Akár így is nézhetnének ki a Hondák

2015.11.24. 09:18

Nem lehet a Hondát azzal vádolni, hogy túlzottan bőbeszédű lett volna a formatervi bravúrjai kapcsán - azt is mondhatnánk, hogy ott van, nézheted, minden látható, ami érdekes. Ezek ugyanis a szemnek szólnak, egyenesen az európai fejlesztőrészlegtől.

Mindkét modell a CB650F műszaki alapjait használja, de némileg különböző módon mutatják be, hogy akár ilyenek is lehetnének a Hondák, ha nem számítanának a gyártási költségek.

A Honda CB4 Concept nagyon erősen épített motornak tűnik, de abból is a legkülönlegesebb fajtának, amit nagyon komoly cégek építenek, minden elemet egyedileg, CNC-vel marva. A külsőt a szálcsiszolt fémek uralják, a tankborításra, a lámpa köré, az ülés alá és a kipufogóra is jutott az érdekes selymes fényű felületből.

A félkarúsított lengővilla mellett a másik meghatározó részlet a teli féktárcsa és a hozzá tartozó piros Tokico nyereg - nagyon szépen megtöri az ezüst-fekete ridegségét, de szerencsére nem vitték túlzásba a színek használatát, nagyjából így tökéletes.

A másik formai tanulmány a Honda Six50 Scrambler volt, ami a CB650F-et a scramblerség irányába vitte el, de úgy, hogy nagy ívben elkerülte a tomboló retró hullámot. Minden részlete modern, hideg és fémes - üdítő az ilyesmi a szemnek, amikor már émelygünk a sok gusztusos retró csemegétől. Az alapot adó motor fő egységeihez nem nyúltak, tehát a váz, a blokk és a lengővilla nem változott, de minden mást újrahúztak - ráadásul rengeteg, sokrétegű finomsággal. Ilyen például az első lámpa, ami kőkeményen szembe hugyoz a kerek lámpák divatjával, és azért is szögletes.

A kerekek is küllősek, de nem úgy, ahogyan várnánk: a küllők sokkal ritkábbak és vastagabbak, mint ami megszokott, ugyanígy meglepő a sportmotoroknál divatos GP Pro kipufogó, vagy a szintén a gyorsasági versenyeken használt fék- és kuplungkar védők. A tank mintája is a városi kamuflázs, pedig - hoppá, megint dupla fenekű poén, hiszen a scramblerek eredetileg terepes gépek voltak.