Ki a felelős, ha majdnem meghalsz egy budapesti étteremben?

GettyImages-610534700
2017.08.23. 07:43 Módosítva: 2017.08.23. 10:23

Három évvel az eset után mesélték el egy brit tévés szerkesztő szülei, hogyan kapott lányuk súlyos anafilaxiás sokkot egy budapesti étteremben. Az esetről azért a szülők számoltak be a műsorban, mert a fiatal nő olyan súlyos agykárosodást szenvedett, hogy azóta sem tud beszélni, csak igennel és nemmel képes reagálni az elmondottakra. A volt kollégái hívták meg az ITV reggeli műsorába, amelynek szerkesztőjeként dolgozott korábban.

Amy May Shead három évvel ezelőtt négy barátnőjével volt egy budapesti étteremben. Hogy melyikben, arra nem kérdezett rá a műsorvezető, és nem árulják el a nő támogatására létrehozott alap oldalán sem. A család elmondása szerint a nő megkérdezte, tudnak-e ajánlani ételt mogyoróallergiásnak. Még egy magyarul írott kártyát is felmutatott, hogy halálos mogyoróallergiája van. A nő akárhová utazott, mindig vitt magával egy ilyen, helyi nyelven írott kártyát, tették hozzá.

Úgy emlékszik, gyorsan kiértek 

A Blikk megkereste a Péterfy Sándor Utcai Kórház osztályvezető főorvosát a három évvel ezelőtti történésekkel kapcsolatban. Rácz Edit úgy emlékszik, hogy a mentők gyorsan a helyszínre értek. 

Az első tünetek jelentkezésekor injekciót adott be magának, mégis kialakult a gége­ödémája, ami az agykárosodást okozó oxigénhiányhoz vezetett. Légcsőmetszést végeztünk, antibiotikumot kapott. Bíztunk benne, hogy felépülhet. Több hét után lett olyan állapotban, hogy hazaszállíthatták" – mondta a főorvos a lapnak. 

A magyar étterem séfje azt mondta, nem lesz probléma. A nő rizses csirkét választott, és külön rákérdezett, hogy nem mogyoróolajban sütik-e a húst. Kihozták a csirkét, és rögtön az első falat után súlyos anafilaxiás sokkot kapott.

Hiába volt nála két, súlyos allergiás sokk elleni, toll formájú adrenalininjekció, ezek nem hatottak. Kapott egy szívrohamot is, gyakorlatilag hat percen át halott volt. A mentők élesztették újra, harminc percen át próbáltak rajta segíteni. Ezután az öt percre lévő Péterfybe vitték be, az intenzív osztályon kezelték. A beszélgetésben a szülei egy műsorvezetői kérdésre válaszolva arra utalnak, hogy pesztó vagy mogyoróolaj lehetett a történetben, hogy ennyire súlyos volt a lány reakciója, de ezeket tagadta az étterem.

A szülők másnap érkeztek hozzá Magyarországra. A magyar orvosok először azt mondták, 30 százalék esélye van, hogy túléli a hetet. Az oxigénhiány miatt súlyos agykárosodást szenvedett, 19 napot volt az intenzíven, utána 11 hónapot egy londoni kórházban és 316 napot egy idegkórházban. A stúdióbeszélgetésen szóba került, hogy egy súlyos allergiás attól is sokkot kaphat, ha csak belélegzi a mogyoróport, ami egy közelben felnyitott zacskóból jön ki. A nőtől a műsorban megkérdezték, hogy engedné-e például a repülőgépeken osztott mogyorókat, mire ő megmozdult, és hangot adott ki. Ez a szülei szerint nemet jelent.

A szülők azt mondták, ügyvédekkel nézték meg, mit tehetnek az étterem ellen, de arra jutottak, hogy nem volt felelősségbiztosítása a helynek, úgyhogy semmit. Mint mondták, Magyarországon nem kötelező ilyet kötni. Megkérdeztük az Amy May Trustot, hogy melyik étteremről van szó, indítottak-e ellene jogi eljárást, értesítették-e a rendőrséget vagy a brit követséget a történtekről. Megkérdeztük a magyar rendőrséget is, hogy volt-e dolguk ebben az ügyben. Várjuk a válaszokat.

Frissítés: A rendőrség cikkünk megjelenése után érkezett tájékoztatása alapján 

foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés bűntett miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, rögtön a történtek után.

A tettes kiléte azonban nem volt megállapítható, úgyhogy a nyomozást 2014. július 4-én felfüggesztették.

Lehetetlen kiszűrni?

„Ha valaki tudja magáról, hogy ilyen veszélyes allergiás reakciót válthat ki nála a mogyoró, annak én semmilyen ételt nem ajánlanék étteremben” – mondta egy neves budapesti étterem séfje az Indexnek. A budapesti séf szerint ez az eset a másik fél felelősségét is felveti: "aki tudja magáról, hogy ennyire allergiás a mogyoróra, az jobb, ha nem eszik étteremben". A mogyorót vagy annak apró maradványait ugyanis lehetetlen kiszűrni az éttermek konyháiról, hiába tartanak be minden előírást.

