2015.02.24. 06:17

A jó idő beköszöntésével mindenkiben előtör a vágy, hogy bringára pattanjon és átmozgassa a tél folyamán ellustult tagjait. Ilyenkor sorra jönnek a problémák a biciklivel: leeresztett a kerék, alig fog a fék, rakoncátlankodik a váltó. Az első út általában a szervizbe vezet. De mit csinálnak ott, hogy újra minden alkatrész üzemszerűen tegye a dolgát?

Már korábban is éreztem, hogy ráférne a bringámra egy rendberakás, de október végéig nap mint nap tekertem, aztán úgy, ahogy volt, piszkosan és elhanyagoltam tettem el télre. Fejben ott motoszkált a gondolat, hogy még tavasz előtt kéne vele foglalkozni, de ki kellett sütnie a napnak, hogy végre eloldozzam a lakatot. Ha már adott volt ez a szomorkás helyzet, elvittem a kerékpárt a Bergusonhoz, hogy magyarázzák el, mihez és hogyan kell nyúlni, mielőtt elkezdődik a szezon.

Az ilyenkor ajánlott karbantartási folyamatnak neve is van: középgenerál. Ez a kerekek centrírozásával kezdődik. Ha egyikben sincs nyolcas, akkor is át kell mozgatni a küllőanyákat, hogy ne rohadjanak be. A pontos keréknyomás beállítása magától értetődő feladat. Ez mountain bike-oknál 2,5-3,5 bar, városi, trekking gépeknél 4,0-4,5, országútiaknál pedig 7-11 között van. Ha azonban a belső gumi eléri a 2-3 éves kort, egyre gyakrabban leereszt, ilyenkor érdemes elgondolkodni a cserén. A váltóra és a fékekre is ráfér egy átnézés és ha kell, beállítás. Ha már kopott a fékpofa, akkor tövig lehet húzni a kart. Megtörténhet azonban, hogy a fékpofáink/fékbetéteink szinte újak, de hiába húzzuk koppanásig a kart, alig akar megállni a bicikli. Erről az elkoszosodott, megtört bovdenek is tehetnek. Ugyanez a helyzet állhat elő a váltónál is, ahol az akadó huzal miatt néha nem, vagy késve jönnek be a fokozatok. Ilyenkor szükséges a bovdenek cseréje.

A bicikli rém egyszerű szerkezet egy motorhoz vagy autóhoz képest, de a csapágyakra itt is muszáj odafigyelni, mert ezeknek is jut a sárból és a nedvességből. Egy ilyen tavaszi karbantartás során nem kell szétszedni, de érdemes ellenőrizni a hajtómű- és a kormánycsapágyat, illetve a kerékagyakat is. Ha valamelyik kotyog, jöhet az utánállítás, ha már berágódott, akkor nincs más hátra, cserélni kell. A csavarokat is meg kell nézni, a kormányban és a nyeregnél is. Ha valahol utat hagyunk egy kis víznek, befolyik a vázba és szétrohaszt mindent, amit ér.

Ha ezekkel végeztünk, jöhet a legtöbb kosszal járó művelet, a láncápolás. Először érdemes megbizonyosodni arról, hogy a lánctányérokra, váltógörgőkre nem rakódott még túl sok poros, sáros zsír. Ha igen, ezt csavarhúzóval le lehet kapirgálni. Ezután jöhet a lánc tisztítása oldószerrel és ecsettel, de vehetünk külön erre a célra kapható kis szerkezetet is, amelyet fel kell pattintani a láncra, majd lassan tekerni és hozzáadni a tiszítófolyadékot. A lánctisztító eszközben lévő kis körkefék végzik helyettünk a munkát. Ha ez megvan, bő vízzel lemossuk és szárazra töröljük a lánchajtást. Patentszemes lánc esetén levehetjük, és egy tálkába beáztathatjuk pár órára a láncot, majd jöhet az olajozás.

A lánckenéshez inkább olajat, és ne zsírt használjunk, mert az utóbbi hamar összeszedni az út porát. A zsírt hagyjuk meg a csapágyakhoz. Rengetegféle láncolajat kapunk manapság a különböző használati viszonyokra, akár spray formában is. A lánc újrakenését ajánlott havonta elvégezni (téli sózós időszakban akár hetente!), ilyenkor a lánc nyúlását is ellenőrizni kell. Ehhez is létezik ügyes célszerszám, a láncnyúlásmérő, ilyen minden szervizben van. Ha nem mérjük rendszeresen a lánc nyúlását, egy idő után menet közben fog átugorni, ami nem tesz jót sem a váltónak, sem a lánckerekeknek. A teljes szett cseréje mindenképpen drágább, mint a megelőzés és a lánccsere. Egy átlagos minsőségű hajtólánc általában 3 ezer kilométert bír, és ezrenként kell ellenőrizni.

A középgenerálhoz tartozó karbantartásokat legalább évente illik elvégezni. Nem csak a kényelmesebb használat kedvéért, hanem megelőzési célból is. Az enyémnél rosszabb állapotú bringákhoz létezik egy nagyobb szervizcsomag is, a nagygenerál. Ennek keretein belül vázig lecsupaszítják a biciklit, szétszedik a kerékagyakat, a hajtóművet, a kormánycsapágyat és újrazsíroznak minden szükséges alkatrészt. Darabokra ugrik a kerék is, mert kicserélik a gumibelső alatt lévő felnivédő szalagot is ha szükséges. Elválasztják egymástól a hajtás elemeit (váltók, lánc, fogaskoszorú, hajtómű), mindent átmosnak és kipucolnak, még a bovdenházakat is. Ha van teleszkóp a biciklin, az sem ússza meg a szétszedést, tisztítást és olajozást. Ilyenkor nem marad olyan alkatrész, amihez nem nyúlnak.

A közép- és a nagygenerál bemutatása után adja magát, hogy létezik egy kisgenerál is, ez a centírozás nélkül ugyanazt takarja, mint a közép. A kisgenerál ára 3900 forint a Bergusonnál. a közép 4900, a nagy pedig 11500 vagy 14500, attól függően, hogy teleszkópos-e a bringa.

Ha a bicikli készen áll, érdemes ellenőrizni, hogy jól van-e beállítva az ülés és a kormány, megvannak-e a kötelező biztonsági berendezések (prizmák mindkét felnin, csengő), illetve nem merült-e le a télen a lámpában az elem. Ha még ezeket is rendben találjuk, már csak azon kell izgulnunk, hogy el ne lopják a biciklit. A szerelők tapasztalata azt mutatja, hogy nem érdemes a lakat vagy lánc árán spórolni, és legalább a bicikli értékének 10 százalékáért venni valamilyen lopásgátló eszközt. Ha gyorszárasak a kerekek, érdemes beláncolni azokat is. Profi U-lakatok és láncok 10 ezer forint körül már kaphatóak, a húszezres már-már a csúcs. Ezeket a karbantartási és felkészítési lépéseket követve, gondtalan szezonra készülhetünk.