Tényleg jó a kóla gyomorrontásra?

2017.02.21. 06:49

Önnel is előfordult már, hogy elrontotta a gyomrát, hasmenése vagy hányingere volt, és valaki azt tanácsolta, igyon rá kólát, mert az segít? Régi praktika ez, és kényelmesen hangzik, de sajnos nem nagyon igaz, hiába fordul elő manapság is, hogy még orvosok is ezt ajánlják.

A szokott magyarázat, hogy a hányással, hasmenéssel rövid idő alatt sok tápanyag és folyadék ürül ki a szervezetünkből, ezért elgyengülünk és kiszáradhatunk, az üdítő viszont megnyugtatja a gyomrot, a benne lévő cukor pedig erőt ad. A protipp az szokott lenni, hogy ne sima kólával (vagy épp más szénsavas üdítővel) próbálkozzunk, hanem várjuk meg, amíg kimegy belőle a szénsav, úgy igyuk. Ráadásul a gyerek kiszáradásától tartó anyukák és apukák külön örülhetnek, hogy míg a vizet nehezebben tudnák leerőltetni az émelygő gyerek torkán, a kólát szívesebben is issza.

Nem jó, viszont rossz

Egy 2008-as tanulmány megpróbált utánajárni a kérdésnek. Konkrétan arra keresték a választ a kutatók, hogy a gyomor-bélhurutos gyerekeknek tényleg érdemes-e kólát adni, de a szakirodalom áttekintése után arra jutottak, hogy erre nincs semmiféle tudományos bizonyíték.

Ezután biokémiai vizsgálatban hasonlították össze a kóla és más üdítők összetételét a direkt rehidratálásra kapható oldatokéval. Az üdítők nem jöttek ki jól a dologból, mert nagyon kevés káliumot, nátriumot és más olyan elektrolitot tartalmaznak, amelyekre ilyenkor a szervezetnek szüksége van, glükózból viszont még a kelleténél jóval többet, akár az Egészségügyi Világszervezet által ajánlott mennyiség hétszeresét is. Vagyis ezek az üdítők, akár szénsavval, akár anélkül, de nemhogy nem ajánlottak, hanem inkább még árthatnak is, ezért a tanulmány szerint a szülőknek inkább azt kellene tanácsolni, hogy ne adjanak ilyesmit a beteg gyereknek.

Ennek megfelelően a brit egészségügyi minisztérium szakmai szervezete, a National Institute for Health and Care Excellence az ajánlásában [ pdf] azt is írja, hogy érdemes kerülni az üdítőket (sőt a gyümölcsleveket is), és a gyerekeknek inkább rehidatráló oldatot, vagy egyszerűen vizet adni – ennek ellenére az ajánlás összeállításában résztvevő orvosok szerint arrafelé is népszerű tévhit a kólakúra hatékonysága. Ami viszont tényleg jó lehet a megviselt gyomornak, az a gyömbér, úgyhogy ha nem akarnak gyógyszertárba menni, igyanak egy jó gyömbérteát, mert az ellazítja a béltraktust és csökkenti a hányingert.

Dugulás-elhárítás

Egyetlen konkrét gyomorproblémára viszont bizonyítottan jó a kóla, bár ez sokkal ritkább, mint a gyomorrontás és hasonló általános nyavalyák. A savai ugyanis nemcsak a fogzománcot marják szét, de a bezoárokat, vagyis a gyomorban elakadó, emészthetetlen vagy csak félig megemésztett anyagokból, például növényi rostokból összeálló csomókat legalábbis bizonyos típusaikat is. Egy 2013-as metaanalízis a megelőző tíz év erről szóló kutatásait átnézve arra jutott, hogy az esetek felében a kóla egyedül is elég arra, hogy feloldja az úttorlaszt, endoszkópos kezeléssel kombinálva pedig több mint 90 százalékban megoldja a problémát.

Na meg a teljes képhez hozzátartozik, hogy a kóla vécétakarításra, folttisztításra, zsíroldásra, pénzérmetisztításra, szélvédő-takarításra és rozsdaoldásra is kiváló, de lehetőleg ezek egyikét se a gyomrában végezze.

Ne maradjon le semmiről!

Ma is tanultam valamit 1-2-3-4-5

5 könyv
Több mint 600 meghökkentő, érdekes és tanulságos történet!

MEGVESZEM
Ma is tanultam valamit 5

Megint 150 vadonatúj, izgalmas téma ismét meglepő válaszokkal

MEGVESZEM