Megkezdődtek a tárgyalások Elios-ügyben

2018.04.24. 11:47

Tárgyal az Európai Bizottság a magyar hatóságokkal az Elios Innovatív Zrt. közbeszerzései körül súlyos szabálytalanságokat feltáró OLAF-jelentésről – értesült a Népszava. 

Az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) súlyos szabálytalanságokat tárt fel a közvilágítási tendereken sokáig verhetetlen Elios Zrt. közbeszerzéseinél, 35 közvilágítási projekt ellenőrzése során 17 pályázat esetében úgy találták, hogy szervezett csalást követtek el a résztvevők. Az OLAF a teljes támogatási összeg, 13 milliárd forint megvonását javasolja.

Az Európai Bizottság regionális politikáért felelős főigazgatóságának munkatársai az elmúlt hónapokban elemezték az OLAF megállapításait, ezután pedig felvették a kapcsolatot a magyar kormány illetékeseivel. Most arról egyeztetnek elsősorban, hogy Magyarországnak mekkora pénzbüntetést kell fizetnie.

Az Európai Bizottság csak akkor szokta az összes pénzt visszakérni, ha a projekt megvalósítása során bizonyíthatóan csalás történt, az egyéb szabálytalanságok kisebb büntetéssel járnak. Az egyeztetések hosszú hónapokig is tarthatnak.