Maradj a seggeden, az idő úgyis visszajön érted!

Amikor a tekintélyes New York-i újságírót Eliott Nolson üzletember körbevezette a manhattani otthonában, egyszerre minden értelmet nyert. Az újságírónak eszébe jutottak Nolson szavai, amit még 1977-ben mondott neki: „Jöjjön vissza ide negyven év múlva, és meglátja, igazam lesz!” Amikor az újságíró nemrég szavánál fogta az üzletembert, és negyven évvel később visszatért Nolson otthonába, sokkolta, amit látott. A lakásban minden bútor ugyanott állt, és minden ugyanúgy nézett ki, mint a hetvenes években, amikor utoljára járt ott – leszámítva, hogy a bútorokat Nolson az idők során karbantartotta, így látszatra olyanok voltak, mint új korukban.

Nolson ma már ünnepelt sztár: az ember, aki megmondta. Az üzletember által hirdetett filozófia, amit a legtöbben az egy helyben topogás művészetének hívnak, meghódította a világot, pedig évtizedekkel korábban a legtöbben még nevetségesnek tartották.

A svéd származású amerikai vállalkozónak a hetvenes években bútorokat gyártó cége volt. Átlagos bútorokat gyártott, mondhatni, középszerűeket. De Nolson elégedett volt a termékeivel, ezért utasításba adta, hogy azokon egy fikarcnyit sem szabad változtatni. Azokat a bútortervezőket, akikbe szorult egy kis kreativitás, és idővel valami újat akartak, a kollégái előtt alázta meg, majd rúgta ki. 

Nolson azt hirdette, hogy nincs értelme a fejlődésnek. Ezért 1977-ben – ahogy ő fogalmazott egy interjúban – „megállította az időt". A bútorpiac szereplői kiröhögték, az egyik legmenőbb amerikai bútoros nagyvállalkozó például kis pöcsnek nevezte, amit Nolson a mai napig nehezményez.

Mégis volt valami Nolsonban, ami miatt idővel követőkre talált. 

Nolson már a hetvenes években azt hirdette, hogy ha a bútoripar fejlődik, miközben az ő cége egy helyben marad, akkor előbb-utóbb eljön az ő ideje, és kiderül, hogy felesleges volt az a sok újítás és kreatív munka, mert úgyis mindenki vissza fog térni a hetvenes évekhez, így például a puritán, minimalista stílushoz.

A kétezres évek elején derült ki, hogy Nolsonnak végül is igaza lett. Divatba jött a retró, a termékei pedig úgy lettek újra kelendőek, hogy ő az eltelt évtizedek alatt az égvilágon semmit nem csinált. Ekkor írta meg mára már bestsellerré vált könyvét üzleti sikere titkáról. A Maradj a seggeden, mert az idő úgyis visszajön érted! című könyve igazi forradalmat indított el, majd kitermelte a Nolson-mozgalmat. Ebben a könyvben Nolson nagyjából így fogalmazta meg teóriájának lényegét:

• A történelem ismétli önmagát. Előbb-utóbb minden újra divatba jön vagy visszatér. Úgyhogy felesleges nagyon ugrálni, elég, ha kivárjuk, hogy újra divatba jöjjünk. 
• Ebből az következik, hogy ha „fixálsz egy korszakot", akkor csak várnod kell a visszatérésére anélkül, hogy bármin is változtatnál. És te leszel a legmenőbb, ráadásul a legrutinosabb is, hiszen végig abban a modellben éltél, ismered kívül-belül. 

„Minden ciklusokból áll, a ciklusok pedig ismétlődnek. Maradj egy ciklusban, és várd ki, amíg visszatér” – tanácsolta Nolson az A fejlődés a maradás című másik bestsellerében. Leghíresebb mondása, miszerint „a nagyon hideg víz érzetre majdnem ugyanolyan, mint a forró”, fanatikus hívőinek egy leggyakrabban hangoztatott jelmondata lett, miközben igazából még a követői sem pontosan értik, mire is gondolhatott a mester ezzel a hasonlattal. „Született zseni” – írta róla Samuel Procet A próféta, aki egy tapodtat sem mozdult című életrajzi könyvében.

