F1 - KÜLÖNBÖZŐ GUMISTRATÉGIÁN A MERCEDES ÉS A FERRARI SEPANGBAN

18274806_470729169924806_8483057293843902007_n.jpg

Agresszívabb üzemmódra kapcsol a Ferrari a Maláj Nagydíj hétvégéjén.

A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli a szuperlágy, a lágy, valamint a közepes keverékű gumiabroncsokat bocsátja a csapatok rendelkezésére a magas hőmérsékletről és páratartalomról híres Sepang International Circuit-re, ahová idén utoljára látogat el a mezőny.

A minap az olasz-kínai gumicég közzétette, hogy milyen arányban igényeltek a különböző keverékekből a csapatok. A kommünikéből kiderült, hogy a Mercedes igencsak nagy bizalmat szavazott a sárga oldalfalú lágy gumiknak, ugyanis abból a bajnokságot 28 ponttal vezető Lewis Hamilton öt, csapattársa, Valtteri Bottas pedig négy garnitúrát használhat majd fel. Logikus a lépés a bajnokcsapat részéről, mivel idén már nem egyszer láthattuk azt, hogy a W08-as nagyon jó tempót képes diktálni ezen a keveréken, főleg Lewis Hamiltonnál a volánnál. Szuperlágy gumikból mindkettejüknek 7-7 szett fog a rendelkezésükre állni, miközben a közepesekből egy, valamint két garnitúra.

Mindeközben a Ferrarinál inkább a szuperlágy papucsokban látnak potenciált: Sebastian Vettel és Kimi Räikkönen is 9-9 szettet igényelt a piros oldalfalú, hármat a lágyból, egyet pedig a közepesből. A Red Bull is hasonló taktikát fog követni, mint az olasz együttes, annyi különbséggel, hogy Ricciardo 8 szuperlágy és 4 lágy garnitúrából gazdálkodhat.

A legagresszívabb taktika pedig a Williamsé és a McLarené lesz: mindkét csapat versenyzői 10 szett szuperlágy, 2 garnitúra lágy és 1 szett közepes gumit kértek a maláj versenyhétvégére.

Íme a csapatok gumiválasztásai a Maláj Nagydíjra:

16931_my-selected-sets-per-driver-750-en.jpg

Fotó: Formula 1 Photography by Jerry Andre | Grafika: Pirelli

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr7112878548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása