A motokrossz Valentino Rossija

2015.02.04. 06:48

Antoni (közismertebb nevén Tony) Cairoli a világ egyik legjobb motorosa. 2014-ben gyűjtötte be nyolcadik világbajnoki címét, és nagyon úgy tűnik, hogy idén sem lesz nagyon ellenfele.

Még bőven benne van jó pár szezon, hiszen még harmincéves sincs. Ez persze lehetne nagyívű dobálózás üres adatokkal, ha valami nagyon elborult rétegsportot űzne, mondjuk az oldalkocsis triál legnagyobb alakja lenne. De Cairoli közel sem egy szűk kör sportját űzi. Ő a motokrossz Valentino Rossija, és esze ágában sincs elcsukni a gázt.

Ránézésre inkább mondaná az ember rendszergazdának vagy a sarki közért eladójának, mint az egyik legdurvább fizikai igénybevételt jelentő motorsport nyolcszoros világbajnokának. Nem elírás, a motokrossz valóban elképesztő állóképességet követel, közel sem arról van szó, hogy egy motoron utaznak körbe – folyamatos harc ez a talajjal, a járművel és egyszerre húsz-harminc ellenféllel, amiben egyedül az ugratók jelentenek néhány másodperc pihenőt.

Cairoli sem az a vasgyúró alkat, az sem véletlen, hogy jelenleg nem a kategóriájában megengedett legnagyobb, 450-es motorral megy, hanem egy fél számmal kisebb 350-essel: a valamivel gyengébb de könnyebb, kezesebb motor jobban illik stílusához. Könnyedsége mellett sikereinek másik fő kulcsa, hogy rendkívül gyorsan alkalmazkodik a körülményekhez. Lehet a pályán mély homok vagy csúszós sár, hamar megtalálja az oda illő beállításokat és stratégiát. Az már csak apróság, hogy mindezeken túl okosabb, ügyesebb, pontosabb, gyorsabb – és éppen csak nem szebb – mint ellenfelei közül bárki.

1985-ben született Szicíliában, és azóta akkora király lett a sportágában, mint előtte csak nagyon kevesen. A világ nagy sportkarrierjei rendszerint nem úgy kezdődnek, hogy valaki felnőttként belecsöppen, aztán hopp, a csúcsra kerül – volt ilyenre is példa a történelemben, de még egyszer, nem ez a jellemző. Cairoli is korán kezdte: hétévesen kezdett motorozni, de az első jelentős eredményekre 1999-ig várni kellett, amikor is nyerni tudott a juniorok között. Ez után viszont hatalmas lendülettel vágtatott, sorban darálta be az egyre nagyobb kategóriákat. 2001-ben már 125-ös géposztályban nyert, ahonnan szinte egyenes út vezetett az MX2-es világbajnokságra.

Cariolinak Rossi volt a hős, apjának Agostini, de míg a gyorsasági motorversenyzésben az olaszok voltak a meghatározók, előtte inkább a belga és angol versenyzők uralták a krosszt. Aztán jött Alex Puzar - amikor Tony még gyerek volt – és nyert egy VB-t. Talán akkor, talán máskor, de rájött, hogy van számára hely a világ legjobbjai között.

Hogyan megy az MX világbajnokság?

A motokrossz (röviden MX) világbajnokság 15-17 versenynapból áll, amin kétszer mennek a versenyzők, és a  két futam átlaga alapján hirdetnek győztest. Három kategóriában indulnak a versenyzők. Az MX1-et tekinthetjük első osztálynak vagy királykategóriának, ott legfeljebb 450-es négyüteműekkel és a 250-es kétüteműekkel lehet rajthoz állni. Jellemzően a négyüteműek nyernek. Az MX2-ben kétütemű 125-ösök és négyütemű 250-esek mérkőznek egymással, míg az MX3 amolyan gigászok csatája volt, ahol akár ötszázas kétüteműek és 650-es négyüteműek is rajthoz állhattak. A múltidő azért indokolt, mert 2014-ben átvariálták a szabályzatot, az MX1-et MXGP-re keresztelték, az MX2 maradt a helyén, az MX3-at pedig törölték a programból.

Déli srácként közel sem volt annyira könnyű dolga, mint gondolnánk – Olaszországban a pénz északon van, ahol lenézik a szegény délieket. Mindig maximumon kellett teljesítenie, hogy a nagy csapatok észrevegyék. Az összes többi bajnok északról származott, erre jött ő, egy déli senki, aki azóta felmosta a világgal a padlót.

A világbajnokságon jól jött, hogy már gyerekként megszokta a folyamatos utazást, hiszen még az olasz bajnokságban is folyamatosan ezer kilométert kellett utaznia minden futamra.
2004-ben még nem érezte annyira a tempót, a flandriai nyitó fordulón az első menetben végig sem ment, és a második nekifutásra is csak 15. lett. De a folyamatos munka  még abban az évben meghozta az eredményt, Csehországban már nyerni tudott, majd a Belgiumba visszatérve már a nap végén összesítésben is a dobogón állhatott. Egyenletes és javuló teljesítményének köszönhetően végül a második lett, és hatalmas lendülettel ugrott neki a 2005-ös évnek. Már Portugáliában a harmadik fordulón maga alá gyűrte a teljes mezőnyt, és mindkét menet végén elsőként intették le.

Ezt utána még háromszor megismételte meg, az év végén pedig már mint világbajnokot ünnepelték.
2006 nem volt sima ügy, tizenegy menetet és három fordulót nyert, szoros versenyben végül a második lett. 2007-től viszont megtalálta tökéletes formáját, és legázolta az egész világot. A tizenhat forduló harminckét rajtjából huszonhárom alkalommal elsőként ért célba, és ha a kicsit szerencsétlenül elkapott belga futamot nem számítjuk, egy harmadik hely volt a legrosszabb eredménye. Ekkor toronymagasan nyerte a bajnokságot, és nagyon úgy tűnt, hogy senki nem tudja megfogni a yamahás olasz fenegyereket. 2008-ban ha lehet, még nagyobb diadalmenetet vártak a rajongók, ami elmaradt: bár az előző évhez képest kevésbé látványos teljesítménnyel, de vezett, az utolsó hat helyszínt egy térdsérülés miatt ki kellett hagynia.

2009-ben nem csak sérülésén lépett túl, hanem az MX2 kategóriát is kinőtte, és már az MX1-ben indult. Tizenöt helyszínből négyről aranyéremmel tért haza, szokásos egyenletes teljesítménye ismét világbajoki címet hozott.

MX2-es erősségeit megőrizte, nagyon jól rajtolt, és miután az élre került, folyamatosan zárta maga mögött az íveket, aztán a lekörözött pilótákat nehézség nélkül kerülte ki. 2010-ben nagy változás jött az életében, és a KTM-hez szegődött, ahol elérte karrierje csúcsát. Korábban nem tapasztalt mértékben szólhatott bele a fejlesztésekbe: vele együtt döntötték el a 350-es motor létjogosultságát. A 450-eseknél könnyebb, kezesebb 350 SX minden korábbinál jobban megfelelt Cairoli igényeinek. Még rövidebb féktávokat tudott venni, a kisebb tömeget még élesebben tudta bekormányozni a kanyarba, mindeközben pedig kevésbé fárasztja a pilótát, így a verseny második felében sokkal gyorsabb tud lenni. Bár a mély pályákon nehezebben vette a rajtot, a teljes távon gyorsabb tudott lenni – a 2010-es szezon eredményei őt és az osztrák gyártót igazolták, nyolc helyszínen is felállhatott a dobogó legfelső fokára.


2011-ben ismét nyerni tudott, 2012-ben pedig elérte a csúcsot: az utolsó hat futomatot olyan szinten hozta, hogy senki nem tudott érvényesülni mellette, rajt-cél győzelmekkel haladt végig rajtuk, összesen tizenegy aranyéremmel toronymagasan nyerte meg hatodik világbajnoki címét. Nehéz megmondani, hogy 2012 vagy 2013 volt a sikeresebb év számára, mindenesetre '13-ban sem volt egy másodpercig sem kétséges, hogy ő lesz a legjobb: hihetetlenül egyenletes teljesítménnyel motorozott az élen, szinte mindig a dobogón állt, és annak is többnyire a legfelső fokán. 2014-ben sokadjára is megvédte világbajnoki címét – saját bevallása szerint már csak egykori csapattársa és mentora, Stefan Everts rekordját akarja megdönteni. Mivel a belga legenda tízszer volt a világ legjobbja, Cairolinak minden esélye megvan erre. És egyszer talán vesz egy Ferrarit.