Bezsarolta a masszőrt, nézheti négy évig a smasszert

2016.06.28. 18:11 Módosítva: 2016.06.28. 18:11

Egy debreceni férfi még májusban trükkös módszerrel próbált lehúzni egy masszőrnőt. Mobiltelefonon felhívta és beadta neki, hogy ő egy fogyasztói jogokat védő szervezetnél dolgozik, ahová panasz érkezett ellene. Száz- és kétszázezer forint közti bírsággal fenyegette meg a masszőrnőt, majd felajánlotta, hogy mindössze húszezer forint átadásáért cserébe elkerülheti az eljárást.

A masszőrnő megijedt és ráállt az alkura. A férfi utasítását követve odaadta a pénzt egy ismeretlennek, akitől később a közelben rejtőző zsaroló elvette a pénzt. Az eljárás során kiderült, hogy ennek az ismeretlennek nem volt tudomása arról, hogy bűncselekményben vesz részt.

Az viszont igen, hogy a zsaroló többszörösen büntetett előéletű, és az újabb átverést is épp egy próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés idején követte el. A lenyúlt húszezrest pedig el is költötte. Ezt, és a többit a vádlott mind beismerte még az előzetes során.

Végül a Debreceni Járásbíróságtól gyorsított eljárásban, jogerősen négy év börtönt kapott a férfi zsarolásért. Az ítéletet súlyosbította, hogy mindezt a férfi hivatalos minőséget színlelve követte el.