A Fortepan és a Budapest100 bemutatja: a rakpart 24 képben
További Fortepan cikkek
Aki részt vett akár egyetlen Budapest100-on is, valószínűleg nem hagyja ki többé. „Minden ház érdekes!”– szól a jelszó, és valóban: a legunalmasabbnak és legsemmitmondóbbnak tűnő bérházról is kiderül a végén, hogy tele van titkokkal. Csak eddig nem volt, aki meghallgassa. Ezen a hétvégén az ötletgazda Blinken OSA Archívum és a szervező KÉK – Kortárs Építészeti Központ az önkéntesek és a lakók segítségével ötvennégy rakparti épület kapuit tárja sarkig, a 18. századtól napjainkig, koruktól függetlenül. A rendhagyó városi ünnepen lakóházakat, intézményeket, templomokat, köztéri alkotásokat nézhetünk meg úgy, ahogy ritkán: pincétől a padlásig, közben koncerteket, előadásokat és történeteket hallgatva, művészekkel, építészekkel, írókkal, költőkkel, zenészekkel, kutatókkal, egyházi emberekkel találkozva. Egy korábbi Fortepan-válogatásban már megmutattuk a századfordulós rakpartok mindennapjait, az alsó „rakodópartok” élénk forgalmát halászhajókkal, áruszállító hajókkal és a lépcsőkön áruló kofákkal. De az élet nem állt meg, sőt: a korzózás a legendás Duna-parti szállodasor előtt újabb fénykorát élte, a női Duna-uszodákat távcsővel tartották szemmel a kukkoló öregurak, csak a budai sétányon nem történt semmi a gesztenyefák virágzásán kívül. Aztán az elegáns nőket és a vidám evezősfiúkat elsodorta a második világháború, a hidakkal és a patinás hotelekkel együtt. A romokból lassan újjáépültek a rakpartok, az ideiglenes és állandó hidak, jöttek a kádári évek augusztus 20-i ünnepségei és a pecások. A Budapest100 apropóján következzen most 24 kép a rakpartokról.
Jó házból való úrleányok a pesti alsó rakparton a Vigadó térnél, 1902 – A szófogadó kisasszonyok az okos mama tanácsai szerint kikerülték a fenti szállodasor előtti Duna-korzót, Pest legendás találkozóhelyét. Megfordult ott mindenki, aki látni és látszani akart. A Buchwald-széksorok között és előtt zajlott Pest társasági élete: flört, kokettálás és rossznyelvűsködés, a legújabb ruhaköltemények és a gyerekek sétáltatása. A hotelsor második világháborús pusztulása magával rántotta a Duna-korzót is. (Fotó:
Lakatos Mária / FORTEPAN)
Jégzajlás a Dunán a Ferenc József (ma Belgrád) rakparton, 1914 – Ritkaság, hogy a Dunát hosszú kilométereken át vastag jégréteg borítsa, ráadásul heteken át. Az amatőr fotós biztosítótársasági titkár képe szerint a sűrű ködben úszó óriási jégtáblák látványa megállásra késztetett minden rendű és rangú fővárosi férfit. Kihagyhatatlan lehetőség a tízes évek kalap- és télikabát-viseletének kor és társadalmi viszonyok szerinti tanulmányozására! (Fotó:
Schmidt Albin / FORTEPAN)
A budai alsó rakpart a mai Ybl Miklós térnél, 1926 – Decens kalap, kis gyöngysor, lazán megkötött tavaszi ballon, befelé fordított monogramos táska, kesztyű és finom papírba csomagolt, spárgával átkötött pakkok a kézben – igazi street style a keramiton! Háttérben a régi Erzsébet híd sziluettje, a kőfal felett a Várkert rakpart fái. Ez volt a csendes budai korzó, és bár itt is volt néhány zöld bérszék, mint a mondén pesti nagytestvérnél, a hely megmaradt a magányt kedvelőknek. Errefelé a legzajosabb esemény a környékbeli gyerekek egy-egy focimeccse volt.
