Ha megölik az embereit, Zelenszkij beszünteti a béketárgyalásokat

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója.

2022.04.23. 21:55
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ez volt mára az Index percről percre közvetítése, köszönjük a megtisztelő és kitartó figyelmüket. Tartsanak velünk vasárnap is, már korán reggel indítjuk hírfolyamunkat! 

  • Volodimir Zelenszkij határozott szavakkal szólt a dél-ukrajnai Odessza kikötőváros elleni mai rakétatámadásról, amelyben legalább öten meghaltak, és 18-an megsebesültek. Elmondása szerint hét rakéta csapódott be ma Odesszába – írja a Guardian.

    Megöltek egy három hónapos csecsemőt. A háború akkor kezdődött, amikor ez a baba egy hónapos volt. El tudják egyáltalán képzelni, hogy mi történik? Ezek csak szemetek. Egyszerűen szemetek. Nem tudok más szavakat használni ebben a helyzetben. Ezek csak szemetek

    – mondta az ukrán elnök.

  • Lengyelország „Állítsuk meg Oroszországot most!” címmel európai sajtókampányt indít annak érdekében, hogy felhívják a közvélemény figyelmét az Ukrajnában elkövetett orosz háborús bűnökre – jelentette be szombaton Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök.

    Azt mondta: számos európai nagyvárosban kiragasztják a fenti szlogent tartalmazó óriásplakátokat, és a kampányt a közösségi médiában is népszerűsítik. Kijelentette azt is, hogy Lengyelország azt szeretné, ha a plakátkampány „mindazok jajkiáltása lenne, akiket brutálisan meggyilkoltak az ukrajnai falvak és nagyvárosok utcáin”.

    A lengyel miniszterelnök ezzel összefüggésben azt is elmondta, hogy szerintük az ukrajnai atrocitások híre túl rövid ideig gyakorolt hatást Európára. 

    A nyugat- és dél-európai országokban élő partnereink túl gyorsan szeretnének visszatérni a normalitáshoz. Magam is elutazom Németországba és más országokba is, hogy újra emlékeztessem az embereket az Ukrajnában zajló szörnyűségekre

    – hangoztatta Morawiecki, majd hozzátette, hogy most nem lehet helyreállítani a normális kapcsolatokat Moszkvával.

    A lengyel kormányfő szombati beszédében azt is bejelentette, hogy az Ukrajnának eddig felajánlott lengyel katonai segély értéke elérte a 7 milliárd złotyt (558 milliárd forintot). „Értünk is harcolnak, Európáért, a szabadságért, az európai békéért, és ennek folyamatosan tudatában kell lenni mindenkinek” – tette hozzá a lengyel miniszterelnök.

  • Egy huszonéves német önkéntes „Fritz” álnéven adott a Kronen Zeitungnak interjút, amelyben elmondta, hogy miként élik meg társaival a háborút. 

    Azt mondta: nemrég tért vissza Kijevbe társaival Mariupol közeléből, és hamarosan ismét Ukrajna déli részére küldik őket amerikai és kanadai önkéntesekkel együtt. 

    Nem sokat akarok mondani magáról a műveletről. Nagy vonalakban annyit mondhatok: rengeteg dolgunk volt az orosz tankokkal

    – mondta, majd hozzátette azt is, hogy gyalogos katonaként ő csak a történések egy részét látja át.

    Úgy lehet ezt elképzelni, hogy ott ülünk a fronton, és a harc nagy részét a tüzérség végzi, a lövegek állandóan tüzelnek. Ha abbahagyják a tüzelést, akkor indulunk elfoglalni a falvakat, vagy hasonló

    – fogalmazott az önkéntes.

    Elmondta azt is, hogy fizetést nem kap a szolgálatért, és biztosítása sincs. Katonai kiképzésen átesett ugyan, de zsoldosnak már nem minősül, mivel ahhoz több feltételnek kellene megfelelnie (többek közt szerződést kellett volna kötnie az ukránokkal). 

    De az oroszok ebben nem tesznek különbséget, számukra minden külföldi zsoldos, így én is az vagyok. Ha elkapnak, akkor ott helyben agyonlőnek

    – mondta Fritz. 

    Az önkéntes arról is beszámolt, hogy ők rendszerint csak kevés felszerelést, gyakran improvizált vagy ukránoknak külföldről adományozott sisakokat és golyóálló mellényeket kapnak (ő saját pénzből vett magának felszerelést). 

