Szélesebb lehet 1,5 méterrel a Lánchíd

mg 757
2018.09.26. 09:58
A Lánchíd terveit áttervezik, így a kőoroszlánok áthelyezésével a gyalogosjárdák, hídfők körüli erkélyek körülbelül 80 centiméterrel szélesebbek lesznek. A kivitelezés 3 évről másfél évre rövidül, mert az Alagutat és a Lánchidat egyszerre tudják felújítani.

Hétmilliárd forintot szereztünk a kormánytól a Lánchíd felújítására

– közölte Tarlós István főpolgármester a fővárosi közgyűlés ülésén.

Ezzel eldőlt, hogy a korábbi tervektől eltérően mégis egyszerre lehet majd felújítani a Lánchidat és az Alagutat, így a kivitelezés se tart majd három évig, hanem 18 hónap alatt megoldható, azaz az autósok legfeljebb másfél évig számíthatnak dugókra a környéken.

Az első, tavalyi előterjesztés szerint a Lánchíd és a Váralagút felújítása másfél év alatt megoldható 22,3 milliárd forintból. Idén tavasszal úgy tűnt, nem lesz csak 16, milliárd forintja a fővárosnak, ezért a beruházást kettébontották a hídra, majd azután az Alagútra.

Tarlós ekkor arról beszélt, hogy a kivitelezés így három, három és fél évig fog tartani. Időközben kiderült, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Tarlóst szeretné látni a főpolgármesteri székben a következő ciklusban is. Tarlós viszont közölte, hogy ehhez több feltételnek is teljesülni kell, többek között annak, hogy a főváros több pénzt kap a Lánchídra és az Alagútra, ezáltal egyszerre tudja felújítani őket.

A pluszpénz volt Tarlós egyik feltétele, amit Orbán Viktorra szemben támasztott, amikor a miniszterelnök a 2019-es főpolgármester-jelöltség elvállalásáról győzködte őt - a Népszava szerint sikerrel.

Borítókép: Martiskó Gábor / Index.

A közgyűlési előterjesztésből kiderül, hogy a Lánchíd terveit áttervezik, így a kőoroszlánok áthelyezésével a gyalogosjárdák, hídfők körüli erkélyek körülbelül 80 centiméterrel szélesebbek lesznek. A kivitelezési munkák 2019-ben kezdődhetnek el.

A főváros kijavíttatja a metrópótló buszok által szétvert kispesti Vak Bottyán utcát

A buszok tavaly november óta éjszakánként és hétvégenként veszik igénybe a kerületi tulajdonban álló Vak Bottyán utcát, ami  - mint arról beszámoltunk - egy idő után megadta magát a fokozott terhelésnek. Mivel a kerületi önkormányzatnak nincs a felújításra pénze, és a helyzet a fővárosi önkormányzat döntése miatt állt elő, Kispest az érintett útszakasz közútkezelői feladatait átadja a fővárosnak, amely ezzel a Budapest Közút Zrt.-t bízza meg.

A kátyúzást tehát a cég végzi majd, az út megerősítését, és a metrópótlás utáni teljes felújítását Kispest és a fővárosi önkormányzat közösen fizeti majd.