Őrizetben egy Hős utcai drogdíler

2017.08.23. 21:49

Őrizetbe vettek egy férfit, aki kábítószert terjesztett a fővárosban a X. kerületi Hős utcában - közölte a rendőrség honlapja alapján az MTI.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) közleménye szerint a X. kerületi járőrök szerda hajnalban fogták el a 33 éves budapesti L. Ernőt, aki megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy napi rendszerességgel árusított különböző kábítószerféléket lakókörnyezetében.

Hős utca
Fotó: Google Street View

A kőbányai rendőrök tartózkodási helyén fogták el a férfit. Bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatták, majd előterjesztést tettek a férfi előzetes letartóztatásának indítványozására - olvasható a rendőrségi közleményben.

Mint arról beszámoltunk, új pszichoaktív anyag miatt indított nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK), miután vasárnap több zavartan viselkedő emberhez is mentőt kellett hívni, akik feltehetőleg valamilyen ismeretlen anyagot fogyasztottak.