Az EP most ítéli el az Orbán-kormányt

2013.07.02. 14:56

Indul a kormány antidemokratikus intézkedéseit elítélő Tavares-jelentés vitája Strasbourgban Redinggel, Barrosóval és Orbánnal. Percről percre.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az Európai Parlament állampolgári jogokkal foglalkozó szakbizottsága (LIBE) múlt szerdán fogadta el az alapjogok magyarországi helyzetét vizsgáló jelentéstervezetet, amelyet a portugál zöldpárti EP-képviselő, Rui Tavares készített. A szöveg többek között kimondja, hogy a magyar kormány egyes intézkedései okot adhatnak arra az aggodalomra, hogy megsértik az Európai Unió Alapszerződésének második cikkelyét, mely előírja a tagállamoknak a demokrácia és a jogállamiság értékeit.

    A Tavares-jelentés azonban egészen addig csak tervezet, amíg az Európai Parlament el nem fogadja. Ez pedig hamarosan meg fog történni. Előbb azonban egy vita következik, igazi nagyágyúkkal.

    Jó szórakozást!

  • Orbán Viktor ma reggel mindenféle közös megállapodást írt alá Robert Fico szlovák miniszterelnökkel a Parlamentben, mielőtt Strasbourgba repült volna. Az EP baloldali többségével azonban Orbán biztosan nem fogja olyan jól megtalálni a közös hangot, mint a felvidéki magyar kisebbséget újra és újra támadó baloldali szlovák miniszterelnökkel.

  • Az Európai Bizottság elnöke jókedvűen beszélget fotósokkal az ülésterem közepén.

  • legalábbis az Év Képviselője díjért folyó harcban: Járóka Lívia egy kategóriában indult Rui Tavaressel, és nyert.

  • Kezdődik a vita!

  • Közös levélben kéri az Amnesty International (AI) és a Human Rights Watch (HRW) az Európai Parlament képviselőit, hogy a mai plenáris vitán és a holnap szavazáson is támogassák az EP szakbizottsága által nemrég elfogadott Tavares-jelentés tervezetét. A jelentés-tervezet hiteles és egybecseng saját megállapításainkkal – állítja a két szervezet, sajnálva, hogy a magyar kormány a legitim kritikákat megalapozatlannak és politikailag elfogultnak minősítette.

  • Bár a Rui Tavares által készített jelentéstervezetet jelentésnek rövidítjük, az valójában csak tervezet egészen addig, amíg az Európai Parlament meg nem szavazza. Ez azt is jelenti, hogy a szövege folyamatosan változott, és még mindig változhat.

    A menetrend így nézett ki:

    • Tavarest felkérték, hogy készítsen egy jelentéstervezetet.
    • Tavares elkezdte a munkát, közben öt munkadokumentumot publikált.
    • A jelentéstevő elkészült a tervezetével, az az EP szakbizottsága (LIBE) elé került.
    • A tervezethet 551 módosító indítvány érkezett be a LIBE-bizottságban.
    • A fideszes és néppárti módosító javaslatok többségét a bizottság elvetette, és egy, a magyar kormány számára igen kedvezőtlen szövegtervezetet szavazott meg.
    • A módosítókkal átgyúrt Tavares-jelentés most az Európai Parlament elé került.
    • Itt tartunk most.
  • Magyarul szólat meg Rui Tavares! Az EU-szerződés 2. cikkelyét idézte a szabadság, a demokrácia, egyenlőség emberi jogok tiszteletben tartásáról. "Komolyan vesszük-e ezeket a szavakat, vagy sem" – Tavares szerint ez a tétje a mai vitának.

  • Legfelsőbb Bíróság, adatvédelmi biztos, médiahatóság, bírósági ügyáthelyezés - sorolja a kifogásokat Tavares. Elmondja, árbeszédet folytattak a magyar kormánnyal, ezt szeretnék a jövőben is folytatni. Rendszerszintű és trendszszerű változások történtek Magyarországon, melyeket komolyan kell venni, mondja Tavares.

