Évi 30 motornál húzta meg a határt Keanu Reeves

2016.08.24. 10:51

Keanu Reeves amellett, hogy A-kategóriás színész, híres motorbuzi is, de abból a fajtából, aki nem éri be egy fullos gyűjteménnyel - ő tovább ment, és saját motormárkát hozott létre.

Régi barátjával, Gard Hollingerrel alapították meg az Arch Motorcycles-t, és kezdték el gyártani a 2032 köbcentis KRGT-1 nevű modelljüket, induló áron 93 ezer dollárért, azaz 25,5 millió forintért.

Reeves-nek 2007-ben kattant be a saját motormárka gondolata, amikor Hollingerrel elkezdte átépíteni a Harley-Davidsonját, és néhány nagyobb módosítás után ott volt előttük egy teljesen egyedi gép, pont olyan, amilyet megálmodott.

2014-ben végül beindították a motorbizniszt, mára pedig az évi 30 darab eladása a cél. Arra figyelnek, hogy megmaradjon a típus exkluzivitása, és a tulajdonosok egyedi igényeit is figyelembe veszik - ahogyan azt is, hogy ne tűnjön katalógusból összelegózott gépnek, tehát hiába a bő kétliteres S&S blokk, több mint 200 alkatrésze a motornak teljesen egyedi. A literes hengerekből összerakott V2-es bő 120 lóerős, az ereje pedig egy hatfokozatú váltón keresztül jut el a kerekekhez. 

A KRGT-1-nél nem lehet panasz a megfelelő anyagválasztásra, a felnik például szénszálas műanyagből készülnek, az fejidom, a tank és a faridom pedig alumíniumból. Az Arch Motorcyles sikere látványosan Keanu Reeves hírnevétől függ - hiszen hasonló recept alapján készült, szebb motorokat fele áron lehet kapni Európában.