(Fotó: Négyesi Pál / FORTEPAN)A budai alsó rakpart, háttérben a Lánchíddal, 1928 – A két szemüveges úr fütyül a sötét ruhába öltözött hölgy komolyságára, akit nem vesz le a lábáról holmi képeslapra kívánkozó Budapest-panoráma. A vízen most kis faladikok, de a rakpartnak ezen szakaszán gyakran angol, francia, olasz naszádok is vesztegeltek – ilyenkor az árbóc és ágyú közt kifeszített kötélen olasz gatyákat és ingeket lengetett a szél. (Fotó:
Kurutz Márton / FORTEPAN)
Az Újpesti rakpart és az épülő Újlipótváros látképe a Margitsziget felől, 1928 – A húszas években akadt erre még jó néhány üresen álló telek, az új városrész éppen születőben volt. Sorra húzták fel a nagyobbnál nagyobb, a középosztály igényeinek megfelelő modern, világos és gépesített bérházakat. Az akkori építkezések miatt írhatta le évtizedekkel később Bächer Iván, hogy „a pesti Újlipótváros általában egy jó hely. Elég jó. Viszonylag jó.” (Fotó:
MZSL/OFNER KÁROLY / FORTEPAN)
A férfi Duna-uszoda az Erzsébet híd közelében, mögötte a Ferenc József (ma Belgrád) rakpart házsora, 1935 – Az első dunai uszodát valószínűleg az 1800-as évek elején építették, és az 1930-as, 1940-es évekig több Duna-fürdő működött a főváros kezelésében. A mobil uszodákat tavasszal vontatták ki a téli kikötőből, és ekkor kezdődött a Ferenc József rakparton a jól jövedelmező ablakbérlet: pajzán öregurak látcsővel lesték a női uszoda merész, fürdőruha nélküli napozóit. (Fotó:
MAGYAR FÖLDRAJZI MÚZEUM / ERDÉLYI MÓR CÉGE / FORTEPAN)
A Budai Strandfürdő az Újlaki rakparton, a Margitszigettel szemben, 1937 – Újlakon nem volt divat a hiányos öltözet: az úszódressz kötelező volt, a napszemüveg fakultatív. A közönség „olcsó napi árak” mellett élvezte a hideg és meleg vizet, a külön dunai uszodát és a standvendéglőt. (Fotó:
Fábián Sámuel / FORTEPAN)
A pálos kolostor harangtornya a Szent Gellért rakparton, 1938 – Az egyetlen magyar alapítású férfi szerzetesrend csaknem százötven év után települt vissza Magyarországra. Azonban csak rövid ideig élvezhették a harmincas évek elején a Gellért-hegy sziklái közé épült kolostor kilátását: II. József után Rákosi Mátyás is feloszlatta a szerzetesrendeket. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
A pesti alsó rakpart a Zoltán utca torkolatánál, háttérben a Lánchíd és a budai Vár, 1942 – Téli napsütés, zajló Duna, kilátástalan harc az óriási hóval. Bár Magyarország 1941 nyarán belépett a háborúba, ebből akkor még keveset lehetett érezni Budapesten. (Fotó:
ARCHIV FÜR ZEITGESCHICHTE ETH ZÜRICH / AGNES HIRSCHI / CARL LUTZ felvétele / FORTEPAN)
A budai alsó rakpart a Pálffy (ma Bem) tér környékén, 1942 – Pár szedett-vedett csónak – nagyjából ennyi maradt az egykor virágzó dunai halászatból. Pedig száz éve a dunai halászok (a révészekkel és a molnárokkal együtt) még annyira hozzátartoztak a vízi élethez, hogy a regattákon külön versenyszámban indultak a csolnakász-egyletek mellett. (Fotó:
LUDOVIKA / FORTEPAN)
A pesti alsó rakpart árvíz idején a Magyar Tudományos Akadémia előtt, 1943 – Tudja, mi a közös a Lánchídban és a magyar evezősportban? Mindkettőt Széchenyi Istvánnak és angliai tanulmányútjának köszönhetjük. Az alkalmi homokszigeten kikötő evezősök még nem tudják, hogy két év sem telik bele, és a királyi palota kupolája üres lyukként mered az égre, a rakpartok romokban, a Lánchidat a többivel együtt felrobbantják a német csapatok – ők meg hadifogságban, táborban, pince mélyén, jelöletlen sírban. (Fotó:
FORTEPAN/ALBUM004 / FORTEPAN)
A Margit (ma Bem) rakpart a Pálffy (ma Bem) tér felé nézve, a Vitéz utca torkolatánál, 1945 – Pár hónappal a háború vége után így festett egész Budapest. A lármásan csengető villamosok, a historizáló és modern bérházak, arisztokrata városi paloták a Margit rakpartról is eltűntek a háborús süllyesztőben. Emlékké szépültek, ahogy Andrássy Katinka esetében is. A későbbi vörös grófnő előbb a Margit rakpart 9.-ben, majd a ma is álló 6–7.-ben élt egészen a házasságkötéséig. Idős korában nosztalgiával emlegette a kötelező és unalmas rakparti sétákat a nevelőnőkkel, „szélben és viharban, hóban és esőben” is. 1914 nyarán az első emeleti nagy, Dunára néző erkélyen, napernyők alatt hallgatták a harcra buzdító beszédeket és látták nemsokára a tutajokat, amelyek a sebesülteket hozták. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
A hegesztő-lángvágó szakmunkásnő és ami az Erzsébet hídból megmaradt, 1949 – Az 1903-ban átadott híd 1945 januárjában repült a levegőbe. De, ahogy a fotón is látszik, a pesti oldalon a hídfő állva maradt, és évtizedekig torzóként meredt a városra. Csak 1961-ben bontották le, amikor hozzákezdtek a teljesen új vonalvezetésű híd építéséhez. (Fotó:
Kovács Márton Ernő / FORTEPAN)
Az újjáépített Lánchíd átadási ünnepsége, 1949 – Tengernyi nehéz- és pehelysúlyú, de mindenképpen kalapos elvtárs tart súlypróbát az újjáépített, némileg kiszélesített Lánchídon. Az átadás a híd első felavatásának 100. évfordulójára esett, a menet élén Gerő Ernő, Rákosi Mátyás, Bebrits Lajos, középen Kádár János, mögötte szemüveggel Kállai Gyula halad. (Fotó:
UVATERV / FORTEPAN)
Újpesti rakpart a Sziget (ma Radnóti Miklós) utcánál, 1950 – Nem tudjuk, 1950-ben mit építettek éppen a rakpart és a Sziget utca torkolatánál, de az biztos, hogy 1946 és 1948 között a Manci állt itt. Manci, a pontonhíd. A németek által felrobbantott Margit híd újjáépítéséig szükség volt egy ideiglenes átkelőre. Amint Margit felépült, Mancira már nem volt szükség többé. (Fotó:
UVATERV / FORTEPAN)
A metró építési területe a Kossuth Lajos téren. Háttérben a Kossuth híd, 1951 – A Kossuth hidat is a háború utáni szükség szülte, a szétbombázott város két partját minél hamarabb ismét össze kellett kötni. A Kossuth hidat 1946-ban eleve „félállandó hídnak” tervezték, és valóban, tíz évnél többet nem is bírt: 1957-ben forgalmon kívül helyezték, 1960-ban lebontották. A Budapest folyóirat archívumában olvasható a híd hihetetlenül érdekes építési naplója arról, hogyan győzték le a hideget és az építőanyag-hiányt a munkások. A Kossuth híd végül is a megtestesült múlt lett, újra összerakva: az egykori Duna-uszodák szálfatalpait ugyanúgy kihalászták a Dunából, mint a felrobbantott Lánc-, Margit és Erzsébet híd vasroncsait. (Fotó:
UVATERV / FORTEPAN)
Újlaki (ma Schlachta Margit) rakpart, 1956 – Az ötvenes évek minimál tornaszerelésében, vagyis egyetlen fekete rövidnadrágban folyik a testgyakorlás az Újlaki rakparton. A tornatanár kivétel, neki ing és margitszigeti panoráma is jár. (Fotó:
Lencse Zoltán / FORTEPAN)
Az augusztus 20-i vízi és légi parádé nézői a pesti alsó rakpart Margit híd és Parlament közötti szakaszán, 1959 – 1949 óta augusztus 20. a Magyar Népköztársaság új alkotmányának ünnepe volt (Szent István vagy az államalapítás helyett). Az ekkor rendezett honvédelmi sportnapok tömegeket vonzottak a Duna-partra. (Fotó:
Fortepan / FORTEPAN)
A Bem rakpart mellvédje a Szilágyi Dezső térnél, 1960 – Különutas, renitens galeri kiskorúval. A többség a rakpartok lépcsőit választotta, ha bandázni akart. (Fotó:
Nagy Gyula / FORTEPAN)
Vízisí-bemutató augusztus 20-án a Széchenyi rakparttól nézve, 1960 – Már 11 éves a magyar alkotmány! Augusztusi napsugárözönben, nagyszabású dunai vízi parádéval, kétszázezer lelkes nézővel ünnepelt a népköztársaság. (Fotó:
Nagy Gyula / FORTEPAN)
Lágymányosi rakpart a Petőfi hídról nézve, háttérben a Déli összekötő vasúti híd. 1960 – Íme a rakpart és a mai Egyetemváros helye, mielőtt a tudomány betette ide a lábát. A Lágymányosi-tónak nevezett, gáttal elzárt Duna-meder a Műegyetem mögött kezdődött, és egészen Déli összekötő vasúti hídig húzódott. Feltöltése csak a második világháború után fejeződött be, addig Budapest kültelkének számított. (Fotó:
UVATERV / FORTEPAN)
Az Újpesti rakpart a Katona József utca és a Jászai Mari tér között, 1963
(Fotó: Fortepan / FORTEPAN)A budai alsó rakpart a Szent Gellért térnél, 1967 – Pecázók és kibicek a ma már nehezen megközelíthető, éppen ezért alig használt partszakaszon. Ha valaki életét kockáztatva átverekedi magát az autók között, ma ugyanitt egy vízparti sütögetőhelyet talál: a Gerilla Grillt a Város és Folyó Egyesület (VaLyo) pont azért hozta létre, hogy a helyet újra bekapcsolja a város vérkeringésébe. (Fotó:
Pálinkás Zsolt / FORTEPAN)
A pesti alsó rakpart és az épülő Hotel Duna Intercontinental, 1969 – A Finta József tervei szerint készült, 360 szobás szálloda 1969 utolsó napjának délutánján nyílt meg. Bár az Intercontinentallal megindult a szállodasor újjáépítése, a Duna-korzó soha nem talált háború előtti önmagára. (Fotó:
Erdei Katalin / FORTEPAN)
Rovataink a Facebookon