Miért olvasható minden film végén, hogy a történet és a szereplők csak kitaláltak?

A film cselekménye kitalált történeten alapul. A történet szereplői kitalált alakok, mindennemű egyezésük a valósággal csupán a véletlen műve.

Ezt a mondatot olvashatjuk minden modern film végén. De honnan ered ez a szokás, miért írják ki mindig a gyártók még a nyilvánvalóan kitalált filmekre is? A válasz Raszputyinig vezethető vissza.

Grigorij Jefimovics Raszputyin orosz szerzetes volt, aki nagy befolyást gyakorolt az orosz cári családra, főleg a cárnéra és fiukra, Alekszej hercegre. Befolyását annak köszönheti, hogy elhitette a cári családdal, kezelni tudja Alekszej betegségét, a vérzékenységet. Őrült papnak hívták, varázserőt tulajdonítottak neki – és emiatt elég rossz hatással volt a cári család tekintélyére, sokan őt tartják a dinasztia bukásának kiváltójaként.

Nem meglepő, hogy merényletet követtek el ellene, és meg is ölték, de ez nehezen sikerült. 1916. december 16-án Feliksz Juszupov herceg palotájába hívta és ciánnal mérgezett süteményt adott neki. Mivel ettől nem halt meg azonnal, rá is lőtt Raszputyinra. A szerzetes azonban túlélte ezt is, kivánszorgott az udvarra, ott Dmitrij Pavlovics nagyherceg és Vlagyimir Puriskevics politikus botokkal verte meg, majd a folyóba vetették. A boncoláskor vizet találtak tüdejében, vagyis valószínűleg életben volt vízbe dobásakor.

A cár száműzte Feliksz Juszupov herceget és családját, és ezzel valószínűleg az életüket mentette meg: őket nem ölték meg a nem sokkal később kitört forradalomban.

Tizenhat évvel később az amerikai MGM készített egy filmet Rasputin and the Empress címmel, amely a fent leírt eseményekről szól. Az akkor már Párizsban élő Juszupov rágalomnak tartotta a filmet, azzal érvelt, hogy a közönség felismerheti őt, mint a filmbeli gyilkost. Nem is tévedett nagyot, a New York Times kritikájában is utal arra, hogy róla mintázták Csegodjev herceg alakját.

Juszupov azonban nem nagyon tudott fellépni a film ellen ezek miatt, hiszen korábban ő maga is kiadott egy memoárt Raszputyin meggyilkolásáról. Ehelyett azzal támadta a filmet, hogy feleségét rágalmazzák. A filmben ugyanis Natasa hercegnő Raszputyin támogatója, a szerzetes hipnotizálja és megerőszakolja. Juszupov érvelése szerint ha őt azonosítják Csegodjev herceggel, akkor a filmbeli Natasát is azonosítják Irinával. Pedig Irina soha nem találkozott Raszputyinnal.

Az MGM egyik szakértője még a forgatás alatt jelezte a stúdiónak, hogy Juszupov emiatt perelhet, de a stúdió nemcsak hogy nem vette figyelembe a figyelmeztetést, de ki is rúgta a szakértőt. Az MGM elégedett volt a történettel, elég drámainak tartotta az erőszakos jelenetet, nem érdekelte, hogy valójában ez nem történt meg.

Juszupov beperelte a stúdiót, és a bíróság 125 ezer dollárt ítélt meg neki. Akkoriban ez óriási összeg volt. Az MGM nem forgalmazhatta a filmet, az érintett jelenetet pedig ki kellett vágnia a filmből.

Az MGM legnagyobb hibája az volt, hogy a film elején azt írták ki, hogy "a szereplők egy része még életben van, a többi erőszakos halált halt". A bíróság szerint sokkal jobbak lettek volna az esélyeik a perben, ha nem azt állítják, hogy a szereplők valós személyek, hanem pont az ellenezőjét.

És a stúdiók éppen ezt tették a következő évtizedekben. Minden film végére vagy elejére kiírták a híres mondatot, miszerint a történetnek és a szereplőknek semmi köze a való élethez. Még akkor is kiírták ezt, amikor életrajzi filmről volt szó. Ez olyan furcsaságokhoz vezetett, hogy a Jake LaMotta életéről szóló Dühöngő Bika (Raging Bull) című filmben is kiírták ezt a szöveget, de közben a film elkészítésében maga Jake LaMotta is részt vett tanácsadóként. A filmstúdiók csak az elmúlt pár évtizedben kezdték elhagyni a szöveget azoknál a filmeknél, amelyeket valódi események ihlettek (illetve azt írják ki, hogy a film alapjául valóban megtörtént dolgok szolgáltak).