Vettel házhoz ment a pofonért, majd saját poénjába pirult bele

2017.11.24. 08:15

Az év utolsó szervezett Forma-1-es sajtótájékoztatója vicces lett, nem véletlen, az F1-es szervezők odaküldték Daniel Ricciardót. Hozta is magát, de nélküle is ment a dolog, mert Sebastian Vettel és Lewis Hamilton is elengedte végre magát. Legalábbis magukhoz képest, főleg a német.

Hamiltonnál volt a szó, és épp arról kezdett beszélni, hogy milyen előzésekre emlékszik vissza szívesen.

Mire Vettel közbevágott, hogy "sok embert nem kellett idén megelőznöd", mivel az angol általában a pole pozícióból nyert. Vettel pechjére Hamiltonnak pár manőver azért eszébe jutott:

Téged párszor azért megelőztelek.

(Első blikkre Barcelona és Austin ugrik be, mindkétszer az első helyért előzte a világbajnok a Ferrarist.)

A laza hangulat ezután is megmaradt, addig jutottak, hogy Vettel - ha már a vb nem jött össze neki - díjakat kezdett el osztogatni magának. Ebből sem jött ki jól.

Kaphatnám mondjuk az év előzését, az év személyiségét, a fair play-díjat... oké, azt talán mégsem.

El is röhögte magát, a közönség még jobban: ugye nem volt annyira rég, mikor júniusban szándékosan ráhúzta a kormányt Hamiltonra, nekivezette a Ferrarit, és majdnem eltiltották egy futamtól.