Máris baj van a legkisebb Harleykkal

2015.08.27. 07:41

A Harley-Davidson kevesebb mint két éve mutatta be legkisebb modelljeit, a Street 500-at és 750-et. Ezek aztán egészen népszerűek is lettek, az ötszázas például Ausztráliában is sokat dobott az eladásokon 2015 első felében. Most viszont vizsgálódott az NHTSA (lényegében az amerikai közlekedési hatóság), és problémát is talált.

A gond az üzemanyag-szivattyú környékén van – valami lehet a levegőben, hiszen pár nappal ezelőtt két Honda-típusnál számoltunk be ugyancsak benzinpumpával kapcsolatos meghibásodásról. Igaz, a Harleyknál a hírek szerint más jellegű a probléma. Itt ugyanis az egyik tömítés miatt akadozhat az üzemanyag-ellátás. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a motor fulladhat, elgyengülhet, aztán hirtelen visszatér az ereje. Ez pedig könnyen előidézhet baleseteket is.

Az NHTSA éppen ezért visszahívást rendelt el, amely a 2014. január és június között gyártott gépekre érvényes. Összesen 10 580 motorkerékpárt érint, egyelőre csak az amerikai helyzetről van szó. Az érintettek értesítést kapnak, de maguk is érdeklődhetnek a márkaszervizeknél. A hibás alkatrészt ingyen cserélik, az akció még ebben a hónapban megkezdődik.

Az amerikai márkánál idén áprilisban volt legutóbb nagyobb szabású visszahívás. Akkor több mint egy tucat típus kuplungjával voltak gondok.