Csak elkészül végre az Űrgolyhók 2?

2017.05.23. 11:55

Régóta pedzegetik, hogy folytatást kaphat Mel Brooks Űrgolyhók című vígjátéka, ami a Star Wars-filmeket parodizálta elképesztően óvodás, de mégis működő, kissé debil poénokkal. Ilyenekkel: 

Az első részt 1987-ben rendezte Brooks, és ugyan a mozikban nem aratott nagy sikert (22 millió dolláros büdzsére 37 milliós bevétel), de hamar kultsátuszba került - nem is értem, hogy a folytatás ötlete miért csak a kétezres évek közepén merült fel először. A pletykákból nem lett semmi, Brooks egy stúdiót sem talált, akit érdekelt volna a projekt (a tinihorrorokat kifigurázó paródiafilmek egy időre igencsak kiégették ezt a formátumot).

Úgy másfél évvel ezelőtt a rendező azt tette közzé, hogy 2016 elején elkezdi forgatni a filmet, de ebből nem lett semmi. Az ébredő erő és a Zsivány egyes viszont úgy visszahozta a közbeszédbe a Star Wars-filmeket, hogy az MGM stúdió jelezte Brooksnak, hogy nem zárkózik el a folytatástól. A film címe állítólag Űrgolyhók 2: Még több lóvé nyomában lesz, amin egy kicsit sem csodálkoznék.