Kevesebb magyar busz pótolhatja a 3-as metrót?

2016. február 11. - _zahnrad

kbkv_su8.jpgA PKD-konstrukció gyakorlatilag megmentette a hazai buszgyártást. Most azonban könnyen a sírásójává is válhat.

Dömpingár?

A fővárosi közgyűlés jóváhagyta és forrást is biztosított a 3-as metró pótlásához is használni kívánt csuklós buszok beszerzéséhez. A két részre, komplett és a BKV által készre szerelt (PKD) konstrukciókra bontott beszerzések 75-75 darab +100 százalék opciós mennyiségű buszról szóltak mindkét tenderen.

A komplett buszok esetében a Solaris győzött az Urbino 18 típussal, ami az első hírekkel ellentétben nem az új fejlesztésű negyedik generáció lesz, hanem a korábbi harmadik generációs. Piaci szereplők szerint dömpingárral nyert a Solaris, ugyanis BKK specifikációval egy modern csuklós busz reális ára 300-340 ezer euró között mozog. Ez az ár Euro VI-os motort, légkondicionált, BKK-nak megfelelő utastájékoztatást, FUTÁR-rendszer kiépítést is tartalmaz. A lengyelek 277 000,- eurós ajánlattal nyerték meg a tendert. Az igen csak alacsony árnak valószínűleg nagy köze lehet a kifutó típuscsaládhoz. Vagy pedig alkatrész kisöprés, esetleg egy megrendelésből visszamaradt vázak, netalán szimplán csak piacszerzési szándék állhat az alacsony ár hátterében. A teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a Solaris már két éve beépíti az Urbino III-as családba az Euro VI-os motorokat, és szép számban értékesített is ilyen buszokat, tehát a fejlesztési költségei megtérültek, az áraival ezért és az egyébként is jó kihasználtsággal működő gyára miatt is szabadabban bánhat. A gyár pedig éppen átáll, a részben EU-s forrásokból kifejlesztett negyedik generációs családra.

Almát a körtével

 bkv_m168d.jpgA MABI busza 18,75 méter hosszú, az Urbino 18 csak 18. Ez se számít?

A komplett buszoktól a BKV által készre szerelt kocsik beszerzési ára a saját munkaerő költségével alacsonyabb lehet, ha kettő, azonos buszról beszélnénk. Ebbe illeszkedik is a MABI által megajánlott 278 800,- eurós ár. De ez egy átlagos piac, átlagos árszintjéhez készült kalkuláción alapult. Budapest viszont forrásszűkében van és még mindig nagyon öreg a járműállomány, annak cseréje nem halasztható tovább. A MABI csuklós busza új fejlesztés, a szólón látható változások mellett az Euro VI-os motor beépítése miatt új típusbizonyítványt is kellett szereznie. A típusbizonyítvány költsége könnyen összemérhető lehet egy busz árával, amit a vizsgálatokhoz meg is kellett építeni úgy, hogy még nem volt megrendelés rá. A végösszeg tehát legalább két busz áránál tart és ez még csak a fejlesztési költség, ami nem ártana, ha megtérülne.

Egy busz árát a leszállítandó darabszám is nagyban befolyásolja. Minél nagyobb tételben tud egy buszgyár a beszállítóktól rendelni (motor, váltó, futómű, lámpák, burkolatok, stb.), annál jobb árakat kap. A PKD buszok darabszámának 75-ről 35-re csökkenése az árcsökkentésen felül ezért kettős kutyaszorító.

kbugabencem108.jpgAz egyik legsikeresebb magyar városi, alacsonypadlós busz a V127/M108D, idén már több mint ötven lesz forgalomban. A csuklós változatból kevesebb jöhet? (Fotó: Buga Bence)

Elképesztő a BKV árkedvezmény kialakítására adott ultimátuma. Két, egymástól független tender árait hasonlítják össze. A MABI ráadásul a PKD buszokra kiírt beszerzést meg is nyerte. Igaz más gyártó nem is pályázott, noha szándékról lehetett hallani, de végül senki más nem adott be pályázatot. Egy nyertes pályázót egy másik tender alapján kényszerítenek szerződésmódosításra? Ugyanis nehéz másképp értelmezni az alábbi kitételt: ,,Amennyiben a PKD konstrukcióban a partner az árkorrekciót, vagy az alapmennyiség csökkentését nem fogadja el, úgy az M3 járműpótláshoz szükséges további 35 darab csuklós autóbusz is a készre szerelt autóbusz szállításra kötött szerződésből biztosítható."

A BKV által hevenyészett összehasonlító táblázat is elképesztő. Összeveti a nagy darabszámban eladott, fejlesztési költségeit már kitermelt, leváltott típus árát egy most kifejlesztett, évi pár tíz darabbal termelő hazai manufaktúra árával. A személyi jellegű ráfordítások összehasonlítása szintén kissé demagóg. Egy kihasznált, európai  piacon sikeres gyár és egy csak BKV-s megrendeléssel rendelkező helyi manufaktúrát gondol egyenértékűnek egy buszra vetítve. Ezért egy közgazdasági főiskolán elégtelen jár. Ahogy az egy buszra vetített energiaköltségért és az anyagjellegű ráfordításokért is.

img_7022.JPGStabil pénzügyi helyzetet már rég látott a magyar buszgyártás. Most sem ebbe az irányba mutatnak a folyamatok.

