A szívességbank, ami behálózza Magyarországot

Patrónus-kliens rendszer a 21. században

clk alap

A blogról

A bejegyzések a szerzők személyes véleményét, nem a cégek álláspontját tükrözik, és semmilyen formában nem minősülnek befektetési ajánlatnak.

Az nem újdonság, hogy egy viszonylag szűk informális klikk tartja kézben a kiüresített kormányzati intézményrendszer csúcsát. Nem ritka, hogy még miniszteri pozícióban lévő szereplők sem dönthetnek vagy nyilatkozhatnak maguktól, miközben rendszeren kívüli „tanácsadók” és családtagok közvetlen befolyással bírnak egyes hivatali döntésekre.

Ez a fajta hálózatos vagy klánkormányzás azonban az intézményrendszer legalsó szintjeit is átszövi. A politikai hatalom ugyanis pártatlan formális intézmények helyett egyre inkább informális patrónus-kliens struktúrákon keresztül kapcsolódik egyes társadalmi csoportokhoz.

Ez a szerkezet a társadalmi kontroll fontos mechanizmusává vált.

Az informális és formális intézmények közötti átjárás vagy átkapcsolás oda-vissza olajozottan működik a politikai elit aktuális érdekei alapján. Többször láttuk már például, hogy a fizikai erőszak állami monopóliumát „kiszervezik” a hivatalos intézményeken kívül eső, és emiatt felelősségi és elszámoltathatósági szempontból problémás csoportokhoz, kigyúrt verőemberekhez.

Beszédes az a videó, amin Liget őrzőinek főnöke  úgy beszél a rendőrökkel , mintha azok az ő alárendelt alkalmazottai lennének. Az utca ilyen jellegű informális kontrollja, a társadalmi rendszer legalsó szintjein hivatott a rendet biztosítani.

A patrónus-kliens-viszony egy szívességi cseréken alapuló személyes de hatalmilag egyenlőtlen kapcsolat két szereplő között, ahol az alárendelt félnek nincsenek erőforrásai a patrónustól kapott szívesség (pl. egy zsíros minisztériumi állás) viszonzására, ezért csak lojalitásával, feltétlen szolgálatával tudja kompenzálni a jutalmat.

Az ilyen kapcsolatokon alapuló informális hálózatok természetesen kiváló infrastruktúrát biztosítanak a korrupcióhoz is, hiszen az ajándékozás logikáját követő szívességi cserékben a bűncselekmény sokkal nehezebben tetten érhető.

Patrónus-kliens alapon működő politika rendszerekkel Dél-Amerikától Afrikáig a világ számos autoriter államában találkozhatunk. Eddig akadémiai körökben nagyjából egyetértés mutatkozott abban, hogy

a demokrácia útjára lépő országok általában kifelé másznak az ilyen társadalmi struktúrából

és alárendelt kliensekből az kormányzati intézmények átlátható működését ellenőrző, politikai elitet elszámoltatni képes állampolgárok válnak.

Azonban ahogy Oroszország, Törökország, valamint hazánk példája mutatja, ezek a társadalmi változások ellentétes irányt is vehetnek és az épp kialakult, vagy még kialakulóban lévő polgárság visszacsúszhat a politika kegyeitől függő kliens pozíciójába. A jelenséget még érdekesebbé teszi, hogy az említett három országban a folyamat a társadalom erős támogatása mellet zajlik. További csavar a magyar történetben, hogy ez a jelentős társadalmi visszarendeződés az EU-n belül történik, melynek általunk is átvett intézményei papíron garanciát kellene, hogy jelentsenek az ilyen hatalmi szerkezetek ellen.

Állami erőforrások szelektív, kivételezett csoportok számára történő elosztása a jelenlegi rendszer egyik alapeleme. Ezt látjuk a csúcson haveroknak és családtagoknak kiosztott megatenderektől, a politikailag lojális kispolgárság csoportjai számára kiutalt trafikkoncessziókon át egészen a marginális társadalmi helyzetben lévők számára a jó (politikai) magaviseletért adományozott, de büntetésként akár meg is vonható közmunkáig. A jelenlegi patrónus-kliens rendszer és egyben a kor hű lenyomata marad az a hangfelvétel, melyen Horváth István, Szekszárd fideszes polgármestere „elkötelezett jobboldaliság” és a “behozott kopogtatócédulák” mennyiségének függvényében osztogatja a trafikkoncessziókat a városban.

A rendszer egyik sajátossága, hogy legitim. De vajon minek tudható be a kormány töretlenül erős társadalmi támogatottsága? Nyugati jóléti államokban megfigyelhető jelenség, hogy egyre több döntési jogkör és hatalom csúszik át választott törvényhozóktól (input oldal) a közpolitikák végrehajtásáért felelős adminisztráció (output oldal) térfelére. Ennek egyik oka, hogy a 21. századra rendkívül bonyolulttá váló és gyorsan változó társadalmi viszonyokat már lehetetlen törvényalkotási szintről hatékonyan menedzselni.

A túl általános törvények helyi szinten történő alkalmazása egyre nagyobb rugalmasságot, az adott szituációhoz való igazodást igényel, amely az emberek ügyes bajos dolgait napi szinten intéző bürokraták (street-level bureaucrats), a területet jól ismerő szakemberek, valamint az állampolgárok és különböző civil szervezeteik folyamatos együttműködésén keresztül valósul meg. Ez azt is jelenti, hogy egy hatékony kormányzat legitimációját többé már nem pusztán a négyévente megrendezett parlamenti választások adják,

hanem azoknak az intézményeknek a teljesítménye, melyekkel az állampolgár nap mint nap kapcsolatba kerül.

