Légyszi, LeBron, csak a szexi nyuszit ne!

space-jam-2
2018.09.24. 16:39

Hiába az All-Star-keretbe illő stáb, a Space Jam 2 még LeBron Jamesszel és Ryan Cooglerrel is földbe állhat, ha nem vigyáznak. James és a Nike diktálhatja, melyik NBA-szörnyekből legyen a Monstars, de az se mindegy, kinek passzol Tapsi Hapsi.

Nagyjából 2012 óta pletykálták, hogy elkészülhet az 1996-os, bizonyos körökben kultikus filmmé váló Space Jam folytatása, és ahogy teltek az évek, úgy az is egyre valószínűbbé vált, hogy LeBron James veszi át Michael Jordan főszerepét. Egy időben arról is szó volt, hogy a Halálos iramban franchise rendezője, Justin Lin kapja meg a projektet, de végül Terence Nance lett a rendező, a Creeddel, majd a Fekete Párduccal magát az egekbe lövő Ryan Coogler pedig a producer.

Ebből már annyi kiderül, hogy nem egy tinglitangli filmre készülnek – Coogler amögé nem nagyon állt volna be azok után, amit a fent említett két filmmel elindított, hiszen mind a Creed, mint a Fekete Párduc óriási sikert váltott ki az afroamerikai közösségekben a pozitív, erőt sugalló üzenetével.

James is ezt erősítette a nyilatkozatával, miszerint

a Space Jam-együttműködés sokkal többről szól, mint hogy a Looney Tunes figurái összeállnak velem, és csinálunk egy filmet. Sokkal nagyobb dologra kell gondolni. Nagyon szeretném, ha a gyerekek megértenék, micsoda erő lakozik bennük, és hogy mi mindenre képesek, ha nem adják fel az álmaikat.

Ezek után annyi sejthető, hogy erősen elkanyarodik majd a sztori az 1996-os eredetiétől, és nem egy egyszerű remake-kel lesz dolgunk – a Hollywood Reporter szerint reboot és nem remake lesz, tehát nem egy az egyben koppintják majd –, így az sem biztos, hogy megint a Föld biztonságára törő miniűrlények jönnek kihívó szerepben, kosártehetséget elszipkázó labdával.

Ám mivel a sztoriról egyelőre semmit nem tudni, maradjunk a régi verziónál, és nézzük meg, kik lehetnek méltó ellenfelei Jamesnek.

Az 1996-os verzióban minden Michael Jordan körül forgott. A 2019-ben készülő második résznél ez még hatványozottabban így lesz LeBron Jamesszel – már csak azért is, mert az ő filmes cége, a SpringHill áll a produkció mögött.

Elég sanszos, hogy James legjobb kosaras cimborái, vagyis a banánhajó banda tagjai benne lesznek a filmben, méghozzá a jó oldalon, tehát Chris Paulnak, Carmelo Anthonynek és Dwyane Wade-nek nem kell attól tartania, hogy ellopják a tehetségüket.

Kinyílhat a szörnyraktár

A Monstarsba (nem, a magyar verzióba átkerült Mamlasztárokat nem vagyok hajlandó használni) nyilván olyan figurák kellenének, akik egyrészt ismertek, másrészt kis karikaturizálás végén úgy néznek ki, mint Charles Barkley-ék 22 éve. Két feltétel fontos: legyél minél jobb viszonyban Jamesszel, és a Nike-val legyen szerződésed, ez ugyanis úgy tűnik, elengedhetetlen lesz a casting szempontjából, ha már a cég eszelős pénzt pakol be LeBron imidzsébe.

Boban Marjanović valószínűleg eleget hallgatta már életében, hogy micsoda szörny – mert hát az is –, itt az ideje, hogy ebből extra hasznot húzzon, és a kosárarénából kilógó testmagasságot kapjon űrlényként. Boban imád szerepelni is, ha netán kosár helyett egy táncpárbajban hívnák ki az űrlények Tapsi Hapsiékat, akkor sem jönne zavarba, és a John Wick 3 miatt már filmes rutinja is lesz.

Mehet vele egyből a Monstarsba Giannis Antetokounmpo is, aki ugye akkora végtagokkal rendelkezik, amik önmagukban rajzfilmszerűvé teszik a görög kosarast, aki nem mellesleg az egyik legnagyobb ígérete is az NBA-nek, tehát még a liga is jól járna az ő castingolásával.

Az eredeti receptet követve kell egy NBA-léptékkel nézve alacsony labdazsonglőr is, aki nyilván nem lehet más, mint James clevelandi excsapattársa, Isaiah Thomas, aki pont arról az Isiah Thomasról kapta fogadásból a nevét, akit kihagytak az előző filmből.

Ez a hármas amúgy a James és Coogler által hangsúlyozott üzenet vonalába is odaillik, Marjanović 27 évesen, Szerbiából került az NBA-be, Antetokounmpo és családja nigériai menekültként került Görögországba, majd onnan a profik közé, ahol a mai napig rácsodálkozik az élet apró örömeire, és a világ legjobb helyének tekinti Milwaukeet, mert az fényévekkel jobb, mint bármi, amijük Görögországban volt, Thomasról pedig a 175 centis testmagassága miatt nem gondolta senki, hogy NBA-játékos lehet, de egy ideig ő volt a feltörekvő Boston Celtics központi alakja.

Kellenek azért szupersztárok is James mellé a filmbe, és hát Anthony Davisnél és Kevin Durantnél nincsenek nagyobb nevek a Nike-nál. Utóbbival riválisok is lesznek a nyugati főcsoportban, úgyhogy adja magát, hogy Durant legyen valahogy a főellenség az egészben.

Vagy ott van a rém egyszerű megoldás, rajzfilmesítsék az NBA mostani rosszfiúit, a mindenkit verő Golden State Warriorst, és viszlát.

Csak a szexi nyuszit hagyjuk

A 96-os Space Jam talán legkínosabb része a farmer minisortban csábító Lola nyuszi, őt nagy lendülettel dobnánk a folytatásra, vagy legalábbis alapjaiban átgondolnánk. Mivel 2018-ban folyamatosan tör előre a WNBA, vagyis a női liga népszerűsége, logikus lenne, hogy vagy az egyik ottani sztár (Candace Parker, Breanna Stewart, Diana Taurasi, Elena Delle Donne vagy A'ja Wilson például) adná Lola hangját, vagy simán egy az egyben lecserélnénk a nyuszilányt az egyik női kosarasra.

25324276287 784e7ce19b b

A rajzfilmfigurák kapcsán még egy változtatást tennénk, és simán bedobnánk a keretbe a gyalogkakukkot. 2018-ra sokkal gyorsabb lett a kosárlabda, mint 96-ban volt, kell a keretbe egy olyan fürge játékos, mint a Road Runner, csak a prérifarkas fel ne robbantsa.

Persze valamennyire sántítani fog az egész, 22 éve azért nagyobb jelentősége volt a Looney Tunesnak, mint ma van, de valószínűleg Mazsolát és Tádét is James mellé tehetnék, és világsztárok lennének fél perc alatt a Space Jam 2 után.

Kevin Hart TUTI benne lesz

Két szerep illik az amúgy Jamesszel elég jó barátságot ápoló színészre tökéletesen, valamelyik a kettőből garantáltan az övé lesz:

  • vagy az előzőben Michael Jordan kétbalkezes asszisztensét alakító Wayne Knightot helyettesíti majd,
  • vagy Bill Murray helyén lesz a Tune Squad másik nem rajzolt játékosa.

Meg persze Jordan is

A bejelentés után a SpringHill filmes cég James melletti társalapítója, Maverick Carter azt mondta, hogy ha Jordan szerepelne a filmben, akkor tárt karokkal várják, és valljuk be, Jordan nélkül nehéz lenne elképzelni a folytatást, akár beáll játszani, akár csak a kosárpályán kívül vállal valami szerepet, meg hát hülye is lenne kimaradni ebből a buliból bármilyen formában.

De ha már itt tartunk, James fia, Bronny James nagyobb szerepre számíthat, mint 96-ban Jordan „gyerekei", akiket színészek alakítottak.

michael-jordan-space-jam-uniform

Mivel a film munkálatai 2019 nyarán, a következő NBA-szezon végén indulnak, lassan azért elkezdenek érkezni a tényleges castinghírek is.

Ne maradjon le semmiről!