Komolyabb technikát kap a Sinnis olcsó supermotója

2016.10.24. 16:36

Komolyabb technikával frissíti fel olcsó supermotóját a Sinnis. A kínai vállalat – amely eredendően Jinan Quingqi néven működik, de Európát befogadhatóbb néven venné be – az Apache-ból készíti el az R-kivitelt.

Az Apache R új vázat kapott, emellett pedig nagyobb fékeket is felszereltek a supermotóra. Azt egyelőre nem árulták el, hogy ez pontosan mit is jelent, sőt az alapkivitelnél sem tüntetnek fel adatot saját honlapjukon. A hátsó lengővillát és a kipufogót szintén lecserélték. Ami a külsőt illeti, az idomokat, a tankot, a fényszórót és az ülést is átfaragták kicsit.

A 124 köbcentis, négyütemű egyhengereshez viszont nem nyúltak: éppúgy 11,5 lóerőt tud, mint az alapmodell. Ehhez ötsebességes váltót csatoltak. A blokk minőségével kapcsolatban nagyon magabiztosak, azt mondják, a Suzuki egyik kínai partnerénél készül, szigorú felügyelet alatt.

Az alap-Apache jelenleg 1695 fontba kerül az Egyesült Királyságban, ami nagyjából 600 ezer forintnak felel meg. Az R-jelzésű újdonság jövő márciusban 2000 fontos, vagyis 700 ezer forint körüli árcédulával kerülhet a kereskedésekbe.