Ezen a területen azonban az állam nagyon rosszul teljesít, a fontosabb szolgáltatások minősége egyértelműen csapnivaló. Az EU egészségügyi rendszereit évente felmérő Európai Egészségügyi Fogyasztói Indexen Magyarország 2009-ben a maximális 1000 pontból 633 pontot kapott, ami alapján a már akkor sem túl előkelő 20. helyre kerültünk. Ezen is sikerült azonban rontanunk és 2016-ra 575 ponttal a 30. helyre csúsztunk vissza.

A 15 éves tanulók matematikai, természettudományi és szövegértési képességeit felmérő 2015-ös PISA jelentés az oktatás színvonalának jelentős romlását mutatja 2006-hoz képest. A Világbank által kidolgozott, egyes országok kormányzati működését több dimenzióban értékelő mutatószámok, 2006-hoz és 2011-hez képest 2016-ra szintén hatalmas visszaesést jeleznek.

Az egyik, az állam korrupciót megfékező képességét mérő „Control of Corruption” mutató például 2006-os 0.66-ról 0.08-ra zuhant. A kormányt azonban mindez nem különösebben zavarja. A helyi szintekről jövő civil visszacsatolás csatornáit teljesen befagyasztotta és az érdekegyeztetés 2010 előtt még többé-kevésbé működő, nagyobb munkáltatói és munkavállalói csoportokra támaszkodó korporatista modelljét is felszámolta.

Konzultáció, véleményezés és a döntéshozatalba való bevonás helyett az ilyen szervezetek megvásárlása, rosszabb esetben megfélemlítése, ellehetetlenítése történik. Sőt, a társadalom feletti politikai kontroll jegyében az állam megpróbál olyan területekre is betüremkedni, ahol normális esetben nem lenne keresnivalója. Ezt látjuk a párttitkárrendszerre hajazó egyetemi kancelláriáknál, a sportszövetségek politikai kézivezérlésén át a sajtó elfoglalásáig.

Hogyan képes mégis fenntartani a legitimitását egy ilyen nyilvánvalóan rosszul működő intézményrendszer?

Egyrészt sikeres technikának bizonyult újabb és újabb ellenségek felmutatása, akik ellen harcolni lehet.

A brutális összegekből dübörgő propagandagépezet sok emberrel képes elhitetni, hogy a hálózaton kívül anyagi vagy akár fizikai létbizonytalanság várja azokat, akik nem kérnek az akol melegéből.

Másrészt a patrónus-kliens rendszer nagyon sok szereplő számára biztosít állami állást, megélhetést. Ők a rendszer lelkes támogatói, bár egy meritokratikus kiválasztási elvek alapján működő államigazgatásban valószínűleg soha nem tölthetnének be funkciót.

Az ilyen bürokráciák jellemzője, hogy drasztikusan nőnek, hiszen a hivatali poszt és a hozzá tartozó juttatások fontos cserealapot képeznek.

Nem meglepő, hogy 2010-hez képest közel duplájára nőtt a minisztériumokban dolgozók száma. Egy klientúrában azonban az alsóbb pozíciók is számítanak. Talán ezzel függ össze, hogy 2013 óta közel 150 ezer emberrel nőtt közfoglalkoztatottak száma. Kvázi állami alkalmazottnak számíthatjuk még a kizárólag közpénzek leszívására létrehozott vállalkozások és alapítványok dolgozóit is. Számuk jelentős.

Nálunk jobban működő demokráciákban a kiterjedt klientúrák kialakulásának hatékony ellenszere egy olyan erős polgári réteg, amely anyagilag nem függ a politikától, nem lehet sakkban tartani. Ez a csoport lenne hivatott a politikusok elszámoltatására, számonkérésére, a politikai változás kikényszerítésére. Jelenleg nálunk ilyen nyomokban is alig látszik. Ismerőseim között is sok olyat látok, akik multik által garantált egzisztenciális biztonságából, egy burokból szemlélik az eseményeket és a világért sem kompromittálnák magukat kényelmetlen kérdések felvetésével, neagyisten nyilvános rendszerkritikával.

Egy másik, a nemzetközi piacon eladható szaktudással rendelkező és kockázatvállalásra leginkább hajlandó réteg – egyébként pontosan az a társadalmi csoport, amely számára egy hierarchikus klientúrába való betagozódás a legkevésbé vonzó alternatíva  –  már nem kényszerül rá, hogy megvívja a harcát a korrupt elittel. Európai állampolgárként már rég más országban dolgozik.

A patrónus-kliens alapon szerveződő hálózatok kulcseleme a fennmaradást biztosító erőforrások megléte. A jelenlegi rendszert jelentős részben EU-s pénzekből finanszírozzák.

Amint csökkennek ezek a források egyre szűkebb lesz a kedvezményezettek köre, egyre exkluzívabbá válnak a klubok.

Első körben ezek a szereplők mind kisebb morzsák után kezdenek lehajolni és olyan szervezeteket, projekteket is elfoglalnak, melyek korábban kívül estek a korrupt elit érdeklődési körén. Ez a jelenség 2014 óta megfigyelhető. A későbbiekben azonban a hatalom rákényszerülhet, hogy a klientúra „megvásárlása” helyett szigorúbb törvényi vagy akár fizikai kényszerítéssel biztosítsa a rendet és a rendszer fennmaradását.