Célegyenesben a bitang Honda

2015.05.28. 09:03

A Honda MotoGP-versenygépén alapuló RC213V-S a tavaly őszi milánói kiállítás talán legjobban várt gépe volt – persze az új Yamaha R1-es mellett. A japán gyártó éppen ezért nem is bízott semmit a véletlenre: a bemutatóra felkérték Marc Marquezt, a gyorsaságimotoros-vébé kétszeres aranyérmesét, napjaink egyik legjobb versenyzőjét.

Igaz, akkor még csak prototípus formájában készült el, méghozzá számos megoldást átemelve a versenysportból. Így maradt az egyliteres V4-es blokk, de nagyon hasonló volt az idomzat, a festés pedig ugyan nem a Repsol-Honda színeit idézte, de nem kevésbé autentikus a piros-kék-fehér összeállítás sem, amely a Honda Racing Corporation ismertetőjele.

November óta elég sok idő eltelt már ahhoz, hogy készre reszeljék a motorkerékpárt, így a hírek szerint, míg egy csapat a nemrég le is leplezett új Africa Twinen dolgozott, addig egy másik gárda a sportmotort fejlesztette. Ennek eredményeként június 11-én, a MotoGP katalán nagydíjhétvégéjének előestéjén már a sorozatgyártású RC213V-S-ről is leránthatják a leplet. Legalábbis ezt állítja több, egybehangzó forrás.

Persze könnyen lehet, hogy igazak a híresztelések. A Honda ugyanis tavaly év végén 2015-ös modellként harangozta be a gépet, vagyis idén már a gyártást és a forgalmazást is beindítanák. Ehhez pedig már késő lenne az őszi nagy motorszalonokon bemutatni a végleges verziót. Az újdonság ára egyelőre nem ismert, de minden bizonnyal egy kisebb vagyont kell majd érte kicsengetni.

Az előző években ráadásul a MotoGP-sikerek is jobban megkönnyítették volna az eladást, hiszen jobban ment a szekér a világbajnokságon is. Jelenleg a címvédő Marquez csak negyedik az ismét feltámadó Valentino Rossi, valamint Jorge Lorenzo és Andrea Dovizioso mögött. Nyilván keményen odateszi majd magát a felzárkózás érdekében, ez pedig a marketingben is segíthet a japánoknak.