Öngyilkosságra készült, a rendőrök mentették meg

2016.08.20. 19:39

Egy tizedik kerületi panelház hetedik emeletéről akart kiugrani egy férfi szombat délután, ám a helyszínre érkező rendőröknek sikerült ebben megakadályozniuk.

A rendőrség megkeresésünkre elárulta, hogy fél ötkor kaptak bejelentést arról, hogy egy Kőrösi Csoma Sándor úti, tízemeletes panelházban egy személy dörömböl a bejelentő ajtaján. Az egyenruhások 14 percen belül a helyszínre értek, ahol azt látták, hogy egy férfi a korláton kívül tartózkodik.

"A járőrök a szükséges intézkedéseket a helyszínen megtették és biztonsági intézkedés keretében intézkedtek a személy egészségügyi intézetbe való szállítására" – fogalmazott válaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Személyi sérülés nem történt, eljárás nem indult, egyéb rendőri intézkedésre sem került sor.

Olvasónk, Tamás szerint a rendőrök után a tűzoltóság, a katasztrófavédelem és a mentők járművei is a helyszínre érkeztek, és már a mentőhálót is előkészítették, de addigra sikerült a férfit lebeszélni az ugrásról.

Ha úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Online segítséget itt kaphat. Amennyiben valaki másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.