2015.02.19. 07:58

Új üzem építését tervezi a Royal Enfield: a világ egyik legrégebbi motorgyártója negyvenöt év után térhet haza Nagy-Britanniába. A szigetországban 1901 és 1970 között készítették gépeiket, jelenleg viszont csak Indiában szerelik össze az Enfieldeket.

A Leicestershire-be tervezett új üzem egy 52 millió fontos, azaz mintegy 22 milliárd forintos beruházás részét képezi. A gyártósorról 2015 végén már le is gördülhetnek az első motorkerékpárok. Emellett a dél-indiai Chennaiban is létesülhet egy gyár – a tervek szerint 2016-ban.

A Royal Enfield első embere a nemzetközi kereslet növekedésével magyarázza a bővítést. Siddhartha Lal azt mondja, tavaly 300 ezer példányt értékesítettek, a közeljövőben pedig 450 ezer a cél. Motorjaik jelentős része persze a világ egyik legnagyobb motorpiacának számító Indiában talált gazdára, de a nagy-britanniai gyár beindításával Európában is újra népszerűbb lehet a márka.