  • Miután egy jelentéstevő elkészült a szövegtervezetével, a képviselők ahhoz módosítókat nyújthatnak be. Tavares tervezetéhez nem kevesebb, mint 551 módosító indítvány érkezett. Az árnyékjelentéstevők – a készülő jelentésnek ugyanis minden EP-frakcióból van egy kijelölt felelőse – ilyenkor megkísérlik ezeket összevonni, a jelentéstevő pedig megpróbál valamilyen kompromisszumos megoldással előállni. A Tavares-jelentés és Magyarország ügye azonban politikailag annyira megosztja az EP képviselőit, hogy kompromisszumra nem igazán volt soha lehetőség. A néppárti képviselők, köztük a magyar Fidesz-KDNP-s politikusok önálló módosító indítványainak nagy többségét a bizottság elvetette.

  • A kettes cikkelynek megfelelően szeretnénk érvényt szerezni az elveknek. Az Európa Tanáccsal és az Európai Tanáccsal együtt szeretnénk a kérdéseket tisztázni. Európa a sokszínűség helye, de a tagállami értékeket össze kell egyeztetni az EU értékeivel is. "Ez a demokráciák uniója" – zárta le beszédét a portugál Rui Tavares.

  • A magyar alaptörvény 4. módosítása három ponton lehet inkompatíbilis - vélte Barroso. A bírósági ügyek áthelyezése, a politikai hirdetések reklámok közzététele és a fizetési kötelezettségek kérdésköre. Az Európai Bizottság üdvözlendőnek tartja az ígért módosításokat. Monitorozni fog a bizottság, hogy a módosítások megtörténjenek.

  • Kötelező körök, köszöni Tavaresnek, köszönti Orbánt, aztán nekikezd Barroso is. "Informális levélben Orbán miniszterelnök úr tudomására hoztam a kifogásokat" - utal Barroso levelére, melyben a negyedik alkotmánymódosítás miatti aggodalmát fejezte ki.

  • A fideszes magyar EP-képviselők közül Gál Kinga volt az, aki végigkísérte a jelentéstervezet készülését. Rui Tavares szövegéhet 170 módosítót nyújtott be a bizottsági szakaszban, de azok közül csak kettő ment át. Viszont a parlamenti szakaszban is van még lehetőség módosítók benyújtására a jelentéstervezethez, kíváncsian várjuk, lesznek-e ilyenek. Ezeknek a politikai súlya már sokkal nagyobb.

  • "Adatvédelmi hatóság rendelkezései a bíróság előtt vannak, az ügy függőben van. Orbán is kötelezettséget vállalt a bíróság ítéletének tiszteletben tartására. A bizottság ebben az esetben a szerződések őreként lépett fel" – mondta Barroso, hozzátéve, hogy az EU teljes joganyagával összeegyeztethetővé kell tenni az alaptörvényt.

  • Barroso szerint az Európai Bizottság mint a szerződések őre azt nézi, hogy a magyar és európai joganyag egyezzen. A bírák korai nyugdíjazásának ügyéről a Bizottság például kimondta, hogy az az Unió joganyagával az nem kompatibilis. A bírák azóta visszakerültek a pozícióikba, ezt ők nyugtázták.

  • A Velencei Bizottság is megerősítette a Bizottság aggályait, hogy a negyedik alkotmánymódosítás esetlegesen nem kompatibilis a magyar joganyaggal. Az EU-nak és az Európai Tanács jogelveinek való megfelelés alapvető, mondja Barroso. Szörnyű ez a sok bürokratikus blabla!

  • Tavaly arról szóült Barroso, hogy fejlettebb eszközökkel kell megvédeni a jogállamiságot és a demokráciát. Még az EP -választások előtt a parlament elé tárjuk a javaslatokat. "A rendszerszintű fenygetések ellen fel kell lépnünk" – mondta Barroso, de Magyarországot külön nem említette.

  • Tisztelt Elnök úr, tisztelt hölgyeim és uraim! - kezd a magyar miniszterelnök, majd tolmácsolja a magyar állampolgárok üdvözletét. Azt mondja, nincs illúziója a holnapi szavazás kimeneteléről: a szocik, zöldek, baloldaliak "Magyarország ellen" fognak szavazni, "Magyarország barátai" viszont meg fogják védeni. Ő. Magyarországot. A magyar kormányt. Vagyis így együtt, mert szokás szerint ezek összecsúsznak a miniszterelnök beszédében.

