Index Vakbarát Hírportál

A világbajnokság 28. napja

Index
2018.07.11. 22:35

Összefoglaló

Ma meglesz a franciák ellenfele a döntőben, jön a második elődöntő
A másik elődöntőben Horvátország emberfeletti teljesítményt nyújtva 2-1-re legyőzték Angliát.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Mario Mandrukic gólörömében lazán beugrott a fotósok közé, majd felsegítette a földről a leterített kollégát, és pózolt is neki. Igaz, fotózás szempontjából nem a legjobb helyzetben, de az igyekezet megvolt.

  • A laktanyában nézték az oroszok elleni negyeddöntőt, de a végét, vagyis Ivan Rakitic győztes tizenegyesét a büntetőpárbaj végén nem láthatták, mert hívta őket a kötelesség.

  • A most 34 éves, kereken százszoros brazil válogatott Robinho Indiában kötött ki. A Santos nagy tehetségeként tűnt ki még 18 éves korában és 21 évesen lett a Real Madrid futballistája. Később a Manchester City, a Milan – közben kétszer kölcsönben a Santons – futballistája volt, amikor 2015-ben Kínába szerződött, másfél szezonra hazatért, ezúttal az Atlético Mineiróba, majd idén télen a török Sivassport szerződtette, ahol 14 bajnokin 4 gólt rúgott. Ekkor ítélték el Olaszországban nemi erőszakért 9 évre, másodfokon még nem született ítélet.

  • A FIFA sokszínűségéért felelős igazgató, Federico Addiechi arról beszélt, hogy a szervezet felveszi a kapcsolatot a nemzeti tévétársaságokkal és saját produkciós csapatával, hogy a jövő meccsközvetítései alatt a lehető legkisebb mértékűre csökkentsék a lelátókon kiszúrt, és a közvetítésben mutogatott csinos nők arányát, sőt, egyes kirívó esetekben már közbe is léptek ilyen miatt. Az AP híradása szerint ezzel együtt a női tudósítókat érő zaklatási eseteket is szeretnék elkerülni a jövőben.

  • Az A477-es mindenesetre ilyen üres a mérkőzés alatt.

  • Az angolok vezető góljánál.

  • A marketing szabályok megsértése miatt pénzbüntetést kapott az angol és az uruguayi szövetség a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságától. A két ország válogatottja az oroszországi világbajnokságon nem megfelelő sportruházatban lépett pályára. Ezért az angolok 70 ezer, az uruguayiak 50 ezer svájci frankos bírságot fizetnek. (MTI)

  • A Manchester City rekordigazolása, az algériai válogatott Rijad Mahrez az édesanyjával együtt írta alá a szerződését. Legalábbis a fotósok kedvéért összeállt a mamával.

  • A francia bajnok honlapján, rövid közleményben jelentette be, hogy az RB Leipzig eddigi másodedzője Thomas Tuchel stábjában, Párizsban folytatja a munkát. Arról nem írnak, hogy Lőw hány évre írt alá hozzájuk.

  • 1,5 órával az Anglia-Horvátország mérkőzés kezdete előtt már gyülekeznek a szurkolók Zágrábban, a Jelačić bán téren. A hidegebb, esőbe hajló idő ellenére több száz rajongó van itt minimum, a mérkőzés kezdetére több ezer lehet.

    Ráadásul mindenki végtelenül optimista, nem sikerült olyan szurkolót találni, akinek akár csak megfordult volna a fejében a kiesés lehetősége. 

  • Valahogy sikerült összedrótozni a védelem szélére Vrsaljkót, aki vállalja a játékot az angolok ellen. Ezen kívül nincs nagy meglepetés a horvát kezdőben, ahogy Gareth Southgate csapatában sem.

  • Ryan Giggs, a portugál manunitedes csapattársa a brit ITV-nek pedzegette, mi lehet az indok amögött, hogy barátja, Cristiano Ronaldo elhagyta a Real Madridot.

