Egy sokkoló adalék arról, miért választják egyre szívesebben a fiatalok az online teret
Szerencsésnek gondolom magam, mert nem vagyok akkora számítástechnikai őskövület, mint amilyennek érzem magam. Igen, persze, ha az ember az Indexnél szerkesztő, nehogy már faxon tudja csak bekérni az Erika írógépen megírt kéziratot, szóval a lét biztos meghatározza a tudatot. De a lényeg, hogy bár a lelkem mélyén nemhogy webkettesnek, inkább csak webfelesnek érzem magam, az Instától a Snapchaten át a Musical.ly-ig elég sok appot ismerek és használok vagy így, vagy úgy, a Facebook, Viber és a többi meg hát ugye alap.
És nem, ettől nem azért vagyok szerencsés, mert bármikor találok valami hülyeséget a telefonomon, amivel elcsesszem az időt. Hanem mert talán a kor- és szülőtársaimnál egy fokkal könnyebben szót értek majd a gyerekeimmel. Ahogy szétnézek a velem egykorú ismerőseimen – akiknek jellemzően nagyjából az enyémekkel egykorú gyerekeik vannak –, azt látom, hogy talán soha nem volt nagyobb kommunikációs szakadék szülő és gyerek között, mint nálunk lesz. Részben biológiai okokból, hogy idősebben válunk anyává és apává, így nagyobb lesz a korkülönbség köztünk és a gyerekeink között, ami nehezíti az empatikus gondolkodást, a megértést és beleélést.
De van egy másik, egy technológiai ok is: a kütyük. Nekünk még a PC-k is inkább a húszas, mint a tizenvalahány éves korunk időszakában jelentek meg, és sokan közelebb voltunk a harminchoz, mint a húszhoz, amikor mobilunk lett, és nem okostelefon, csak hívós-esemesezős, sokszor egyetlen soros kijelzővel. Oké, ma már mi, szülők is általában okostelózunk, de messze nem tudunk annyit az online és virtuális világról, mint a gyerekeink többsége, pláne 10-12 éves kortól. Ők talán az első olyan generáció (mondjuk a 2000 környékén születettektől), akik online világban élik meg – pontosabban ott is megélik – a kamaszkor és a felnőtté válás összes kínját, és ebben a világban szinte semmilyen segítséget nem tud nekik adni a többségünk.
No, ez a hosszú bevezető tulajdonképpen csak azért jutott eszembe, mert a kezembe került egy könyv a roppant provokatív Szex és lájk és közösségi média címmel (mondjuk szerintem a lájkig is elég lett volna, de ízlés dolga). Brit szerzőpáros írta, szó van benne nemcsak az online, hanem az offline biztonságról is, de szülőként főleg az az érdekes benne, mit mennyire másként élnek meg most a fiatalok, mint a bezzegazénidőmben mi.
Jó, ezek még brit trendek, de figyelemreméltó, hogy egyre több fiatal inkább online tartja fenn a kapcsolatait, még a párkapcsolatát is, „mert úgy nincs kényszer, hogy szexeljünk” – mondja egy 17 éves lány a szerzőknek. De még keményebb, amit egy srác mond ugyanerről (hogy miért szereti inkább az online csetelést, a virtuális randevúkat): nem szívesen találkozgatna személyesen egy lánnyal, „hiszen erőszaktétellel is megvádolhatják”. Kemény, ugye? Aki még akar egy kicsit hüledezni, annak elég muníciót ad a könyv a szexcsettől a bosszúpornón át a randidrogokig.