    A Kalasnyikovok viszont jó állapotban vannak, van elég lőszer is. Amerikai M4-es gépkarabélyokat itt-ott látni lehet, de szinte mindenki Kalasnyikovot használ itt

    – fogalmazott az interjúban, majd azt is hozzátette, hogy a nyugati fegyverszállítmányok – elsősorban a tankelhárító és légvédelmi fegyverek – nagyon sokat segítenek az ukránoknak.

    A katona arról is beszámolt, hogy egy alkalommal az oroszok egy RPG-rakétavetővel lőttek rájuk egy épületben, ennek következtében egy társa meghalt, és ő maga is égési sérüléseket szenvedett. Arról, hogy miként élik meg az eseményeket, és hogyan dolgozzák fel azokat, azt mondta: 

    Ez egy nagyon intenzív élmény, olyan, mint egy film. A feldolgozása később történik, leginkább már otthon.

    „Eddig jól érzem magam, de ha a visszatérés után poszttraumás stressz szindrómás leszek, akkor bajban leszek, mert nem számíthatok arra a segítségre sem, amelyet a német hadsereg ilyenkor rendszerint nyújt. Akkor saját pénzből kell majd pszichológiai segítséget keresnem” – mondta az interjú végén.

  • Nem világos, hogy Volodimir Zelenszkij esetleg olyan információkat hozott-e nyilvánosságra, amelyeket amerikai tisztviselők biztonsági okokból nem akartak nyilvánosságra hozni, amikor mai sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy vasárnap találkozik Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel és Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel – írja a Guardian.

    Elmondta, amint a biztonsági intézkedések tisztázódnak,

    Joe Biden is Ukrajnába utazik,

    hogy találkozzon vele – amire a Fehér Ház az elmúlt hetekben nem vállalt kötelezettséget, valószínűleg szintén biztonsági okokból.

    Amikor az amerikai védelmi miniszter, Lloyd Austin és Antony Blinken, az Egyesült Államok külügyminisztere holnapi látogatásáról kérdezték, Volodimir Zelenszkij „gyakorlati választ” adott.

    Nem szabad üres kézzel idejönniük. Konkrét dolgokat és konkrét fegyvereket várunk. Ugyanezt mondtam más országok vezetőinek is... minden vezetőhöz azzal fordulunk, hogy itt valódi háború van. Jöjjenek el hozzánk, örömmel fogadjuk önöket, de kérem, hozzák el nekünk azt a segítséget, amiről beszéltünk, amivel rendelkeznek, amire lehetőségük van.

  • Egy 25 éves orosz katona, Anatolij Drjomov videóblogon számol be arról, hogy milyen érzés a háborúban harcolni.

    Drjomov március 6-án a Telegramon indította el a csatornáját, és a következő bő egy hétben több tucat videót tett közzé. Ezek közt voltak olyanok is, ahol büszkén pózoltak, vagy viccelődtek, miközben az ukrán lakásokból elvittek ezt-azt,

    és volt olyan is, amelyben elmondta, hogy retteg a haláltól, és sokan meghalnak közülük.

    Az egyik, március 9-i bejelentkezésében például azt mondta: lehet, hogy ez az utolsó üzenete, majd utóbb kiderült, hogy ezt azért mondta, mert éppen a donbaszi Popaszna városát próbálták meg elfoglalni, és nagy veszteségeket szenvedtek.

    A fiatal katona csatornáját már mintegy 35 ezer emberi követi, bár az utóbbi időben kevésbé volt aktív. Egy alkalommal meg is sebesült egy repesztől, de visszatért a frontra. Legutóbb április 21-én jelentkezett, de akkor már csak egy rövid üzenetben közölte, hogy él. 

    A vlogjára feltöltött videókból a Szabad Európa készített összeállítást:

  • Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára az ukrán Pravdának adott interjúban közölte, hogy a napokban éjszaka helikopterrel utánpótlást tudtak szállítani a mariupoli Azovsztal gyárban védekező ukrán katonáknak.

    Elmondása szerint több alkalommal is segítséget nyújtottak már a védőknek, és amikor először megkérdezték őket arról, hogy mire lenne szükségük, akkor

    lőszereket kértek. Nem vizet és nem élelmet, bár ezekből is szállítottunk nekik

    – fogalmazott Danyilov.

    Hozzátette azt is, hogy most valóban nehéz a helyzet Mariupolban, de valójában „sosem volt könnyű”, és az Azovsztalban védekező katonák rengeteg orosz katonát kötnek le.

  • Az ukrán hadsereg 95. ejtőernyős ezrede egy rakétakilövéssel tisztelgett Erzsébet brit királynő 96. születésnapja előtt. Az esetről videó is készült:

    A rakétát Starstreak hordozható rakétavetővel lőtték ki, és egy orosz Orlan drónt talált el. A Starstreakeket Ukrajna az Egyesült Királyságtól kapta, ezért a brit királynőnek ajánlották a találatot.

    Köszönjük Őfelségének a támogatást. Dicsőség Nagy-Britanniának, dicsőség Ukrajnának! 

    – írták a posztban. 

    Az Orlan drónokat az orosz hadsereg a tüzérségi tűz támogatásához, a célpontok beméréséhez használja. Az ukrán hadsereg hagyományos fegyvereivel ezek nem lettek volna elérhetőek, mivel túl magasan repülnek, de a Starstreakkel ezt sikerült orvosolni. A fenti Twitter-bejegyzés végén emiatt azt is leírták, hogy még többre lenne szükségük ezekből a fegyverekből.

  • Volodimir Zelenszkij vasárnap találkozik Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel és Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel – írja a Guardian.

  • Volodomir Zelenszkij azt mondta, hogy az ukrán tárgyalók befejezik a Moszkvával folytatott béketárgyalásokat, ha Oroszország megöli az azovsztali acélműben még kitartó ukrán erőket Mariupolban – számolt be a BBC.

    Ukrajna ki fog lépni minden tárgyalási folyamatból, ha az oroszok megölik az embereinket Mariupolban

    – mondta Zelenszkij egy sajtótájékoztatón szombat este.

    A kormányfő által említett „emberek” az ukrán katonai erők utolsó tagjai a városban. A Mariupol védőinek hívott katonák az Azovsztal acélműben találtak menedéket, ahol a jelentések szerint több civil is tartózkodik. Oroszország hetek óta ostromolja a déli kikötővárost.

  • Az orosz hadsereg egyre nehezebben tudja ellátni a saját sebesültjeit – ezt írták az ukrán hadsereg szombati hadműveleti tájékoztatójában.

    A beszámoló szerint az oroszok „jelentés nehézségekkel” küzdenek a sebesültek kezelésénél: a katonákat nem tudják elszállítani, valamint fogynak az ellátáshoz szükséges készleteik is.

    Balaklija városában (Harkivtól délkeletre) pedig már olyan sok a sebesült, hogy a katonai kórházak is kevésnek bizonyultak, ezért városi klinikákon látják el őket. Az orosz-ukrán határ közelében lévő Vovcsanszkban pedig arra kényszerítik az egészségügyi dolgozókat, hogy menjenek ki a frontra és ott nyújtsanak elsősegélyt az orosz katonáknak – írták az ukránok.

    A hadműveleti tájékoztatóban azt is említették, hogy Harkiv továbbra is állandóan bombázzák az oroszok. A Donbaszban pedig Popaszna és Rubizsnye településeit próbálják meg elfoglalni,

    valamint a Szeverodonyeck városa elleni támadásra készülnek. 

  • „Ez volt Mariupol az orosz csapatok inváziója előtt. Egy gyönyörű város félmillió lakossal” – írta szombat délutáni bejegyzésében az ukrán elnök.

    Volodimir Zelenszkij azzal folytatta, hogy ehhez képest most már nincs olyan épület a városban, amely ne szenvedett volna károkat.

    Mariupol nincs többé; és Viktor Dedov sincs többé, aki ezeket a képeket készítette

    – írta az államfő. 

  • Volodimir Zelenszkij Boris Johnson brit miniszterelnökkel egyeztetett szombaton a katonai segélyezés „új szakaszáról” – közölte az ukrán elnök kabinetfőnök-helyettese.

    Andrij Szibiga elmondta: a legújabb segítségnyújtás többek közt nehézfegyverek szállítását is magában foglalná (Boris Johnson néhány napja már beszélt arról, hogy az ukránoknak nagy szükségük lehet nehéztüzérségre a donbaszi csatában).

    Az ukrán kabinetfőnök-helyettes szerint a két vezető ezenkívül az Ukrajnának nyújtandó további pénzügyi támogatásról is tárgyalt – írja a Guardian.