    Meglep, hogy távozik a Realból, és Olaszországba megy. A cévéjében jól mutat majd, ManUnited, Real Madrid, Juventus. Rögeszméje, hogy jobb legyen, mint Messi. Az lehet a fejében, hogy én megcsináltam Angliában, megcsináltam Spanyolországban, meg fogom csinálni az olaszoknál is. És ugye megcsináltam a portugál válogatottal is. Ez lesz a válasza, ha valaki megkérdezi, Ronaldo jobb vagy Messi?

  • Július 11-én játszották az 1998-as világbajnokság bronzmeccsét, ahol a horvátok 2-1-re verték a hollandokat. Ha ma este nyernek, az még ennél is nagyobbat szólna, akkor ugyanis legrosszabb esetben is másodikak lennének.

  • A Real Madrid újabb távozót jelentett be: a marokkói válogatottal a vb-n is szereplő Acsraf Hakimi két évre kölcsönbe kerül a Dortmundhoz. Ez persze nem annyira meglepő, hiszen egyrészt július ötödikén jelentették be, hogy leigazolták a Real Sociedadtól a Hakimi posztján játszó Álvaro Odriozolát, aki Dani Carvajallal együtt szerepel majd jobbhátvéd pozícióban, másrészt pedig a Real előszeretettel küldi Németországba tanulni a játékosait, így tettek Carvajallal, a csatár Borja Mayorallal, Philipp Lienharttal, Jesús Vallejóval és Omar Mascarell-lel is.

  • Furcsa helyzet állt elő azzal, hogy Oroszország rendezte a vb-t, ugyanis egyrészt oroszul viszonylag kevés helyen beszélnek a világon, másrészt pedig az oroszoknál nem feltétlenül alapvetés az, hogy beszélnek mondjuk angolul vagy spanyolul, így pedig jóval nehezebb a kommunikáció, mint mondjuk négy éve Brazíliában volt.

    Szerencsére itt van nekünk a Google Translate, ami egészen nagyszerűen teljesít a vb alatt, elég gyakori ugyanis, hogy az egymást nem értő emberek fogják a telfonjukat, belemondják amit akarnak, aztán a fordító felolvassa a kívánt nyelven, amit mondtak, ami elég utópisztikus, de mégis egész jól működik.

    A Google adatai szerint 30 százalékkal nőtt az oroszországi fordítások száma a vb kezdete óta, a legnépszerűbb pedig a spanyolról oroszra fordítás volt, ami nem meglepő, hiszen rengetegen érkeztek Latin-Amerikából a tornára. A "világbajnokság" kifejezést tartalmazó keresések száma 200 százalékkal nőtt, a "sör" pedig 65-tel, összességében pedig elmondható, hogy az emberek igyekeztek megismerkedni másokkal a vb alatt.

    Persze a fordító egyelőre nem tökéletes, ami néha elég vicces helyzeteket szül, időnként ugyanis elég félreérthető dolgokat mutogatnak egymásnak az emberek a telefonjuk képernyőjén, de a Google reménykedik benne, hogy sikerül majd addig fejleszteniük a technológiát, hogy az eltérő nyelvek többé ne jelentsenek problémát.

  • Nem is a jelmezzel van a probléma, hanem a Ten German Bombers című dallal, amiért többször kritizálták már az angol szurkolókat, sőt, az angolok egy része sincs oda érte.

    A nóta eredetileg hazafias gyermekdal volt a második világháború idején, ami nem túl meglepő, tekintve, hogy arról szól, hogy a brit légierő német bombázókat lő le, a 90-es évek óta azonban egyre népszerűbb lett az angol drukkerek körében, és elsősorban a németek elleni meccsek alatt szeretik énekelgetni, bár a jelek szerint bármikor szívesen előszedik, hiszen a németek már rég hazamentek a vb-ről.

    Ugyan az angol futballszövetség már több mint tíz éve offenzívnek nyilvánította a dalt, a 2006-os vb előtt pedig kifejezetten megkérték a szurkolókat, hogy ne énekeljék, azóta is él és virul, ahogy az az alábbi felvételből is látszik:

  • Bár Gareth Southgate szövetségi kapitány 20 éven át képtelen volt meghallgatni, újra iszonyatosan népszerű a Three Lions című futballhimnusz Angliában az angolok sikere miatt.

    A mai világban szinte törvényszerűen azonnal mém lett a szám refrénjéből (ami egyébként úgy hangzik, hogy "It's coming home"), egy szurkoló pedig egészen odáig ment, hogy fogta magát, és felfutotta a térképre a szöveget.

  • A belgáknak éppen elég fájdalmat okozott, hogy kiesett a csapatuk az elődöntőben, de ezt még csak tetézte, hogy a ma reggeli brüsszeli metrójáratokon egy francia futballhimnuszt kellett hallgatniuk az utasoknak.

    Az ok: a brüsszeli BKV elvesztette a párizsi BKV-val kötött fogadását. A brüsszeli közlekedési vállalat azt vállalta belga vereség esetén, hogy metrójáratain reggel 8 és 10 között a Johnny Hallyday Tous Ensemble című számát játssza. Párizs pedig azt kockáztatta meg, hogy a Saint-Lazare állomását Saint Hazard-ra kereszteli át, ha kikapnak a franciák.

  • Kedd este a belgákat verve jutott a döntőbe a francia válogatott, Mbappé pedig ismét fantasztikus volt, egy csodálatos passzt is kiosztott, de belga részről sok kritika érte őt , miután a meccs hosszabbításában elég sokat húzta az időt.

    Ezért egyébként egy sárgát is kapott, de végül a hosszabbítást is kihúzták a franciák, Mbappé pedig a meccs után beszélt is erről.

    Mindenki azt mond, amit akar, ha valakit megsértettem, akkor bocsánatot kérek, de csak az számít, hogy ott vagyok a döntőben.

    - mondta a fiatal csatár, aki elismerte, hogy nem ez a legszebb módja az előny megőrzésének, de az biztos, hogy működik.

  • A Brit Sör- és Kocsmaszövetség szerint az átlagos napi fogyasztásnál 10 millió pinttel (körülbelül 5,7 millió liter) több sört fognak legurítani az angol–horvát elődöntő estéjén. A fogyasztás már így is elég jó volt, eddig 30 millió pont pluszt számoltak. A kocsmák már eddig is tele voltak Angliában, de ma még nagyobb forgalmat várnak.

  • A belga Eden Hazard és a francia Olivier Giroud klubtársak a Chelsea-ben, de előbbi az elveszített elődöntő után nem kímélte őt sem.

    Még életemben nem láttam ennyire hátravontan csatárt játszani. Elfogadom, tudták előre, hogy problémákat okozhatunk nekik, ez indokolta a pozícióját. Akkor sem volt jó nézni, amit csinálnak. Nem jobb a csapatuk, mint a miénk, de jobban védekezett. Mást nem is akartak. Szívesebben estem volna ki a brazilok ellen, mint a franciákkal szemben

    - kesergett Hazard a Het Nieuwsbladnak.

    Giroud-t olyannyira hátrarendelték, hogy egy esetben ő szabálytalankodott vele jó helyzetben, igaz, ezt a bíró nem vette észre.

  • Franciaország gazdasági minisztere, Bruno Le Maire azt mondta France 2 tévében, hogy a vb: "Jót tesz a növekedésnek." Hogy pontosan hogyan, azt nem részletezte.

    Az biztos, hogy az újonan vett tévék előtt sokkal többen ülnek és megnövekszik az alkoholfogyasztás is.

  • Az 1990-ben vb-elődöntős Anglia egyik kulcsembere, Paul Gascoigne fontos jó tanácsokkal engedi útjára a jelenlegi válogatottat.

    Játsszatok úgy, ahogy én tettem. Játsszatok a közönségnek, a szurkolóknak. Élvezzétek, mintha tíz évesek lennétek

    - idézte a Daily Mirror a 28 éve a pályát sírva elhagyó Gazza szavait.

    Gascoigne alkoholizmusáról sokat cikkeztek az utóbbi időben, 2014-ben riasztó állapotban került kórházba.

  • A francia–belga elődöntőn nemcsak a francia államfő, Emmanuel Macron jelent meg, hanem Orbán Viktor magyar miniszterelnök is. A 444.hu-n fotó is látható arról, hogy Macron és Orbán együtt nézte a lelátóról a Szentpéterváron rendezett meccset.

    Orbán a vb-döntőkön is rendszeresen ott van, minden valószínűség szerint majd vasárnap, Moszkvában is ott lesz. Rajta kívül már a franciák megjelenése is biztos. 

  • Egészen pontosan 2006 októberében játszott egymással a két csapat a 2008-as Eb selejtezőjében, a meccset pedig 2-0-ra nyerték meg a horvátok.

    Ez már csak azért is érdekes, mert Anglia egy ponttal maradt le a csoportmásodik oroszoktól és így az Eb-ről is, de önmagában a vereség annyira nem volt kínos, hiszen végül a horvátok nyerték meg a csoportot, és ezt a meccset Horvátországban játszották.

    Ez utóbbi olyannyira érződött, hogy még a pálya is az angolok ellen volt, a második gól ugyanis egy Gary Neville hazaadásból született, ami egészen addig a pontig rendesen gurult, míg Robinson elé nem ért, akkor viszont valamiért megpattant, úgyhogy szerencsétlen kapus egy hatalmas luftot rúgott, a labda meg begurult a kapuba.

    Ezen a videón meg lehet nézni a meccs összefoglalóját, az öngól a 33. másodperctől látható:

  • Az izraeli elnök, Benjamin Netanjahu Moszkvában találkozik az orosz kollégával, így hát mi sem természetesebb, hogy este együtt nézik meg a Luzsnyiki Stadionban az Anglia-Horvátország elődöntőt.

  • Ráadásul most vasárnap történt a dolog, a németek meg már rég kiestek a vb-ről, úgyhogy nehezen értelmezhető, hogy miért érezte úgy néhány szurkoló, hogy 

    kiabálnia kell a rendőrség német juhászkutyáival a német származásuk miatt.

    Persze eléggé röhejes a dolog, a kutya meg úgysem érti, hogy mit kiabálnak, úgyhogy igazából azt sajnálom legjobban, hogy nem készült róla videó is.

  • Hihetetlenül jól játszik a franciák 19 éves támadója, ez a passz pedig mindent vitt:

  • A franciák kedd este 1-0-ra verték a belgákat, így bejutottak a döntőbe, ami azért is volt érdekes, mert már a meccs előtt is minden francia lap kiemelte, hogy a franciák világbajnoka, Henry a belgák másodedzője, és a meccs közben is furcsa volt látni őt az ellenfél kispadján.

    Ennek fényében nem meglepő, hogy a győzelem után tréfálkozni támadt kedvük a franciáknak, az SNCF, azaz a francia vasúttársaság például rögtön a meccs után a Twitteren írta azt, hogy

    Henry, ha holnap hazajönnél Franciaországba, több vonat is megy a brüsszeli Déli pályaudvarról.

  • A vb-döntőbe jutó francia válogatott vezére, Paul Pogba a belgák legyőzése után a barlangból kimenekített thai gyerekeknek posztolt.

    Íme

    A döntőre nem mehetnek a gyerekek, de a Manchester United meghívásának eleget tehetnek majd, ahol éppen a francia játszik.

Rovatok