A magyar éttermekben felhasznált alapanyagokra és a felszolgált ételekre is szigorú hazai és uniós előírások vonatkoznak. Ezek már az élelmiszergyártók számára előírják a termékben található mogyorószármazékok és más allergén anyagok feltüntetését. Az élelmiszer által okozott allergiás esetek nagy része nem előrecsomagolt termékekre vezethető vissza, éppen ezért a gyártóknak ezekről is tájékoztatást kell adniuk a kereskedőknek vagy éttermeknek.

Az éttermek is kötelesek tájékoztatást adni a vendég kérésére az étel pontos összetételéről vagy a felhasznált anyagok származásáról. A felszolgálóknak ezért kell pontosan ismerniük az ételeket. A vendéglőknek ezen kívül az étlapra vagy tájékoztató táblára is ki kell írniuk, hogy ételeik milyen allergéneket tartalmaznak, illetve ezen kívül milyen allergén anyagokkal dolgoznak, pl.: nyomokban mogyorót vagy más allergén anyagot (például glutént, tojást, tejet, halat, rákot, maltodextrint, árpából készült glükózszirupot, szezámmagot, szulfitot, zellert, mustárt stb.) tartalmazhatnak.

Elvileg visszakövethető

"Az éttermeknek ismerniük kell és tudni kell tájékoztatni a vendégeket, hogy milyen allergénekkel dolgoznak, de nem lehet garantálni, hogy mogyoró nem kerül az ételekbe" - mondta az Indexnek Nagygyörgyné Bartók Adrienn, a Create 2002. Kft. HACCP-tanácsadója. Az éttermek számára kötelező HACCP épp azokat a pontokat határozza meg, ahol az élelmiszerbiztonság veszélybe kerülhet. 

Mi az a HACCP?

A HACCP a Hazard Analysis Critical Control Point angol kifejezésből képzett betűszó, jelentése veszélyelemzés kritikus szabályozási pontokon. A hazai jogszabályok minden élelmiszeres vállalkozónak kötelezően előírják az élelmiszer-biztonságot szabályozó HACCP kézikönyv elkészítését és a dokumentáció naprakész vezetését. A HACCP célja, hogy az élelmiszeripari termékek  semmilyen módon ne okozzanak egészségügyi problémát a fogyasztónak. Ezzel a fogyasztó és a vállalkozó érdekeit is védik.

Nagygyörgyné Bartók Adrienn szerint azonban az éttermek legfeljebb annyit tudnak feltüntetni, hogy ételeik milyen allergéneket tartalmaznak, illetve milyen allergéneket használnak fel más ételek készítése során. Eleve a felhasznált alapanyagok is kapcsolatba kerülhetnek mogyoróval, később, ha a konyhában használnak ilyet, még a legalaposabb takarítás után is maradhatnak nyomok, szimplán attól is, ha csak kinyitnak egy mogyorót tartalmazó zacskót. Pont az ilyen esetek miatt fontos az ételek és a felhasznált anyagok visszakövethetősége is: az anyagok nyilvántartása és a számlák alapján vissza lehet keresni, honnan származhatott az allergén.  

Mogyorómentes ételeket egy étteremben abban az esetben lehetne garantálni, ha külön helyen és külön eszközökkel készítenék azokat. Külföldön vannak kifejezetten mogyorómentes éttermek, de Magyarországon is működik allergén-, köztük mogyorómentes ételeket házhoz szállító vállalkozás.

A cikk elején már idézett budapesti séf is azt mondja, hogy az allergénnek számító mogyoró számos módon jelenhet meg a konyhán: hiába mossák el a vágódeszkát, maradhatnak nyomok rajta, előfordulhat a kukoricaolajban, nem is beszélve a mogyoróolajról. Ők ezért jól látható helyen és az étlapjukon is feltüntetik a mogyoró vagy más allergének jelenlétét. A konkrét esetet nem ismerve a séf azt mondta: még ha az ominózus étterem szakácsa azt is mondta a brit vendégnek, hogy az általa készített csirke nem tartalmaz mogyorót, sajnos bőven elképzelhető, hogy valahonnan belekerült az ételbe. "Én ezért súlyos allergia esetén soha nem kockáztatnék egy étteremben. Az a biztos, ha az ember magának főz."

2016-ban Nagy-Britanniában hat év börtönbüntetésre ítélték az Easingwoldban működő Indian Garden nevű étterem tulajdonosát, miután egy férfi anafilaxiás sokk következtében vesztette életét az ott készített étel miatt. A mogyoróallergiás férfi 2014-ben mogyorómentes curryt kért elvitelre. Az étterem vezetője azt mondta, ételük nem tartalmaz allergént. A férfi otthon megette az ételt, rosszul lett, majd három hét múlva meghalt. Mint kiderült, az étterem a mandulát olcsó mogyoróporra cserélte, ez okozta a férfi halálát.