  • A jogállamiság minden európai intézmény közreműködését igényli. Az EU értékrendje iránti elkötelezettséget várunk a tagoktól az EP-ben. "Véget kell vetnünik a kétértelműségnek!" – mondta Barroso.

  • Ki akarom fejezni az önöknek megadott tiszteleten keresztül a barátságot, amit a magyarok az európai polgárok iránt éreznek. A magyarok tisztelettel és barátsággal gondolnak az európai emberekre." – biztosította a képviselőket Orbán. "A jelentés igazságtalan Magyarország népével szemben. Kettős mércét alkalmaz és lebecsüli a magyarok munkáját, amivel megújították hazájukat" – mondta Orbán.

  • A magyarok nagy erőfeszítéseket tettek és keményen dolgzotak, hogy kijussunk a csődből. Mélyről indultunk, a görögök előtt omlott össze a magyar gazdaság - folytatja kissé távolról a kormányfő. Ahogy várni lehetett, gyakorlatilag hazabeszél, a Magyarország jobban teljesít! fideszes propagandaszövegét tolja.

    És tényleg. Szerinte eddig csak két ország tudott kijönni a segélyprogramból. Az egyik Magyarország, mely "nem akar más országok adófizetőinek pénzén élni", éppen ezért csökkentette az államadósságot, a munkanélküliség csökken, a gazdaság csökken, a nyugdíjak és bérek vásárlóértéke nő. elvégeztük a házifeladatunkat, mondja Orbán.

  • "A jelentés komoly veszély Európára" – mondja Orbán. "Nem Magyarország számára, mert az ország eddig is az EP által keltett ellenszélben dolgozott." A kormányfő szerint a Tavares-jelentésben lévő javaslat sérti az alapítószerződéseket. "Olyan egyedi intézményt akar feléllítani, amely gyámság alá helyezné az egyik tagországot." A javaslat nem ismeri el a tagállamok és az EU közötti jogi egyensúlyokat és önkényesen állapít meg kötelező kritériumokat.

  • Tudom, milyen érzés, ha mások, távolból döntenek Magyarországról - mondja Orbán, és megint diszkrét párhuzamot húz a Szovjetunió és az Európai Unió között, mert ő "átérzi Közép-Európát". Másodrendű állampolgárokról, visszaélő hatalmasokról, kettős mércéről, a tisztelet hiányáról beszél.

  • "Küzdeni fogunk a kettős mércével szemben". Nem akarunk birodalmat "a mi uniónkból". Nem az alávetettség Európáját, hanem a szabad nemzetek Európáját akarjuk" – Orbán egész nagy tapsot kapott a beszéd végén.

  • "Nem tényekről, hanem politikáról van szó" – vette védelmébe Magyarországot a Néppárt egyik képviselője. Magyarország alkotmányában a keresztény gyökerek vannak meghatározva.  Nagy-Britanniában az egyház feje a királynő, Magyarországnak ugyanúgy joga van alkotmányba foglalni a keresztény gyökereket.

  • Manfred Weber bajor CSU-s politikus kezd, köszönti Orbánt. Tulajdonképpen most kezdődik a vita a monológok után.

  • Egy 2011-es EP-vitában még nem az alkotmánymódosítást, hanem az alkotmányt védte Weber. Azzal érvelt, nem valódi vádak érik az alkotmányt, azt el sem olvasták a bírálók.

  • Miért nem kritizálták Szlovákiát, Romániát, Bulgáriát? - megy neki a szocialistáknak és a liberálisoknak és frakcióvezetőjüknek, Guy Verhofstadtnak Weber. Innentől teljesen pártpolitikai mederben fog folyni a vita, ide-oda ütnek majd EP-beli ellenfeleiken a szónokok.

  • Hannes Swoboda szerint Weber nem figyelt, Bulgáriáról például később lesz szó, nem igaz, hogy a baloldal támadja Magyarországot és hogy kettős mércét alkalmaz.