F1 - HAMAROSAN ÚJRA NÉVADÓ SZPONZORA LEHET A RED BULL-NAK!

max_verstappen_f1_grand_prix_singapore_practice_6dotq8feqrqx.jpg

A legfrissebb sajtóértesülések szerint a következő évek folyamán a Red Bull Racing csapata szorosabbra fűzheti a szálakat az Aston Martinnal.

2016 eleje óta ápol jó partneri kapcsolatot a négyszeres világbajnok Red Bull csapata az Aston Martinnal - a brit autógyártó, valamint a Red Bull technológiai részlege már a Valkyrie hiperautó fejlesztésén ügyködik nagy erőkkel. A motorsport.com pedig vasárnap délelőtti az ügyben jól értesült forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy hamarosan még szorosabb lehet a két fél viszonya, ugyanis az Aston Martin hamarosan a Red Bull névadó támogatójává léphet, ahogyan az volt anno, 2013 és 2015 között az Infiniti esetében.

Ennek a megállapodásnak örülne a Forma-1 vezetősége is, ugyanis így egy nagynevű autómárka kerülhetne még közelebb a forráshoz. S noha a hírt egyik fél sem kívánta kommentálni, az értesülések szerint az elkövetkezendő néhány hétben bejelenthetik, hogy a jelenleg a konstruktőri bajnokság harmadik helyen álló istálló 2018-tól az Aston Martin Red Bull Racing nevet viselheti majd.

daniel_ricciardo_f1_grand_prix_singapore_qualifying_jrsypd-iswdx.jpg

"Arról spekulálhattok, amiről csak szeretnétek, de nem fogok semmit sem megerősíteni. Nyilvánvalóan jó kapcsolatot ápolunk az Aston Martinnal, hiszen együtt fejlesztjük a Valkyrie hiperautót. Remek munkát végeznek, a termék nagyszerű, és még nagyon sok kiváló tervük van a tarsolyban. A következő hetekben több hír is meg fog jelenni." - nyilatkozta a globális szakportál megkeresésére a Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner.

"Fair azt mondani, hogy az egyik ok, ami miatt ma itt vagyok, a következő szezonnal kapcsolatos tárgyalások. Arra a kérdésre pedig semmit sem felelhetek, miszerint 2021-től az Aston Martin független motorral látja-e el a Red Bull-t vagy sem. Szeretjük a sportágat, s egy olyan vállalat vagyunk, amely oly értékessé szeretne válni, mint a Ferrari. Ez nem azt jelenti, hogy minden úton-módon a Ferrari kell másolnunk. Erősebbek vagyunk a WEC-ben, de a Forma-1-ben való jelenlét is érdekes lenne." - mondta Andy Palmer, az Aston Martin ügyvezető igazgatója a hír kapcsán.

Korábban Palmer már utalt arra, hogy az Aston Martint igencsak érdeklik a 2021-től érvénybe lépő motorszabályok. Hasonlóan a rivális Porsche-hoz, a britek is csak közvetlen módon vennének a sportágban, amennyiben a technológia és a költségek normális határon belül maradnak.

max_verstappen_f1_grand_prix_singapore_qualifying_em31hsmm4dvx.jpg

"Nem tudom, mi fog történni a motorral. Attól függ, hogy mennyire gondolja komolyan az FIA azt, hogy visszahozza a látványt a sportágba. Vállalatként ugyanolyan világban élünk, mint a Forma-1. Tehát megvan a képességünk technikailag hozzá, csak pénz kérdése az egész. Egy bizonyos pontig még oké, de ha továbbra is lesznek energia-visszanyerő rendszerek, nem korlátozzák a költekezés mértékét, illetve annyi órát lehet eltölteni a tesztpadon, amennyit a csapatok csak akarnak, akkor majd meglátjuk. Azonban ha lesz egy működőképes megoldás, sokkal gazdagabb lehet a sport." - zárta gondolatait Palmer.

Egy dolog azonban még még bekavarhat a Red Bull és az Aston Martin együttműködésébe: mégpedig az, hogy egyelőre kérdéses, mely gyártó erőforrásait fogják használni a bikák a 2019-es és a 2020-as Forma-1-szezonban.

Fotó: Zimbio

Írta: Kováts Olivér

Még több hírért, érdekességért lájkolj minket a Facebookon!

A bejegyzés trackback címe:

https://brakingnewsmotorsport.blog.hu/api/trackback/id/tr6512870634

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Braking News Motorsport

• Köszöntünk minden kedves Olvasót a Braking News Motorsporton! • Mottónk: Szenvedélyünk az autósport! • E-mail elérhetőségünk: brakingnewsmotorsport@gmail.com

sundaybelgium5-368788.jpg

Fordító / Translate

Impresszum, kapcsolat

süti beállítások módosítása