A MABI választhat, vagy nem vállalja a szállítást az ultimátumban önkényesen kiszámolt áron és lenyeli a prototípus megépítésének és kifejlesztésének költségeit, vagy szerez referenciát és bízik benne, hogy egy másik piacon értékesítésnél már a fejlesztési költségeket is viszontláthatja. Hogy lesz ebből további fejlesztés? Nem látja-e kárát a műszaki kialakítás? Az utasok? Jó kérdés, hamarosan meglátjuk.

Az összehasonlításnak van egy másik olvasata is. Most kíméletlenül és egyértelműen kiderült, hogy mibe kerül egy hazai busz beszerzése. Még félkészen, darabokban leszállítva is drágább, mint egy térségbeli, de már kompletten leszállított konkurens. Azt is látjuk, hogy ezzel az árral a valódi versenyben mire megy. Viszont azt már végigvettük, hogy mi lehet a magasabb ár oka.

conector.jpg

Sokáig Mercedesek érkeztek a fővárosba. A német gyáróriás a metrópótló tenderen nem rúgott labdába (fotó: Buga Bence)

A  magyar mérnöki munkára tehát büszkék vagyunk, de megfizetni sajnos nem tudjuk. Ugyanakkor ne legyenek illúzióink, a háttérben folyó tárgyalások ettől előbbre tarthatnak. A hevenyészett táblázat valószínűleg nem szakmai hiányosságok, hanem politikai alku, támogatás gyermeke lehet. Magyarul, ha a PKD konstrukció hozza az elképzelt árkülönbséget, akkor mehet, ha nem, akkor nincs BKV készre szerelés. Azt már nem vették figyelembe, hogy valós piaci környezetben akár piacszerzés, akár készletkisöprés, akár a gyártósor végletes kihasználása az átállás előtt jelentős ármódosító tényező is lehet. Ugyan ez csak egy logikusnak látszó feltételezés, de nem lepődnénk meg, ha ehhez legalább egy kicsit is hasonlító okok állnának a háttérben.

Mindenesetre is fura, hogy csak ilyen kacskaringós és nyakatekert úton lehet lökést adni a hazai buszgyártásnak? Az eredeti elképzelés, a szólók esetén ez működni látszott, mivel elindult a csuklós fejlesztése. Most viszont ez a lökés a szakadék felé is viheti a hazai buszgyártást.

Forrásul az alábbi oldal szolgált:
http://infoszab.budapest.hu:8080/akl/tva/Tir.aspx?scope=kozgyules&sessionid=6753&agendaitemid=90842

Ha érdekel az autóbuszok múltja, jelene és jövője, ha friss képet szeretnél kapni e közlekedési eszközökről, akkor csatlakozz hozzánk a Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://omnibusz.blog.hu/api/trackback/id/tr78383190

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lordmotor 2016.02.12. 10:00:13

Igényes írás!
A credo már egyáltalán meg sem próbál elindulni ilyen tendereken?

loading 2016.02.12. 10:56:46

Szerintem a posztolónak van egy kis tévedése. Ez esetben nem alma és körte, hanem alma és alma az összehasonlítás. Arra hivatkozni, hogy egyik egy nagy gyár, a másik egy kis gyár terméke eléggé mondjuk azt nem megalapozott. Olcsóbb nagy tömegben gyártani, de ezt tudja a posztoló is.

Az egy másik kérdés, hogy a kalkulált 4MFt árkülönbség (4,5%) sok-e egy hazai gyártású busz beszerzése, valamint a későbbi verseny fenntartása érdekében.

Novák Aircraft Ferencné 2016.02.12. 13:51:43

Miért mi van a hármas metróval? Miért kell pótolni?

petivagyok innen 2016.02.12. 14:39:15

Ha nem zetgazdasági szemponokat is figyelembe veszünk, akkor a bérköltség és energiaköltség nagy része állami bevételnek tekinthető. Mivel a bérköltésg nagy része adók, járulékok formájában az állam bevétele. Emellett a szerelést végző dolgozók a megkapott jövedelmük nagy részét magyaroszági voltokban fogják elkölteni, ahol szintén fizetnek az államnak ÁFÁt, jövedéki adót , stb. A jövedelmükkel aggregált keresletet hoznak létre, ami további állami bevételeket generál. Valamit az állam megspórolja a munkanélkülivé vált emberek eltartásának költségét. Ha ezeket is figyelembe vesszük, akkor a magyar busz vásárlása a nemzetgazadaság szempontjából előnyösebb.

valackyatömegből 2016.02.12. 17:50:58

@Lordmotor: A Credo soha, semmilyen tenderen nem akart elindulni, még olyanon sem mindig, amit direkt rájuk írtak ki. Amit meg nem, azon pláne. Városi buszokat nem is gyártanak, mert képtelenek rá.
@petivagyok innen: Minek vegyük figyelembe? Hogy a másképp teljesen versenyképtelen hazai versenyző számára torzítsuk a versenyt? Miért?

