A Szabó Laci mondta meg, hogy ki számít
Aki egy kicsit is szereti a focit, annak van legalább egy focis története. Háy János szereti a focit, ebben biztos vagyok. Úgy alakult, hogy a lenti írása épp akkor került a kezembe, amikor a fiúk elutaztak Franciaországba. És erről bevillant, hogy a mi osztályunk szabó lacija általában Árok Zoli, Tandari Csongi vagy Sarnyai Kornél volt. Ők választották ki a csapattagokat, felváltva, az erősorrend alapján. Nagy Joci volt a cselgép, rá gyorsan lecsaptak, mert ahol ő játszott, ott nagyobb volt a győzelmi esély. Nagy Jocit csak aljas szabálytalansággal lehetett szerelni, és ilyenkor Nagy Joci akkorát nyekkent az aszfalton, mint egy kecskebéka. Engem ritkán faltoltak, mert mire az ellenfél egyik játékosa odaért volna, elpattant tőlem a labda. Ezzel az egésszel csak annyit szerettem volna mondani, hogy aki egy kicsit is szereti a focit, az olvasson Háy Jánost. Vagy Darvasit. Esetleg Esterházyt. Ja, és Sajó Lászlót.
(Háy János: Napra jutni, 137. oldal, Európa könyvkiadó 2014.)