Dwayne Johnson a százkilós, szamoai-fekete Csipkerózsika

Az amerikai álom modern kori megtestesülését, a self-made man XXI. századi jelenlétét senki nem képviseli jobban Hollywoodban, mint Dwayne Szikla Johnson, az ember, aki utcagyerekből lett évi 65 millió dollárt kereső szupersztár. És ez nem költői túlzás. Ha egy épeszű producer ma nagyszabású akciófilmet tervez, őt hívja, ha akcióvígjátékban gondolkodik, meg pláne, de kapható ő motivációs üzenetű sportfilmre és sima vígjátékokra is. Johnson nem mélyszegénységből indult, nem gettóban nőtt fel, viszont amit elért, azt a génjein túl csak és kizárólag magának köszönheti.

Ha van olyan, hogy előre elrendeltetés, akkor az arról írott szócikkben az 1972-ben született Dwayne Douglas Johnson esete szerepel példaként. Az apja, Rocky Johnson profi pankrátor volt – tetszik tudni, ez az a sport, amiben nagydarab emberek a ringben egy nagy vonalakban előre meghatározott forgatókönyv szerint hajigálják egymást, és ugranak a másik veséjébe páros lábbal. Annak idején Rockynak is pont annyi választási lehetősége volt, mint a fiának, mert az ő apja is pankrátor volt, de tényleg, Peter Nagyfőnök Maiviának hívták, és tessék csak megnézni az arcát, Dwayne inkább rá hasonlít, mint az apjára. És ha ez nem lenne elég a sorsszerűséghez, az apai nagymama meg pankrátorpromóter volt, azaz meccsek szervezésével foglalkozott, szóval amikor a kis Dwayne megszületett,

Hawaiin és Új-Zélandon nőtt fel, és elég balhés kölyök volt, egyes források szerint hét-nyolc alkalommal tartóztatták le, másutt tizenöt esetről írnak. A bűnlajstromán a bolti lopástól az autólopáson át bűnszövetkezetben elkövetett tolvajlásig sok minden szerepelt, és igen, a könnyű testi sértés is, hiszen kétszer akkora volt, mint kortársai, és vissza is élt vele. A kamasz Szikla nem volt valami jó fej, de amikor 14 évesen kihajították a lakásból, amit bérelt (illetve ugye technikailag nem, mert nem fizetett érte), elkeseredésében a szülői ház melletti edzőterembe járt le gyúrni naponta többször is, mert egyszerűbb volt a vasakon kiélni a feszültségét, mint a szomszédság hebrencsebb tagjain.

16 éves korában kezdett el a sporttal szervezett keretek között foglalkozni, akkori középiskolájában egyszerre birkózott, atletizált és amerikaifutballozott, ezek közül az utóbbi volt az, amiben az edzői szerint a legjobb volt. Nemcsak ők gondolták így, az érettségi után több egyetem is szívesen látta volna futballcsapatában, ő meg rábólintott a Miami Egyetem teljes ösztöndíjat kínáló ajánlatára, mert Floridában is olyan meleg volt, mint szülőállamában, Kaliforniában. Egy apró kitérő, mert muszáj: a sportösztöndíjakat papíron nagyon kemény feltételekhez kötik, nem elég, ha az ember akkora, mint a rövidebbik oldalára felállított IFA; ha a vizsgákon megbukik, elbukja az ingyenes képzést/lakhatást. Johnson kriminológiát és pszichológiát hallgatott, és 1995-ben le is diplomázott. A sportkarrierje is szépen alakult eleinte, az egyetem Hurricanes nevű amerikaifutball-csapatával egyetemi bajnokságot nyert, a csapatban defensive tackle poszton játszott – leegyszerűsítve: egy bazi nagy ember volt a védőfalban, akinek a szembejövő támadót kellett a földbe döngölnie.

Egy sérülés miatt az utolsó egyetemi évében már nem játszott (ilyenkor az egyetem szív, az ösztöndíj marad), a diploma után nem került be az NFL-be, a profik közé, de egy kanadai csapat meghívta az edzőtáborába, ami olyan, mintha Dzsudzsák Balázs a Nyírlugos FC-be menne futballozni. Igaz, két hónappal az idény kezdete után a kanadaiak is elengedték, amivel az amerikaifutball-karriernek vége is szakadt. Johnson ekkorra már leszámolt ezzel az álommal, és később sokat hangoztatott életfilozófiájához hűen nem rágódott a múlton, hanem tökön ragadta a szembejövő lehetőségeket, és továbbrohant velük. Vagy valami hasonló. 

A foci bebukása után a pankráció tűnt a leglogikusabb karriernek, mert hát azt ugye senki nem gondolta komolyan, hogy kriminálpszichológiával fog majd foglalkozni. A pankráció üvöltött a génjeiből, az apja meg egy év alatt úgy felkészítette, hogy 1996-ban a World Wrestling Federation nevű szervezet pár bemutatómeccsen meg is nézte, majd szerződést kötött vele. Az első évében Rocky Maivia néven verte félig agyon az ellenfeleit, és persze neki is megírták a sztorit, mint az összes többi szereplőnek ebben a szappanoperával leöntött cirkuszi látványosságban, ő lett a harmadik generációs pankrátor, a sport királyi családjának sarja.

Hogy társainál mennyivel több esze volt a sporthoz és a körülötte levő felhajtáshoz, az menten kiderült: nagyon jól kezelte a médiát, nem volt beszari, szívesen nyilatkozott és vigyorgott 32 hófehér foggal. Legendás szemöldökvonogatása is a pankrációs napjaiból származik, ezt is ő találta ki, akárcsak a The Rock, A Szikla becenevet, ami alatt 1998-tól 2004-ig rendszeresen, utána alkalomszerűen pankrátorkodott. Nem mellesleg elég jó volt ebben is, világbajnokságok sorát nyerte, ami már csak azért is elismerésre méltó, mert nagyon súlyos sérülés nélkül úszta meg ezt a hat, elég intenzív évet.

A bohóckodás mellé társuló médiafelhajtást maximálisan kihasználva először 1999-ben kapott kisebb szerepet a tévében, a saját apját alakította az Azok a 70-es évek című sorozatban, amiben Ashton Kutcher és Mila Kunis hollywoodi karrierje is beindult. Egy évvel később a Star Trek: Voyagerben is pont kellett egy alien pankrátor, hívták hát Johnsont, akiből 2001-ben lett filmszínész a Múmia visszatér című filmben, majd annak spinoffjában, a 2002-es Skorpiókirályban. Ez a két korai szerep ugyan nem tartozik a karrierje csúcspontjai közé, mégis ezeknek köszönheti, hogy 2004 után már nem szorult rá a pankrátori fizetésre, meg eleve, a jogdíjakból bőven jutott neki is fehérjeporravaló, hiszen a The Rock márkanévvel szó szerint a sódert is el lehetett adni. Munkatempója már ekkor is legendás volt, 2001 és 2009 között 14 filmet forgatott, a felükben ráadásul főszerepet vállalt – szóval ha valaki el akarta hívni csak úgy vacsorázni, lehet, hogy éveket kellett várnia egy igenre.

Ebben az időszakban Johnson tulajdonképpen minden szerepet elvállalt, amit felkínáltak neki. Alakított kvázi mitológiai, skorpiótestű lényt (Múmia 2, Skorpiókirály), bérgyilkost (Be Cool), sima akcióhőst (Walking Tall), vicces akcióhőst (The Rundown), futballistát mainstream vígjátékban (The Game Plan), intézetis nyikhajokat jó útra terelő futballedzőt (Gridiron Gang), vicces titkosügynököt (Get Smart), alien tiniket fuvarozó családbarát taxisofőrt (Race to Witch Mountain), ronda alienekre vadászó kommandóst (Doom) és amnéziás bokszolót egy atomháború utáni Amerikában (Southland Tales).

Mivel, izé, ösztönös színész, azaz nem tanulta a mesterséget, hanem csak művelte, a legtöbb esetben saját magához nyúl vissza, és a szerepeiben láthatóan igyekszik úgy játszani, ahogy Dwayne Johnson tenné egy valós szituációban. A gyerekeket imádja, és azok is őt, így a családi vígjátékokat ki is pipálta, és azóta is rendszeresen forgat ilyen filmeket – ezzel a lehető legszélesebb réteg előtt építi a brandet. Persze egy ekkora darab faszi alapvetően akciófilmekre termett, és ezekben láthatóan jól is érzi magát, szóval nem volt kérdés, hogy a jövőben is forgat majd ilyesmit. A sci-fi és a kosztümös kalandfilm azonban nem feltétlenül neki való, ahogy azok a szerepek sem, amikben valóban játszani kell, és nem elég az önirónia, a széles mosoly és a jó beszólás.

A nagy áttörést a 2010-es évek hozták el neki, nyolc év alatt 22 filmet forgatott. A legnagyobb anyagi sikert a Halálos iramban franchise hozta meg neki, amiben Hobbs ügynököt alakította eddig négy filmben, de szerződése van még kettőre és egy spinoffra is.

2010-ben szerepelt a rém vicces The Other Guysban, szoknyában piruettezett a Fogtündérben, és a családjáért tűzbe ment a Fasterben – melyek együtt nem kerültek annyiba, mint a 2011-es Halálos iramban 5. 2013-ban már a GI Joe-franchise második, 155 milliós filmjét bízták rá, 2014-ben Budapesten forgatta a 100 milliós Herculest, közben megcsinálta hatodik, 160 millióba kerülő Halálos iramban filmet. 2015-ben jött a hetedik (190 millióból), és a San Andreas című, minden tekintetben és értelemben véve katasztrófafilm (110 millió). 

2017-ben három filmje került a mozikba: a rettenetes Baywatch, amiből ő még aránylag jól is jött ki, mert a nézők ebben a szerepben is imádták, a Halálos iramban 8. 250 millióba kerülő része, és a Jumanji 2 (110 millió). Ez volt az az év, amikor a csúcsra is felért: 65 millió dolláros kereseténél csak Mark Wahlberg szedett össze többet 68 millió dollárral. Idén csak két filmje kerül mozikba (igaz, ahogy 2015 óta minden évben, most is szerepel a Ballers című HBO-sorozat aktuális évadában), a Rampage mellett az ezen a héten bemutatott Felhőkarcoló, de valahol érthető, hogy 46 évesen, három gyerek apjaként kicsit lelassít, legalábbis egy időre, hiszen fejlesztés/előkészítés/forgatás/utómunka fázisában jelenleg éppen 15 filmje tart. Klasszikus értelemben vett színésznek persze továbbra sem lehet nevezni, a mimikája kissé egysíkú, nézése kettő van (nagy jóindulattal három), amihez ért, az az önirónia, a remekül időzített egysoros beszólások, és persze az, hogy megmutassa, mekkora. Mert ő tényleg bazi nagy, nem a kamera láttatja annak. 

A csúcsra vezető út, mert ott van, ezt nehezen lehet vitatni, nem volt egyszerű. Volt közben egy válás is, de azokat a klasszikus sztármalőröket, melyekbe a kollégák belefutnak, a drogozástól a kurvázáson (és lebukáson) át a részeg zsidózásig Johnson mind elkerülte. Nagyon jól ráérzett a közösségi médiás felületekre, tudatosan használja őket, leginkább az Instagramot, ahol mindennap posztol 109 millió követőjének. És a mai napig minden alkalmat megragad a tábor építésére, a San Andreas londoni premierjén három perc alatt 105 szelfit lőtt a rajongókkal, amivel egyébként világrekorder lett. A közösségi médiát nagyon okosan használja konkrét pénzkeresetre is – a szerződéseiben külön tétel az adott filmmel kapcsolatos közösségi aktivitás, amit szépen be is árazott.

A gázsija 2018-ban 22-24 millió dollárra rúg (plusz részesedés a bevételből), különösebb anyagi gondja az életben már sem neki, sem a gyerekeinek nem lesz, hacsak fel nem teszik majd az örökségüket a pirosra Vegasban. Ez nehezen elképzelhető, mert Johnson igencsak azzal a céltudatossággal neveli őket, amivel a saját életét is igazgatta, és amivel a bolti lopástól Hollywood csúcsára jutott el. Tessék, lehet utána csinálni.