Ceruzával csaltak ki több tízezer forintot

2016.12.09. 17:45

Három nőt keres a rendőrség, akik egy vallási csoport tagjainak kiadva magukat jutottak be egy pesterzsébeti lakásba, ahonnan több tízezer forintot loptak el, írja a Police.hu.

A nők november nyolcadikán, kedd délelőtt, csöngettek be a lakásba, amelynek lakójától, egy vallási csoport tagjainak kiadva magukat, papírt és ceruzát kértek. Amikor bementek a konyhába, a nők egyike vizet kért, az elkövetők pedig a sértett jóhiszeműségét kihasználva megléptek a táskájában lévő több tízezer forinttal.

A trió két tagja később egy soroksári lakáson is megjelent, majd az ott élő idős férfi ismerőseinek adták ki magukat. Beszélgetni kezdtek vele, majd arról faggatták, hová rejtené a lakásban az értékeit. Ekkor váratlanul betoppant a sértett fia, ezért a két nő távozott a lakásból.

Az elkövetőkről grafika készült, a rendőrség pedig azt kéri, hogy aki felismeri őket, esetleg tartózkodási helyükről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, az értesítse őket az ismert telefonszámok bármelyikén.