:27

Az Erzberg Rodeo kétségkívül a világ legdurvább motorversenyei közé tartozik, az egynapos megmérettetések között pedig talán egyedülállónak is mondhatjuk. A versenyzőknek igen kemény terepet kell leküzdeniük, nem is véletlen, hogy általában meglehetősen alacsony arányban érnek célba. Idén ez fokozottan igaz volt.

A versenytáv bő harminc kilométerrel nőtt az előző évihez képest, és persze nem egy könnyű szakasz beiktatásával érték el mindezt. A selejtezőnek számító felfutón mintegy ezerötszáz versenyző állt rajthoz, a csúcsnak számító fináléra viszont csak a legjobb ötszáz kvalifikálhatta magát. A szakaszok viszont alaposan megrostálták a népes mezőnyt, az szűk időlimitek és a műszaki gondok együttesen szórták ki a versenyzőket, végül csupán öten látták meg a kockás zászlót.

Közülük négyen megosztva csípték meg az első helyet. Andreas Lettenbichler és Jonny Walker KTM EXC 300-zal, míg Alfredo Gomez és Graham Jarvis Husqvarna TE 300-assal ment végig. Az ötödik Mario Roman Serrano volt, ugyancsak KTM EXC 300-zal. A versenyről egy igen tartalmas, egyórás összefoglaló is készült: