10%-kal többen haltak meg közúti balesetben Németországban áprilisban, mint tavaly

2018.06.22. 05:06

Németország közútjain tíz százalékkal többen szenvedtek halálos balesetet idén áprilisban, mint a tavalyi negyedik hónapban, írja az MTI a német Szövetségi Statisztikai Hivatal adatai alapján. A sérültek száma még jobban emelkedett: 16,1 százalékkal 33 ezer 800 főre. A növekedésre egyelőre nem szolgáltak magyarázattal szakértők.

Németország útjai Európa legbiztonságosabbjai közé tartoznak, a segítségnyújtás terén ugyanakkor megdöbbentően közömbösek a sofőrök - legalábbis ez derült ki a minap egy brandenburgi "vizsgáztatáson".

A helyi rendőrség műbaleset látványát produkálta: egy felborult autóban két véresnek tűnő színész hevert mozdulatlanul. Az eredmény megdöbbentette a hatóságot: az autósok 90 százaléka egyszerűen továbbhajtott. Az egészet rejtett kamerák rögzítették, és a rendőrség később több autóst kérdőre vont: ugyan miért mulasztották el a kötelező segítségnyújtást. Legtöbbjük nem tudott magyarázattal szolgálni.

A rendőrség a sajtóban a vizsgáztatás lesújtó eredménye után felhívta a figyelmet arra, hogy mennyire fontos a villámgyors segítségnyújtás, hiszen életeket menthet.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport