A MotoGP leginkább kémfilmbe illő fejezete ismétlődhet meg

2018.06.13. 16:12 Módosítva: 2018.06.13. 16:15

Dani Pedrosa bajban van. Miután a Honda szabadjára engedte, el kell döntenie, hol folytatja karrierjét. A bejelentés a hétvégi Katalán nagydíjon esedékes. Addig viszont ráérünk találgatni egy kicsit, és felidézni a GP-történelem egyik leginkább filmbe illő fejezetét.

Szinte biztos, hogy bármilyen szatellit csapat szívesen látná a spanyolt, de az egyetlen komolyabb lehetősége talán az lenne, ha a KTM-hez szerződne tesztelőnek Kallio mellé, vagy versenyzőnek egy szatellit motorra. Első hallásra talán merész ötlet, de ha jobban végiggondoljuk, nagyon is realisztikus. Pedrosa elvégre jó, de arról már ő is letett, hogy a MotoGP-ben világbajnok legyen, viszont egy feltörekvő márkával még sanszos, hogy dobogóra álljon, esetleg futamot nyerjen. Amennyiben a Red Bull is úgy gondolja – miért ne, hiszen eddig is a márka szponzorálta a spanyolt – nem hiszem, hogy az osztrák gyártónak bármi ellenvetése lenne. Ha esetleg elvállalja, hogy dobogóra állítja a motort, még talán a salzburgi hegyek titkos pincerendszerében rejtegetett aranyból is kaphatna néhány rudat.

S, hogy miért pont Pedrosa? Aki ott állt a KTM MotoGP prototípusának bemutatóján a Red Bull Ringen, egytől egyig azon a véleményen volt, hogy tulajdonképpen egy csővázas RCV-t látunk. És Pedrosa elég sokat tud az RCV-ről.

A fenti forgatókönyv eszembe juttatott egy múltbéli sztorit, mely Ernst Degnerről, az NDK-s motorversenyzőről szól, aki az MZ-től a Suzukihoz igazolt, még a hatvanas években, remélve, hogy a japán gyártóval végre világbajnok lehet, s mert a japánok, az igazolásért cserébe elkábították a feleségét és a gyermekét, majd egy bőröndben nyugatra csempészték őket. Ennek az egyezségnek köszönhetően szabadult ki a Degner család a keleti blokkból.

A bökkenő mindössze az volt, hogy a japánok cserébe némi ipari kémkedést is kértek. Az MZ teljes kipufogórendszerét pedig az a Walter Kaaden tervezte, aki repülőmérnökként Hitler V1-es repülőbomba, és a V2-es rakétaprogramjában is részt vett rezonátor-specialistaként, mert a V2-es rakéta, mellyel London teljes megsemmisítését tervezték a nácik, kétütetmű lett volna. Kaaden az ott szerzett ismereteit használta fel az MZ versenymotor fejlesztési részlegén, és ezen ismereteket adta Degner a világbajnoki címért, valamint a menekülésért cserébe.

Degner sorsa végül keserédesen végződött, mert bár a terve sikerült, 1962-ben világbajnok lett, de rá egy évvel a szuzukai futamon bukott, tankja pedig lángra lobbant, és olyan égési sérüléseket szenvedett, hogy egy ideig válságos állapotban volt. Ezt követően folytatta a motorversenyzést, de addigra morfiumfüggővé vált, mert ez volt az egyetlen, ami enyhítette elviselhetetlen fájdalmait.

Végül 1983-ban halt meg morfiumtúladagolásban Tenerifén – a hivatalos jelentések szerint. Sokan úgy vélik, hogy mind a szuzukai esethez, mind végső halálához köze lehet a Stasinak, bár sosem bizonyosodott be.

A rövid emlékeztető után már talán önök sem vonják kétségbe, Dani Pedrosa bajban van. Ez alkalommal a japánoktól vonulna valaki az osztrákok aranykalitkájába, és persze már 2018-at írunk, de aggódom érte. Az osztrák Alpokban biciklizni veszélyes, és a genfi-tó partja sem a legbiztonságosabb hely...