Előzetesbe került az Újlak utcai 17 éves késelő

2018.01.24. 08:53 Módosítva: 2018.01.24. 08:59

Január 15-én csak házi őrizetbe helyezte az elsőfokú bíróság azt a 17 éves fiút, aki a gyanú szerint halálra késelte 19 éves volt barátnőjét. Az ügyészség fellebbezésére a Fővárosi Törvényszék azonban jogerősen úgy döntött, hogy a gyilkosság társadalomra veszélyessége már önmagában is felveti a gyanúsított szökésének veszélyét, ezért egy hónapra elrendelte W. Dávid előzetes letartóztatását, amit javítóintézetben kell végrehajtani.

Mint ismert, a fiatal fiú egy, az Újlak utcában pár nappal korábban történt kettős gyilkosság és öngyilkosság hírére határozta el, hogy végez korábbi barátnőjével, S. Fannival, aki nem akarta újrakezdeni kapcsolatukat. W. Dávid együtt evett egy kifőzdében a lánnyal, majd hazáig kísérte, és a lépcsőházban halálra késelte.

Ezután egyedül csatangolt az utcákon és öngyilkosságra készült. A szüleit felhívta, és elmondta, hogy mit tett. Ők mentek érte és akarták bevinni a rendőrségre, de mikor hazaértek a fiúval, a rendőrség már várta őket. W. Dávid meghallgatásán beismerő vallomást.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport