Előfizetői tartalom

Obama alatt már esélytelen a TTIP, de a kanadai megállapodás összejöhet

Portfolio
Az EU tagállamai pénteken hangosan is kimondták azt, amit eddig többségükben gondoltak: nem látnak esélyt a transzatlanti partnerségről (TTIP) három éve tartó tárgyalások év végéig, illetve Barack Obama elnökségének vége előtt történő lezárására. A pénteki pozsonyi informális ülésen ugyanakkor a jelek szerint egyes országok közvéleményének növekvő ellenállása dacára sem kérte senki a tárgyalások felfüggesztését, vagy végleges leállítását. Sokkal nagyobb ugyanakkor az egység a tagállamok között abban, hogy az október 27-én Brüsszelben esedékes EU-Kanada csúcson aláírják az észak-amerikai országgal az eddigi legprogresszívebbnek mondott szabadkereskedelmi egyezményt - foglalja össze a helyzetet a Bruxinfo.

Van előrelépés, csak nem látszikCecilia Malmström, kereskedelmi biztos emlékeztetett rá, hogy ha nincs is esély pontot tenni a tárgyalási folyamat végére, az egeztetések azért folytatódnak. A következő, sorrendben 14-ik tárgyalási fordulónak New York ad majd otthont október elején. Utána még nincs napirend, de a svéd biztos nem látja akadályát annak, hogy az év hátralevő...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés