2018.01.03. 16:57

Tisztelt Nepperűző!

Néhány év kihagyás után szeretnék ismét motorozni. Korlátlan jogsim van, többféle motorom volt, de főként sport/sporttúra motorok. Ezektől most szeretnék valami szelídebb gépet, így elsősorban a "kalandmotorok" vagy túraendurók között nézelődöm.

Milyen motort keresek? Elsősorban két személlyel motorozánánk a párommal, ezért fontos, hogy kényelmes legyen két személynek, és egy több napos/hetes külföldi túrára is magunkkal tudjuk vinni a szükséges csomagokat. Emellett időnként egyedül is mennék vele, ezért nem árt ha "izgalmas" a motor ha szükséges. Mivel nem vagyok motorszerelő, nagyon fontos lenne a megbízhatóság. Az aszfaltos "kanyarvadászat" mellett 30-40%-ban nagyon rossz minőségű földutakon is használnám. Ez ugyan nem a hardendurózást jelenti, és tudom, hogy nagyjából minden motorral lehet földúton menni, ettől függetlenül nyilván nem mindegy

Ezért fontos lenne a motor súlya, kezelhetősége is rosszabb utakon, és mellett kisebb rövidebb (ha úgy tetszik "napi") motorozához is használnám, ezért elsősorban a "középkategóriában" nézelődöm, remélhetőleg helyesen.

Amiben bizonytalan vagyok: ABS és fűzött küllős felni, melyik a kisebbik rossz: ha aszfalton nincs ABS, vagy ha van, de offroad nem kapcsolhatom ki? Mennyire féltsem az öntött felnit egy esetleges kátyús úton, vagy jobban járok a fűzött felnivel? Mindenesetre elsősorban örülnék az ABS-nek, a kinézett típusok közül szerencsére mindegyik van ilyen verzióban.

Tudom hogy állapotot kell keresnem, de 10 évnél sokkal öregebb motort nem szeretnék venni.Kb 1,4-1,8 millió forintot szánok a dologra (+átírás és ruha költségek). Ha érdemes, mert kicsit többért minden szempontból sokkal jobbat ajánl, akkor inkább bővítem a keretet.

Típusok: - Yamaha TDM900, - Kawasaki Versys 650, - BMW F650GS/F700GS (esetleg kicsit többért F800GS, bár a tömlős gumi kicsit hátrány), - Suzuki DL650. Ebből a típusból a keret alja az első generációs (de már 2006 utáni) modellek, a keret tejete meg az egyel újabb típus. Tudom, hogy mindkettő megbízható, de jobb-e annyival az újabb "ráncfelvarrott" DL650(XT), hogy érdemes inkább azt venni?

(Korábban a "kalapban" volt még az a CBF600, illetve NC700X/NC750X is. Véleményem szerint előbbi offroad, utóbbi "adrenalin" vonalon marad alul a többi mellett.)

A további szűkítésben szeretném a segítségét kérni. Tudom, hogy mindegyik jó motor, ezért lehet nincs egyértelmű nyertes, de ha a szempontok alapján pontozni kellene, melyik miben és miért jobb mint a másik, ha hosszú távra tervezek?

Köszönöm szépen előre is a tanácsokat és boldog új évet kívánok mindenkinek!

Márk

Kedves Márk!

A felsoroltak közül két embernek csomagokkal túrázni a V-Strom és a TDM900 a legjobb. A Versys nagyon ügyes gép, de nincs rajta annyi hely, a BMW F650/700 pedig elképesztően jó bringa, de szintén kevésbé kényelmesek két fővel - nem nevezném őket kényelmetlennek, de a V-Strom ülése jobb két embernek.

Suzuki DL650
Suzuki DL650

Rossz utakon és szoft földutazásra az összes felsorolt típus alkalmas, a V-Strom és a BMW-k viszont valamivel jobbak, első sorban a 19-es első kerék miatt. Nagy költésekre egyiknél sem kell számítani, mindegyik megbízható, racionális kereketeken belül szervizelhető és fenntartható típus.

TDM900
TDM900

A Transalpot idecitálhatnám, mármint a 700-asat, de akármennyire jó motor, az ötsebességes váltójával egyszerűen hátrányba van egy TDM-hez/V-Stormhoz/F700-hoz képest - terepen pedig nem annyival jobb (az F650/700-nál nem jobb), hogy az eleget nyomjon a latba.

Versys 650
Versys 650

Az ABS ízlés dolga, nem tudom megmondani, hogy neked melyik az ideálisabb. Én jobban utálom terepen a blokkolásgátlót, mint amennyire aszfalton fontosnak tartom - az előbbi balesetveszélyesebb, mint az utóbbi. Amúgy ha az ABS nem kikapcsolható, akkor is kikapcsolható: saját biztosítéka van, amit kihúzva hibakód nélkül iktatod ki.

A küllős felnit nem gondolom nagy mumusnak, a tömlős gumit nem érzem hátránynak - ez amolyan valamit valamiért dolog, például kis lyuk esetén nem lehet defektsprével javítani, nagyobb szakadás esetén viszon simán csak elég cserélni a belsőt, sőt, kis ügyességgel az út szélén át lehet gumizni, amit egy tubeless abronncsal már elég körülményes lenne. Ha csak néha mész földúton, felesleges nagyon ráfeszülni a küllős kerékre, vannak ugyan előnyei (alacsony tömeg, rugalmasság), de csak ezért sokkal többet költeni nem érdemes.

BMW F 700 GS
BMW F 700 GS

Sokkal fontosabbak az egyéb extrák, például a középállvány, ami megkönnyíti a láncápolást, a motor felmálházását, és úgy általában elég jó, ha karbantartásokról van szó, a dobozrendszer is hasznos (de terepen elég balesetveszélyes tud lenni a kemény málha), a bukócső szerintem ilyen motoron elengedhetetlen, míg a kézvédő, a markolatfűtés, a haspáncél csak simán hasznos és szerethető kiegészítők.

Üdv:Nepperűző