Botka Lászlónak szinte korlátlan hatalmat adnak az MSZP-ben

2017.05.27. 07:25
Hivatalosan is miniszterelnök-jelöltnek választja szombaton Botka Lászlót az MSZP. A szegedi polgármester ezzel formálisan is a párt élére kerül 2018-ig. Olyan feltételeket szabott, amelyekkel garantáltak a konfliktusok a párton belül.

Már most borítékolható az MSZP szombati miniszterelnököt jelölő kongresszusának eredménye. Az egyetlen jelölt Botka László szegedi polgármester, aki mellett már januárban kiállt a komplett szocialista elnökség, tavasszal  el is indult Botka országjárása, a Fidesz és a kormánypárti sajtó pedig már most Orbán egyik kihívójának kijáró vehemenciával támadja.

A szocialista küldöttek mostani döntése tehát tekinthető egy formális aktusnak, mégis az MSZP életében némileg érzékelhető változásokat hozhat, hogy a kongresszus megszavazza Botkát miniszterelnök-jelöltnek, és ezzel elfogadja az általa pár héttel ezelőtt benyújtott programot.

A programban ugyanis Botka olyan lépésekre is támogatást, felhatalmazást kér, amely nagy valószínűséggel komoly konfliktusokat fog gerjeszteni az - ilyesmire amúgy is sokszor hajlamos - MSZP-n belül. Botka  ugyanis a következő dolgokhoz kéri a szocialista küldöttek támogatását (az idézetek a pályázatából valók):

  • Azonnal induljon a kampány. "A miniszterelnök-jelöltállító kongresszus után azonnal kampányüzemmódba kell állítani a pártot." 
  • Gyors jelöltállítás legyen Botka egyetértésével. "A miniszterelnök-jelölt kongresszusi megerősítéssel gyakoroljon együttdöntési jogot a 106 egyéni jelölt kiválasztásánál és az országos lista felállításánál." 
  • Ne legyen jelölt az, aki hozzájárult a 2010-es kétharmados bukáshoz. "A 2010-es kudarc főszereplőinek, a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató politika megtestesítőinek háttérbe kell vonulniuk. Ezek a politikusok nem szerepelhetnek az MSZP 2018-as országos választási listáján." Itt írtunk arról, hogy miért érintheti ez kellemetlenül például Mesterházy Attilát vagy Hiller Istvánt.
  • A választási listán ne az MSZP-n belüli erősorrend legyen a döntő. "Az országos lista első tíz helyére olyan jelölteket kell választani, akik szimbolikus üzenetet közvetítenek a választók felé. Megtestesítik a párt új szövetségi politikáját és programját."
  • Egy külön testület, kvázi árnyékkormány álljon fel, amely a kormányzási előkészületekkel foglalkozik. "Elindítjuk a Kormányzati Felkészülési Tanácsot, amely összefogja és irányítja a kormányzati felkészülést. Felvázolja az új kormányzati működés alapelveit és szerkezetét. Felkészítjük a leendő kormányzati vezetőket és tisztviselőket." Vagyis vélhetően nem az MSZP hagyományos tagozatai rakják össze a választási programot.
  • Zárja ki a párt azokat, akik együttműködnek a Fidesszel bármilyen szinten, bármilyen mértékben. "A jövőben mindenféle együttműködés kizárt a magyar demokrácia legfőbb ellenségével, a Fidesszel. Aki ezt a szabályt nem tudja betartani, az nem méltó a pártunkhoz és nincs helye közöttünk."
  • Fogadják el a három baloldali pilléren nyugvó, baloldali fordulatot jelentő programját. Erről jelenleg nincs vita a párton belül. A program részleteit ebben a cikkünkben olvashatja

Botka miniszterelnök-jelöltté választása után a tervek szerint már hétfőn felállítják az úgynevezett országos választási bizottságot (ovb), amely az MSZP választási felkészülését vezeti. Ez a testület némileg átfedésben van az elnökséggel, de lényeges különbség, hogy az élén nem Molnár Gyula elnök, hanem a miniszterelnök-jelölt, vagyis Botka áll. Tehát a szegedi polgármester formálisan átveheti a párt irányítását a kampányban, persze a testülettel közösen.

Horn Gyula Virtuális Múzeum

Az MSZP alapítványa, a Táncsics Alapítvány nem akármilyen projektbe vágott bele: "a mai kongresszus tiszteletére nyilvánossá tesszük a Horn Gyula Virtuális Múzeum honlapját (www.horngyula.com)" - írták a küldötteknek kiküldött körlevélben. A honlapon a volt miniszterelnök portréja, nyilatkozatai szerepelnek, de az alapítvány vár minden személyes emlékez Horn Gyuláról, ígéretük szerint ezeket is feltöltik majd.

Jelenleg Botka egyik legfőbb támogatója Molnár Gyula, így ez aligha fog feszültséget okozni kettőjük között. Például Molnár Gyula is Botkával egybehangzóan beszélt arról a héten a 168 órának, hogy nem a párt pillanatnyi belső erőviszonyait fogja mutatni a választási lista.

A konfliktusok ideje tehát a párton belül akkor jöhet el, amikor Botka személyi döntéseket hoz, és megüzeni, megnevezi azokat, akiket nem akar egyéni jelöltként vagy listán látni.

Alapszabály szerint az egyéni jelöltekről a helyi szervezetek döntenek az MSZP-elnökség jóváhagyásával, az országos listáról pedig az MSZP-elnökség és az országos választmány. De nehezen képzelhető el, hogy a miniszterelnök-jelölt tiltakozása ellenére valaki jelölt maradhasson.

Botka korábban azt mondta az Indexnek, hogy ez a bizonyos "együttdöntési jog" azért szükséges, mert egyértelmű, hogy ha előbb választ a párt miniszterelnök-jelöltet, mint jelölteket, akkor a programot megtestesítő miniszterelnök szava is számít a jelöltek kiválasztásánál.

400-an döntenek Botkáról 

A Hungexpón tartandó kongresszus szombat délelőtt zárt üléssel kezdődik, majd délután - a kormányfőjelölt megválasztása után - Molnár Gyula pártelnök szólal fel és Botka László mond programbeszédet. A rendezvényre - más meghívottak mellett - 400 küldöttet és tanácskozási jogú párttagot várnak - mondta Nyakó István sajtófőnök.

Tóbiás József új szerepben térhet vissza

Botka pár napon belül - vagy rögtön a kongresszuson - megnevezi a párt országos kampányfőnökét is, aki a szervezeten keresztülviszi a központi akaratot, üzeneteket. Az Index úgy értesült, hogy erre a posztra Tóbiás József volt elnöknek van a legnagyobb esélye.

Botkának az MSZP-n belül a kongresszusi felhatalmazás után ugyanakkor szinte korlátlan hatalma lesz. Hiszen ő vezeti a választásokig a párt legfőbb döntéshozó testületét. Az utolsó érvet pedig 2018-ig bármikor előveheti: nincs b-terv, nincs alternatíva, jelenleg nem nagyon látszik olyan miniszterelnök-jelölt az MSZP-ben vagy a párt körül, akire le lehetne cserélni 2018-ig.