Előzz, különben elveszíted a tempót!

2015.06.16. 13:05

Negyvenhárom éves férfi áll a Senior TT célegyenesében, kétgyermekes családapa, felesége pityereg. A férj leguggol a motor mellé, semmibe réved, majd megöleli a nőt, mintha csak utoljára tenné. Gyermekeik távol maradnak a futam nyomasztó lüktetésétől, felségén kívül egyedül apja, aki felkíséri a rajtvonalhoz. John McGuinness élete versenyére készült, nem túlzás.

A futamot megelőző estét kisebbik gyermekével töltötte, autóztak a depóban. John McGuinness mozzanatai egyértelműen a búcsú jeleit hordozták magukon, a kérdés csak az volt: a TT versenyzéstől, vagy családjától tette mindezt.

Bennfentesek az utóbbin sem csodálkoztak, McGuinnes-re óriási nyomás nehezedett az elmúlt két hétben. A jó eredmények elmaradtak, bár tavalyi sérüléséből meggyógyult, mégis sokan úgy vélték, kizökkent formájából, már nem elég gyors. Egyedül a szerdai TT Zero versenyen megszerzett huszonkettedik győzelmével vigasztalódhatott, de őt ez nem különösebben boldogította.

Péntek estére kiderült a zord igazság: győzelem mindenáron szemlélettel ült motorjára. A TT kékszalagos versenye véget ért, John McGuinness pedig visszatért. Huszonháromszoros TT győztes, hárommal elmaradva a behozhatatlannak tűnő, legendás Joey Dunloptól. Nem tudom, ki számított a győzelmére, és ki nem, viszont még a nyertes is megkönnyezte saját diadalát. Pedig kemény férfi, ez nem kérdés.

Úgy sejtem, a hátországban sem voltak igazán rendezettek dolgai, még a múlt héten írt felesége titokzatos twitter üzenetet, amely ugyan néhány percen belül eltűnt, de Michael Dunlop, és egy szervező neve mégiscsak ott éktelenkedett. Megspékelve valami olyasmivel, hogy McGuinness rosszakarói konspirációs elméleteket gyártanak, melyben megpróbálják hátrányos helyzetbe szorítani őt.

Győzelme a szürrealizmus határait súrolta, ha a Hutchinson féle diadalmenetet tündérmesének neveztük, McGuinness teljesítményére egyszerűen nincsenek szavak. Kívülállóként, a pálya széléről is megdöbbentő volt, mennyire más dimenzióban motorozik, nem sok köze volt az eddig látottakhoz, sőt a mezőnyhöz sem. A St. Andrews templom sarkára ültem ugró motorokat fotózni, amikor olyan tempóval érkezett a hondás, hogy a menetszél lefújta rólam a sapkát.

Soha nem tapasztaltam még ezen a versenyen ekkora sebességet, messze a mezőny felett, önkívületi állapotban motorozott. A futamot sajnos kétszer rajtoltatták el. A második körben Jamie Hamilton bukott a tizenegyedik mérföldnél, szemtanúk szerint elkapott egy fát, a motor pedig lángoló gömbként csúszott az úton. Állapota jelenleg is kritikus.

Az új rajtot követően négy körre redukálták a távot, de McGuinness újra elkapta a fonalat, és ezúttal esélyt sem hagyott az első menetben még győzelmi esélyes Ian Hutchinsonnak. Olyannyira, hogy az abszolút körrekordot is megdöntötte, 132,7 mérföldes körönkénti átlagsebességével.

Ennyire nehéz dolga viszont talán még soha nem volt a TT legendának. Persze dicséretes, hogy a tavalyi frusztráló TT ellenére a Honda mindvégig kitartott mellette, bízott benne, és feltételezhetőleg olyan motort biztosított számára a pénteki versenyre, melynek paramétereit még álmodni sem merjük.

Egy apró háttér információhoz ettől függetlenül sikerült hozzájutnunk. Talán emlékeznek még Doug-ra, tavalyi finn barátunk, a TT versenyző Juha Kallio, hetvenéves angol szerelőjére. Szerda este futottunk össze a depóban, és váltottunk néhány szót. Kiderült, hogy Doug McGuinness Superstock motorjának versenyszelőjeként érkezett a szigetre, majd megkérdeztem: véleménye szerint miért maradoznak el az eredmények?

Doug nem teketóriázott, tavaly is képes volt egyszerűen, és lényegre törően fogalmazni, így elmondta, hogy a Honda Superstock motorja harmatgyenge a BMW-hez és Kawasakihoz képest, viszont a Superbike motor nagyon jó, csak McGuinness-nek nem volt szerencséje a vasárnapi versenyen. Később hozzátette, hogy bár az itt lézengő maflák nem nagyon hiszik, ő viszont biztos benne, hogy embere győzelmi esélyekkel vághat neki a Senior futamnak.

Ennyit a feltételezésekről, ennyit az összeesküvés elméletekről, és ennyit a szakmai tapasztalatról.

A négykörös futam egyébként rettentően szoros volt az első két körben, McGuinness, James Hillier és Ian Hutchinson csatáztak a győzelemért. Ian Hutchinson vétett pár hibát, így sorsa viszonylag hamar eldőlt, harmadikként ért célba. James Hillier kiegyensúlyozott motorozásának köszönhetően második lett. Sokaknak talán még új információ, hogy Hutchinson ugyan ismét top formában motorozik, 2010-es horrorisztikus lábsérülése miatt még mindig egy jobb oldali, hüvelykujjas váltót használt a versenyeken.

A két nagymenő BMW-s számára nem sikerült valami fényesen a Seniorok versenye. Guy Martin csak a negyediknek érkezett célba, a rajtot nagyon elrontotta, és visszacsúszott a tizenharmadik helyre. Ezután irgalmatlan felzárkózásba kezdett, de a dobogóról lecsúszott. A verseny második leggyorsabb körátlagát Michael Dunlop motorozta, de 2015 ennek ellenére nem az ő éve volt, csak ötödik lett.

Pajtásaim ezúttal Glen Helenből követték az eseményeket, és a következő beszámolót adták: „John McGuinnes állat módjára motorozott, teljesen egyedül, senkitől sem zavartatva olyan stílust képviselt a pályán, amely senkiéhez sem volt hasonlítható. A mögötte érkező Hillier is jó volt, de érződött a különbség. Hutchinson először beszorult Guy Martin mögé, sokáig nem tudta megelőzni a BMW-vel motorozó kamionszerelőt, mire pedig összejött az előzés, mindketten utolérték Gary Johnsont, és hármas bolyban motoroztak a futam végéig.”

Ugyan apróságnak tűnik, de minden másodperc számít, nem véletlen, hogy tapasztalt TT versenyzők úgy vallják: ha utoléred az előtted motorozót, lehetőség szerint mielőbb kerüld el, mert elveszíted a tempót.

A sajtótájékoztatón végül ismét előkerült a visszavonulást feszegető kérdés, és az, hogy mennyire motiválja McGuinness-t Joey Dunlop rekordjának megdöntése.

Szeretek itt versenyezni, egyszerűen szeretem a TT-t. Nem akarok különböző célokat kitűzni, persze csodás lenne több versenyt nyerni, mint Joey, de nem ezért versenyzem, így nem befolyásolja a folytatást sem. Le kell ülnöm a családdal, a szponzorokkal, és közösen eldöntjük. Egy ilyen eredmény után persze nagyon nehéz lenne visszavonulni.”

Eredmények

Supersport 2

TT Zero

Oldalkocsi 2

Leightweight

Senior TT