Debrecenben megadóztatnák az ételosztást

2017.11.22. 23:19

Megadóztatják az ételosztást Debrecenben, legalábbis a csütörtöki közgyűlés egyik napirendi pontjaként módosítják a város köztereinek használatáról szóló rendeletet úgy, hogy 

  1. az inflációra hivatkozva 3 százalékkal megemelnék a közterület-használati díjakat
  2. az ételosztást szervező karitatív szervezeteknek naponta négyzetméterenként 35 forint díjat írnának elő

A Magyar Nemzet szerint az „előterjesztés nem indokolja külön a díj bevezetését, csak annyit ír, hogy a rendeletben már korábban is szerepelt az ételosztás mint a közterület használatának egy formája, illetve „különböző szervezetek ételosztást szerveznek egy évben több alkalommal is”. Az előterjesztők szerint ezért indokolt a díjakról szóló mellékletben is külön soron szerepeltetni, vagyis meghatározni a fizetendő díjat – ilyen ugyanis eddig nem volt.”

A díj 35 forint, ami a Magyar Nemzet számításai szerint  kedvezményes, hiszen egy ideiglenes színpadért négyzetméterenként 1910 forintot kérnek el.

A másik nehezítés, hogy az ételosztást harminc nappal előre be kell jelenteni.