És miközben milliók rajonganak Nolsonért, kritikusai szerint valójában egy középszerű fószer, aki ötletek híján inkább semmit nem csinál, de ezt a semmit baromi jól el tudja adni. Az a szerencséje – érvelnek a bírálói –, hogy az emberek szeretik azt a fajta hamis biztonságot, aminek az illúzióját Nolson középszerűsége teremti meg. Ezekre a kritikákra Nolson általában nem reagál, vagy ha nagyon noszogatják, hogy ugyan, mondjon már valamit, akkor a vizes hasonlatot szokta bedobni, amit senki sem ért, ezért nincs több kérdés. 

De Nolson elmélete idővel kiszabadult az üzleti közegből. Életmód lett, a kultúrára, sőt a politikára is átterjedt. A kétezres évek közepén Nolsonnál már nemcsak a feltörekvő üzletemberek, a divatpápák és a popkultúra nagyágyúi, hanem kezdő politikusok is kopogtattak, mind iránymutatást vártak tőle. Mindenki a nagy titokra volt kíváncsi. A nagy semmire, ami egyben a nagy valami is. 

A legendárium szerint 2008-ban egy ismert üzletember, Donald Trump is felkereste, és egy méregdrága étteremben beszélgettek hosszan a világról. Amikor Trump megkérdezte Nolsontól, hogy szerinte milyen úton válhatna ő az Egyesült Államok elnökévé, a guru azt felelte: „Tudod, Donald, volt idő, amikor az emberek rajongtak az olyan idiótákért, mint amilyen te vagy, úgyhogy csak várj. Előbb-utóbb eljön a te időd!” Trump állítólag annyira megsértődött ezen a válaszon, hogy felállt az asztalról, és köszönés nélkül hagyta ott az idolt, még az éttermi számlát sem fizette ki. Majd tíz évvel később azonban, amikor megnyerte az amerikai elnökválasztást, többoldalas köszönőlevelet írt Nolsonnak, és a bocsánatáért esedezett.  

A mestert más politikusok is megtisztelték bizalmukkal. Volt, aki egészen Kelet-Európából utazott New Yorkig, hogy a nagy Eliott Nolsonnal találkozhasson. Nolson környezetében azt beszélik, hogy egyszer egy magyar politikus is felkereste. „A politikus hosszan mesélt a fiatalkoráról. Mesélt a szocializmusról is, de leginkább a fociról. Amikor befejezte a sok rizsát, Nolson ránézett, és azt mondta: öregem, te a szocializmusban ragadtál. De ha tényleg sikeres akarsz lenni, maradj is ott" – így emlékezett vissza Nolson egyik asszisztense a jelenetre. Nolson kedélyesen megveregette a politikus vállát, aki a mester szavai hallatán elégedetten csetintett, mintha eluralkodott volna rajta az aha-élmény. Elégedetten távozott a mester lakásáról. 

Eliott Nolson története klasszikus sikertörténet. Ő egy igazi legenda. Az egyetlen hibája, hogy nem létezik. Én találtam ki. Ő az egyetlen fogódzom a mostani dolgok értelmezéséhez. 

Esténként, elalvás előtt néha Eliott Nolsonra gondolok. Bárcsak létezne, és bárcsak úgy nézne ki a lakása, ahogy még a hetvenes években berendezte! Bárcsak találkozott volna azzal a magyar politikussal, és bárcsak létezett volna az a csettintés. Mert akkor legalább lenne valami racionális, kézzelfogható magyarázat erre az egész őrületre. Legalább lenne egy bűnbakom. Eliott Nolson.

Nyitókép: egy magyar család otthonában nézi a Videoton Super Star televízió készüléket, 1981-ben. (Gárdos György/Fortepan 60523)