2018.07.16. 14:42

A Móka és Kacagás csapatnak nem csak jelene, de múltja is van. Büszkén kijelenthetjük, hogy eddig az összes versenyen részt vettünk. (Jó, volt ahol csak nézőként. Igazából eddig a 2017-es verseny kivételével mindig csak nézőként vettünk részt.)

Tavaly még péntek éjjel is szerelték a motort, hogy aztán az egész versenyen műszaki hibák miatt szenvedjenek, amiből azt gondolnád, hogy amatőrök, de nagyon tévedsz. Ha nem tudnál olvasni a sorok között, segítek: ahogyan tavaly is, idén is a 70-es, 80-as évek Formula-1-es mérnökeinek a módszerét hívják segítségül. A kulcsszó a pihentetett öntvény. Akkoriban a maihoz képest hitvány volt az öntési technológia, tehát a BMW M10-es motorjait először pihentetni kellett, hogy az öntési feszültségeket kimozogja, és csak utána fúrták meg. A versenyautókba szánt blokköntvényeket pedig extrém módon, évekig pihentették, hogy tényleg minden feszültséget kimozogjanak. Ezt a pihentetést pedig úgy kell elképzelni, hogy kibaszták a kert végébe a blokkokat, aztán évek múlva megfúrták, és 1200 lóerővel berakták egy F1-es Brabham versenyautóba. Szóval amikor arról írnak, hogy az 1992-es Yamaha Targetnek pihentetik az öntvényét, akkor ez járjon a fejedben.

A 2017-es versenyre úgy jutottunk be, hogy az utolsó érvényes nevezést benyújtó csapatként sorsoltak be minket. Idén sikerült a gyorsak körében bejutnunk. A csapat több tagja a számítógép előtt ült, amikor nyitott a nevezés, de végül Levente vezetés közben látta a telefonján, hogy megnyílt, gyorsan félrehúzódott és benevezete a csapatot a laptopjáról.

Különféle válogatott műszaki problémákra hivatkozva csak az utolsó helyre sikerült behozni a már szebb napokat is megélt Hondánkat. Idei célunk, hogy legalább egy csapatot magunk mögé utasítsunk.

Nem szeretnénk kockáztatni, egy a mai fogyasztói társadalom számára optimalizált masinával, így egy korával is tiszteletet parancsoló, 1992-es Yamaha Targettel indulunk.

A felkészülésnél a tavaly alkalmazott jól bevált receptet követjük.:

- Kapj egy erősen felújítandó robogót.
- Szedd szét atomjaira.
- Rakd be egy dobozba az alkatrészeket, és pihentesd három hétig, hogy minden emlékfoszlány elszálljon, hogy mi micsoda és mi hova tartozik.
- Próbáld meg összerakni.
- Keresd meg a hibákat, de szigorúan csak a versenyt megelőző péntek este. (Mert így sportszerű.)
- És élvezd a verseny minden pillanatát.

A csapat tagjai.:

Levente: „versenyző” (A továbbiakban Levike)

A csapat újonca tavaly a pálya széléről figyelte az eseményeket, és a csapat fő szerelői pozíciójából visszafokoztuk pilótává. Muszáj volt az egyik pilótánkat (Ádámot) leváltani, mert időközben megtanult motorozni, így kilógott a csapatból.

Levike természetes élőhelye a város szélén található, fő vonulási útvonala az M0-ás autópálya. Barátságos külső senkit ne tévesszen meg, elvetemült fazon, aki mindig valami rosszalkodáson töri a fejét. Este kilenc után Levikének minden perc ajándék, bármelyik pillanatban, bármilyen pozícióban el tud aludni. A verseny éjszakai részének nagy részét ő fogja teljesíteni. Motoros/robogós tapasztalata nincs, biciklizni saját elmondása szerint tud. Nem szereti a pálinkát csak a kedvünkért issza, ti ne is kínáljátok.

Vitya: „versenyző”

Tavaly ő futotta a csapat leggyorsabb körét, tudja hol lakik a körrekord, meg azt is, hol van a közelben ügyeletes kórház. Az előző versenyen eltörte a kulcscsontját, amire a mentősök azt mondták, nincs semmi baja, így utána még 4 órát robogózott. Megmutatta a kórházi zárójelentését, ahol a „hasa puha” kifejezés szerepelt, amivel azóta is cikizzük. Szenvedélyes gyűjtő, neki mindene van, még motoros tapasztalata, is jelenleg egy KTM 640 Duke–ot hajt.

Wuki: „versenyző”

Az előző versenyen annyira megcsapta a kétkerekűek szele, hogy most csinálja az A korlátlan jogosítványt. Motoros/robogós tapasztalata eddig 24 óra, és ezt kísérli megduplázni. Wuki kifinomult ízlésű műértő ember, ami több tetoválásának témáján és elhelyezkedésén is megmutatkozik.

Előző versenyen szerzet tapasztalatok alapján szükséges közösen értelmezni a robogónk „összetett” műszeregységének jelzéseit, különös tekintettel a benzinszint jelzőre, hogy a tankoláshoz ne kelljen a pálya másik oldaláról áttolni a robogók a padockba.

Motoros tapasztalata nincs, de jövőre lesz, mert már van egy Honda 600 Hornet-je.

Szilárd: „versenyző”

A másodperc alapú számlázást neki találták ki. Kommunikációja rövid és tömör, az „OK”, „minden OK”, „Igen”, „Nem” szavakkal bármilyen szituációt képes megoldani (Legyen az nyaralás élménybeszámoló vagy csak egy hétköznapi beszélgetés). Szeretett volna sajtós lenni, de nem volt hozzá elég motoros tapasztalata.

Erőssége, hogy csak akkor esik el, ha ő is úgy akarja. Őt sosem érik váratlan események. Nem szokott csak úgy elcsúszni, hanem olyankor eldobja a motort, azaz aktívan részt vesz, mitöbb, előidézi az eseményeket. Motoros tapasztalata van, jelenleg egy KTM 690 Duke –ot hajt.

Béla: „sajtós” (A továbbiakban Béla)

Komoly motoros tapasztalattal rendelkezik, bejárta a teljes szamárlétrát. Jelenleg egy Kawasaki ZZR1100-at hajt. Fontos volt a pozíció kiírásánál a komoly motoros tapasztalat, ha már a pilóták felének nincs. Béla komolyan vette a BKV járművein feltüntetett szlogent: „A városi buszvezetés a szakmánk csúcsa”. Azóta Levikével sikeresen lerakták a teherautó, majd a buszvezetői jogosítványt. A teherautó jogsit Wuki és Vitya is sikeresen teljesítette. Nem mintha szükség lett volna rá, mert a csapat minden tagja mérnökként dolgozik.

Béla napjait statikai számításokban tölti, így belátta, hogy a robogózás nem neki való. Amit jelentős össztömegével is alátámaszt, bárhol és bármikor!

Mi a versenyt csak a móka kedvéjért csináljuk, de azért számít minden másodperc. A robogó felkészítésének minden pillanatát nagyon élvezzük, minden csapatnak hasonlóan szórakoztató felkészülést és izgalmas versenyt kívánunk. Hamarosan találkozunk!

Köszönjük az alkatészeket és a szaktanácsadást az OEM-PARTS-nak!

Kedveld a csapatot Facebookon is!

Támogatók: