A japán bálnavadászatot védelmező dokumentumfilmet díjaztak Londonban

2018.02.19. 12:54

A "nesze neked állatvédelem" illetve "ezt meg így most hogy" kategóriák nagydíjas húzásának is tekinthetjük a hétvégén véget ért Londoni Nemzetközi Filmesek Fesztiválja (London IFF) azon húzását, amivel a japán bálnavadászatról 2015-ben készült, annak hagyományait támogató dokumentumfilmnek díjat adtak. 

Mert hát micsoda érték ez a film, ugye.

A Behind the Cove (Az öböl mögött) című dokumentumfilmben a bálna- és delfinvadászat hagyományát támogató japánok is megszólalnak.  Jagi Keiko, az alkotás rendezője fontosnak tartotta, hogy 105 perces filmje - amellyel véget akart vetni a japán tradíciót övező tévhiteknek - éppen Londonban nyert, ahol gyakran tiltakoznak és demonstrálnak a bálnavadászat elleni aktivisták.

Jagi filmje Az öböl című, 2010-ben Oscar-díjjal jutalmazott amerikai alkotással szállt vitába. Az öböl egy japán kisváros, Taidzsi évente megrendezett véres delfinmészárlását mutatta be a világnak nagy nemzetközi figyelmet keltve, Jagi filmje meg szépen elmagyarázza, hogy ezzel miért is nincs baj.