F1 - MALAJZIÁBAN ÉS JAPÁNBAN GASLY INDUL KVYAT HELYÉN

pierre_gasly_f1_grand_prix_abu_dhabi_dgl_ducz_rdx.jpg

Váratlan bejelentést tett a Toro Rosso kedden, miszerint a következő két versenyhétvégén Carlos Sainz csapattársa nem Daniil Kvyat lesz, hanem Pierre Gasly, aki egy kisebb várakozást követően megejtheti debütálását a Forma-1-ben.

Néhány héttel ezelőtt pletyka követett pletykát, s közülük az egyik egy pilótacserét vizionált, miszerint Carlos Sainz még idén a Renault-hoz távozhatna Jolyon Palmer helyére, s ezáltal üléshez juthatna a Red Bull-junior Pierre Gasly, a fiókcsapat Toro Rossónál.

Kedden délelőtt a faenzai középcsapat be is jelentette, hogy a soron következő két versenyen, a Malajziai és a Japán Nagydíjon garantáltan a franciák tavalyi GP2-es bajnoka indulhat, ám nem a korábban felvázolt forgatókönyv alapján. Ugyanis azóta már tisztázódott, hogy Sainz 2017 vége előtt nem megy sehová sem, így Gasly az elmúlt másfél esztendő során meglehetősen gyengén teljesítő Daniil Kvyat helyét fogja átvenni.

pierre_gasly_f1_season_testing_budapest_day_v4nr0sjvuaox.jpg

Azonban az Amerikai Nagydíjon mindenképpen az oroszok 2013. évi GP3-as bajnoka fog versenyezni, miután az a hétvége pont egybeesik a japán Super Formula sorozat szezonzárójával. A francia pedig azt biztosan nem fogja kihagyni, miután csak fél pont a hátránya a listavezető Hiroaki Ishiurával szemben. Azonban a mexikói fordulótól visszatérhet.

"A Toro Rosso mindig is segítette a Red Bull-t abban, hogy a junior programja jeles növendékeit átemeli a Forma-1-be - s pontosan ezt tesszük azzal, hogy megadjuk a lehetőséget Pierre-nek. Ő ugyanis a következő a sorban a Red Bull-nál ezt a lehetőséget illetően, és már megmutatta, hogy megérdemli. 2016-ban megnyerte a GP2-t, idén pedig a japán Super Formulában tűnik nagyon versenyképesnek. Valós esélye van arra, hogy megkaparintsa ezt a bajnokságot is, mivel csak fél pontra van az éllovastól. Ez a csere pedig minket több információval fog ellátni 2018 kapcsán. Különböző okok miatt, technikai és egyéni hibák okán Daniil Kvyat ideáig ebben az évben nem tudta megmutatni a benne rejlő potenciált - emiatt pihentetni fogjuk őt a következő versenyeken." - nyilatkozta Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke.

Természetesen a 21 éves Gasly nagyon izgatott amiatt, hogy bemutatkozhat a száguldó cirkusz porondján: "Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki a versenyzői pályafutásom során segített abban, hogy megkapjam ezt az esélyt, különösen a Red Bull-nak, Dr. Helmut Markónak és a Scuderia Toro Rossónak... Ez egy nagyszerű lehetőség számomra. Úgy érzem, készen állok, amennyire csak tudok, s már készültem erre a Red Bull harmadik számú pilótájaként. A legjobbamat nyújtom annak érdekében, hogy jól teljesítsek a Toro Rossóval a következő futamokon."

pierre_gasly_f1_season_testing_budapest_day_fonvdtrejk9x.jpg

A francia pilóta már valóban megérdemelte a lehetőséget, hiszen tavaly megnyerte a GP2-t, idén harcban van a Super Formula bajnoki címéért, ráadásul a Formula-E-ben is volt egy beugrása a Renault e.dams színeiben - utóbbi lehetősége is nagyon jól sült el, hiszen mindkét New York-i futamon pontot szerzett, ráadásul megverte a csapat állandó versenyzőjét, Nicolas Prostot.

Gasly érkezése a Toro Rossónak is jól jöhet a konstruktőri bajnokság szempontjából. A faenzai istálló jelenleg a 6. helyen áll 52 ponttal, amelyből 48-at Sainz, 4-et pedig Kvyat szerzett - a hátránya mindössze hét egység az ötödik pozícióban lévő Williamsszel szemben.

Ami a 2018-as szezont illeti, azt spekulálják, hogy Pierre Gasly lesz Carlos Sainz utódja, Kvyat meg megtarthatja az ülését.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr3012898402

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása