Két változat lesz a KTM 790 Duke-ból

2017.02.15. 11:03

A KTM 790 Duke-ból két változat fog készülni, az alap, A2-kompatibilisre visszafojtható 97 lóerős mellett lesz egy R változat 115 lóerővel - nem kizárt, hogy ez utóbbi egyszemélyes ülést és karcsúbb kipufogót kap, vagyis jobban fog hasonlítani a tanulmányra.

790 Duke tanulmány
790 Duke tanulmány

Rossz jel, hogy a szpottolt prototípusokon csak távolról néz ki Brembónak a radiálisan rögzített első féknyereg, közelről megnézve J.Juan felirat látható rajta - ez egy Barcelona mellett gyártott spanyol márka -, valószínűleg a Brembo csak az R változathoz jár majd, ahogyan az állítható futómű is.

Hubert Trunkenpolz (a Trunkenpolz a KTM-ből a T, az ő nagybátyja volt az alapító) a márka kereskedelmi igazgatója úgy nyilatkozott, hogy még az idén bemutatják, a forgalmazás pedig 2018-ban indul. Az árat csak sejteni lehet, azt mondta, hogy nem céljuk az MT-07-tel versenyezni, inkább az új Street Triple árszintjére lövik be a típust, vagyis olcsó biztosan nem lesz.