Egyre több jel utal arra, hogy Angela Merkel újraindul a kancellári székért a 2017. őszi parlamenti választásokon. Egyelőre nem tőle, hanem fontos szövetségeseitől érkeznek a jelzések ezzel kapcsolatban - derül ki a Reuters híréből. Kétségek azért merülhettek fel, mert megengedő menekültpolitikája megtépázta a kancellár asszony népszerűségét,

A 62 éves Merkel, aki 2005 óta vezeti Németországot, következetesen elzárkózik attól, hogy kommentálja indulásának lehetőségét. Majd ha eljön az ideje, bejelenti szándékát - szokta volt mondani, bár szeptemberben jelezte, hogy érez még magában vezetői motivációt.

Egy elemző szerint úgy véli, hogy a menekültválságot még az ő irányítása alatt kell lecsendesíteni Európában.

Támogatók

Ugyanakkor Peter Tauber, a kormányzó konzervatív-szociáldemokrata nagykoalíció nagyobbik pártja, a CDU főtitkára, egyben a kancellár támogatója, azt mondta a Reutersnek, hogy nem lát reális alternatívát a párt élén Merkellel szemben. Ehhez a megjegyzéshez tartozik, hogy a CDU elnöke egyben a párt kancellárjelöltje.

Ursula von der Leyen hadügyminiszter, akit az egyik lehetséges utódjelöltnek tartanak, egy katonai vezetőkkel tartott találkozón azt mondta, hogy jelenlegi posztján szeretné folytatni a munkát a választások után.

Ha ezt kiegészítjük Annegret Kramp-Karrenbauer, Saar-vidék miniszterelnökének szavaival, akkor még egyértelműbb a kép. Ő azt mondta, hogy egy jelölt lesz a pártelnök-kancellárjelölt posztra, és az illető nő lesz. Szerinte ezt a jelöltet nagy többséggel támogatni fogják a CDU decemberi kongresszusának küldöttei.

Egy jó eredmény

És ha mindez nem lenne elég, immáron a közvélemény-kutatások is azt sejtetik, hogy a kancellár asszonynak érdemes nekiszaladnia a negyedik kormányzati ciklusnak. Az október eleji legfrissebb felmérés szerint a németet 54 százaléka elégedett Angela Merkel munkájával. Ez kilenc százalékponttal magasabb a szeptemberi értéknél.