Hoppá, már megint magyar a nap képe a NASA-nál
Persze egyáltalán nem unalmas a folyamatos magyar jelenlét a nagy presztízsű és patinás asztrofotós oldalon, a kép meg pláne nem unalmas, nézzék csak:
A képen két égi látványosság figyelhető meg a pesti panoráma fölött: jobb szélen a fogyó Hold és a Vénusz együttállása vonzza a szemet, míg a kép fölső szélén fehéren ragyogó éjszakai világító felhők (noctilucent clouds, NLC) jelölik az űr határát.
Ez utóbbiaknak mostanában van szezonja, és azt érdemes róluk tudni dióhéjban, hogy nem időjárási képződmények, azaz nem alacsony légkörben kialakuló felhők, hanem magasan, az atmoszféra legfölső rétegeiben jelennek meg. A 75-85 kilométer magasságban lebegő vulkáni hamuszemcsékre vagy meteorporszemekre kifagyott vízpára visszaveri a Nap horizont alól érkező fényét, és ez az optikai jelenség látszódik szürkület után, hajnal előtt fátyolszerű felhők formájában. Kifejezetten éteri látvány, érdemes nyár elején rá vadászni. Soponyai Györgynek ezúton gratulálunk az újabb APOD-szerepléshez.