Milyen bojkott? Kunhalmi közös ellenzéki EP-listát javasol

IMG 20180619 113438
2018.06.19. 14:42
Politikusok és értelmiségiek vitatkoztak egymással a Republikon konferenciáján, ahol az MSZP-s Kunhalmi Ágnes és az LMP-s Ungár Péter elutasította mindenféle bojkott ötletét. Kunhalmi közös listát szeretne. Nem hiányoztak a politikusoktól az önkritikus mondatok sem.

Annyiban rendhagyó konferenciát szervezett a Republikon, hogy ezúttal nem külön-külön ültette le a politikusokat az értelmiség képviselőivel, hanem egy beszélgetésben eresztette össze őket. A kutatócég Az ellenzék lehetőségei a kétharmad után elnevezésű konferenciáján az első szekcióban a republikonos Király Dávid moderálása mellett két politikust (az MSZP-s Kunhalmi Ágnest és az LMP-s Ungár Pétert), illetve két értelmiségit, külső szereplőt, értelmezőt (Böcskei Balázs politológust és Ungváry Krisztián történészt) hozott össze.

Így ebben a beszélgetésben meg is tudták vitatni Ungváry Krisztián Indexen is publikált ötletét, miszerint az ellenzéknek bojkottálnia kellene a jövő évi EP-választást. Ungváry a helyszínen is sorolta, mennyivel több előnye lenne ennek a bojkottnak, amely az egész világnak erős üzenetet küldene, egyben jelezné, ki nem akar asszisztálni Orbán rendszeréhez.

Várható volt, hogy a gyakorló politikusok nem lelkesednek majd az ötletért, hiszen ezzel a súlyos lépéssel gyakorlatilag kiszállnának abból a játékból, amelynek szereplőivé szegődtek. Az LMP-s Ungár Péter szinte gondolkodás nélkül rávágta, hogy az LMP részt fog venni az EP-választáson. Itt ugyanis nem a Fidesz választójogi rendszere alapján szavazunk, ez egy tisztán listás rendszer, a Közös Ország Mozgalom is javasolt hasonlót. Ungár szerint ráadásul a szavazóknak egy globalizációkritikus alternatívát is meg kell hagyni, ami egyértelművé teszi az LMP indulását.

Kunhalmi Ágnes, aki vasárnap lett az MSZP választmányi elnöke, azt mondta, hogy minden bojkottnak akkor van értelme, ha mindenki bojkottál, „ha a Fidesz egyedül indulna, akkor lenne értelme", erre azonban nem lát esélyt. Szerinte azért is el kell indulni, mert minden mandátum számít az európai harchoz a szélsőjobboldali előretörés ellen", a baloldali és jobboldali demokratáké is.

Kunhalmi Ágnes bojkott helyett egészen mást javasolt az ellenzéknek:

a hazai demokratikus ellenzék közös listáját javaslom az EP-választáson.

Mindez azt jelentené, hogy egy listán indulna az MSZP-től a DK-n és az LMP-n át a Momentumig mindenki. Ez persze újra megnyitná az összefogásvitát a baloldalon.

Böcskei Balázs politológus nem foglalt állást, de bedobta azt a szempontot, hogy az ellenzéknek jövőre iszonyatos nehéz lesz „nevelni a választóit". Hiszen az EP-választáson elvileg egymás ellen kellene politizálni, aztán az önkormányzatin a közös jelöltek támogatását kellene elmagyarázni.

Hasznos hülyék és ügynökök az ellenzékben

A bojkott kérdése visszatérő elem volt a beszélgetésen. Arról is hosszan vitáztak a résztvevők, hogy az ellenzéktől milyen parlamenti magatartás a helyes. Böcskei szerint a választók nem értik, miért maradnak a parlamentben azok, akik utána az esti tévéműsorban diktatúráznak.

Ungváry Krisztián szerint amikor például az LMP-sek a mandátumok átvételekor fotózkodtak, nem tették nyilvánvalóvá, hogy a „mandátumukat egy elcsalt választás keretében szerezték meg, még ha önöket is csalták meg" – mondta Ungár felé fordulva. Hadházy Ákos a gesztusával szerinte legalább tudott üzenni a választóknak, minek tartják ezt a rendszert. Ungváry Kunhalmi felé fordulva pedig azt mondta, hogy ki kellett volna mondani, hogy ez egy mérgezett mandátum", még akkor is így van, ha ön kettőt is érdemelt volna".

Ungváry a politikusok fejéhez vágta azt is, hogy ha Orbán legyőzése meg is haladja a képességeiket most, arról gondoskodhatnának, hogy eltávolítsák az ellenzék soraiból a hasznos hülyéket" és a fideszes ügynököket". Ungváry szerint ugyanis egyesek butaságból, mások pedig anyagi haszonszerzés miatt végső soron segítik Orbán rendszerét.

Minden ilyen diskurzus Orbán érdeke

Kunhalmi szerint aki egyéniben nyer, mint ő, nehezen tudná bojkottálni a parlamentet. Ráadásul csak a Fidesznek okoztak volna örömet a bojkottal, ha be se vonultak volna a parlamentbe. Ungár a bojkottról – vélhetően a politikusokra utalva – azt mondta, hogy mindenki, aki ilyen finnyásan bojkottot javasol, nem a demokráciát, hanem az életrajzát védi". Ungár azért is volt a bojkott ellen, mert szerinte már akkor tudták, hogy egyenlőtlenek a feltételek, amikor elindultak a választáson.

És az ilyen bojkottkérdések helyett inkább azon kéne gondolkodni, mitől lett a Fidesznek 400 ezerrel több szavazója, és a balliberális oldal hogyan lett harmadik az ország jelentős részében. Ungár önkritikusan megjegyezte: az sem hoz sikert az ellenzéki oldalon, hogy szembeállítják az úgynevezett új és régi pártokat (LMP, Momentum kontra MSZP-DK),„tőlünk is sokkal jelentősebb teljesítmény kell, hogy le tudjuk váltani a régieket".

Kunhalmi Ágnes ezzel nagyon egyetértett, és szerinte be kellene fejezni az olyan ellenzéki ügynöközést is, mint amelyről Ungváry nem sokkal előtte beszélt. „Minden ilyen diskurzus Orbán érdeke, hogy kollaboránsvádak vannak, hogy hány téglát említ Hadházy Ákos az LMP-ben" – mondta. Szerinte is azon kell gondolkodnia az ellenzéknek, hogy a fél ország miért szavazott a NER-re.

Szerinte a magyar társadalom mélyen csalódott a jóléti rendszerváltás ígéretében, és önkritikusan megjegyezte, hogy „ezzel nem néztünk szembe mi, szocialisták". Orbán Viktor teljesen mást ígért és ígér, mi, szocialisták nem vettük észre, hogy a múlt vélt vagy valós sikereit próbáltuk eladni az embereknek".

(Borítókép: Dull Szabolcs / Index)