petivagyok innen 2016.02.12. 18:40:54

@valackyatömegből: Azért, merrt ha nemzetgazdaság szempontjából előnyösebbet választod, akkor az mindenkinek előnyösebb választás. Ha több pénz marad az országban az mindenkinek jó. Több munkahely, több kózház, több út. Ha külföldit gazdagítod, akkor nem a te országodban lesznek. Neked több adót kell fizetned, rosszabb állami szolgáltatásokat kapsz.
Egyébként a verseny sem torzul. Nyisson gyárat és fejlesztő üzemet a Solaris Magyarországon, adózzon itt, fizesse az alkalmazottai utána járulékokat itt. Egyszerűen az összehasonlításnál az eladási ár mező helyett a nemzetgazdasági hasznoság mezőt kellene figyelembe venni. Ez alapján versenyezetetni a cégeket.

valackyatömegből 2016.02.12. 18:58:57

@petivagyok innen: Diktartúrákban így is működik a rendszer, de normális gazdaságokban nem. Ha nem az árat nézzük, akkor nézzük a TCO-t, ami annyival jobb, hogy TCO értékelés esetén a magyar gyártók meg sem próbálnának elindulni.

Kellawwyyn 2016.02.12. 21:31:14

Ha nem jon a Mabinak a megrendeles 200 ember veszti el a munkajat! ennyit a nemzetgazdasagrol

Kellawwyyn 2016.02.12. 22:13:35

meg egy gondolat, arrol nem is beszelve hogy a keszreszerelest a bkv vegzi akkor onnan is rugjunk ki vagy 100 embert mert nem lesz munkajuk eljen!

Kellawwyyn 2016.02.12. 22:18:38

@valackyatömegből: mitol versenykeptelen a MABI? mert a solaris nyomott aron hoz buszt es a MABI arai realisak? a buszok jok a MABI megynerte a tendert!! utolag felmondani egy szerzodest mert rajovunk hogy mashol olcsobb nem korrekt dolog miert nem indult a solaris is a tenderen? Lehet nyertek volna de akkor a MABI nem fektet be osszeget a gyartasba legalabbis nem ennyit! nem vesz fel embereket !NEm vasarol gepeket stb Ilyenkor lehetne magyarkodni igenis vedeni a magyar gazdasagot az itt eloket!
Nem akkor mikor az euban arcoskodnak mindenfel baromsag miatt!

Higany 2016.02.12. 23:02:37

@petivagyok innen: Szép gondolat, van is benne igazság, de szerintem a külföldi cégnek kifizetett pénz távozása az országból kb. ugyanaz, mintha egy hazai tulajdonosú vállalat játszaná ki egy ciprusi számlára a profitot, mint ahogy az elég gyakran előfordul. Persze, attól a dolgozók bére legalább még itthon marad.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2016.02.13. 09:06:06

Szvsz. annyi a történet, hogy egy nagy buszgyártó piacot szerez, és (ismét) kinyírja az éledező magyar buszgyártást. A főváros persze, hogy nem akar gyengébb terméket drágábban venni, ezért nem hibáztatható. Ha valaki, akkor az állam az, akinek itt érdekében állna közbelépni, de ez szabályos keretek közt már késő, és a trendek is minden pofázás ellenére inkább ezzel ellentétesek.

BPO654 2016.02.15. 19:59:18

@loading: Az. Alma vs alma.
Milyen 4 M Ft-os árkülönbség?
277000 euro vs 278800 euro. Árkülönbség 1800 x310 Ft=558000 Ft./db.:D

BPO654 2016.02.15. 20:01:47

@valackyatömegből: Mindenhol a hazait preferálják a tendereken is megvannak erre a finom eszközök... . Menj ki Csehországba nézzél szét. Minden jármű cseh... . Az újak is!:D Nincs diktatúra ott.

BPO654 2016.02.15. 20:02:46

@Kellawwyyn: 96 ember -szerelők - kirúgása napirenden van.

Daniel M. 2016.02.16. 08:10:01

@BPO654: Na igen a Skoda Transportation addig trollkodja a közbeszerzési tendereket, hogy végül inkább őket hozzák ki győzteseknek, különben semmilyen járművet nem tudnának beszerezni.

loading 2016.02.16. 17:00:24

@BPO654: Haa elolvasod a hivatkozott számítást, akkor 12700EUR a különbség. Ami közel 4MFt. Ennyivel kell csökkenteni az árat.
Tényleg olvass el minden információt, amit a témában itt írnak. :)

Moszkvicsslusszkulllcs 2016.02.17. 14:07:36

Értem én, hogy dobog a magyar szívünk, de nincsen az a döntéshozó, aki drágábban venne lapraszerelt buszt mint egy kulcsrakész buszt.
Nincs mese, árat kell csökkenteni.
Szerintem nagyon vajszívű a BKV számítása, biztos hogy több költségük van egy buszon mint négy milla.
És a garanciális problémák is a BKV nyakán maradnak.
süti beállítások módosítása