    Az Egyesült Királyság újra megnyitja kijevi nagykövetségét, emellett további katonai segélyt nyújt, és új szankciókat rendel el az orosz hadsereg tagjai ellen. Boris Johnson egyeztetett az ukrán elnökkel, és közzétette a döntéseket:

  • Sajtótájékoztatóján arra kérték Volodomir Zelenszkij ukrán elnököt, hogy értékelje Moszkva terveit a kelet-ukrajnai Donbász régió elfoglalásáról – számolt be a Sky News

    Nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem, nem. Bármit is foglalnak el az oroszok, mi mindent vissza fogunk venni

    – mondta az ukrán kormányfő, aki szerint Ukrajna egyszerre fogja visszaszerezni az  összes megszállt területet.

  • Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma közzétette legújabb hírszerzési frissítését, amely egy térképet tartalmaz az orosz mozgásokról, mivel Moszkva Ukrajna keleti részén összpontosítja offenzíváját. Az invázióról készült térképet a Guardian osztotta meg:

  • Igor Kirillov, az orosz sugár-, vegyi és biológiai védelmi erők vezetője szerint az Egyesült Államok provokációkat készít elő Oroszország ellen: vegyi, biológiai vagy taktikai nukleáris fegyverek bevetésével vádolja az orosz felet – számolt be a TASZSZ orosz hírügynökség. 

    Az orosz védelmi minisztériumnak információi vannak arról, hogy az Egyesült Államok provokációkat készít elő, hogy az orosz fegyveres erőket vegyi, biológiai vagy taktikai nukleáris fegyverek bevetésével vádolja

    – mondta Kirillov, aki szerint az Egyesült Államok terve alátámasztja Oroszország különleges katonai műveletének sikerét. 

  • Öten meghaltak, és tizennyolcan megsebesültek annak a rakétacsapásnak a következtében, amelyet Odesszában hajtottak végre az oroszok – közölte Andrij Jermak ukrán elnöki tanácsadó.

    Azt is elmondta, hogy egy három hónapos csecsemő is életét vesztette a támadás következtében. A mentőakció azonban még mindig zajlik, így elképzelhető, hogy újabb emberek kerülnek elő az épület romjai közül – tette hozzá.

  • Az orosz állami nyomozóhatóság vizsgálja az orosz média azon jelentését, amely szerint a brit SAS különleges erői csapatokat telepítették Nyugat-Ukrajnába – számolt be a Sky News

    A RIA Novosztyi hírügynökség egy orosz biztonsági forrást idézett, amely szerint mintegy 20 SAS-tagot küldtek Lvivbe. A Special Air Service (Különleges Légi Szolgálat) különleges műveletekre, megfigyelésre és terrorelhárításra van kiképezve.

    A brit védelmi minisztérium nem kommentálta a jelentést, bár az Egyesült Királyság többször is kijelentette, hogy nem fog csapatokat vezényelni Ukrajnába.

  • Egy ír házaspár a birtokában álló, XV. századi kastélyban szállásolt el ukrán menekülteket – írja a Szabad Európa. A kastélyban élő menekültekkel már a Deutsche Welle is videós riportot készített:

    Az Írország nyugati részén lévő, négyemeletes Ballindooley-kastély a házaspár második otthona volt, ugyanis Madridban élnek. A férfi, Barry Haughian a háború kitörése után a Facebookon ajánlotta fel a kastélyt, majd Lengyelországban találkozott tizenegy menekülttel, és elvitte őket a kastélyba, ahol később csatlakozott hozzájuk felesége és két tizenéves gyermeke is. 

    Most hétről hétre jobb… Látjuk, ahogy lekerül a teher a vállukról. Folyamatosan jönnek hozzánk olyanok, akik segíteni próbálnak rajtuk

    – mondta a férfi. Írországba már 23 ezer ukrajnai menekült érkezett, de a kormány szerint a számuk akár meg is négyszereződhet a következő hónapokban. 

  • Két orosz tábornokot öltek meg Herszon közelében – közölte az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési igazgatósága. A harmadik kritikus állapotban van.

    Az ukrán hadsereg pénteken csapást mért az orosz 49. hadsereg parancsnokságára a megszállt regionális főváros, Herszon közelében – írja a Guardian.

  • Az ukrajnai Luhanszki terület kormányzója közölte, hogy két civil meghalt, és további két ember megsérült egy orosz rakétacsapásban – számolt be a Sky News

    Az orosz erők fokozzák támadásaikat Kelet-Ukrajnában, és egyre több, ukrán ellenőrzés alatt álló terület elfoglalására törekednek.

  • Az OnlyFans nevű, erotikus tartalmakat bemutató közösségi oldal közölte, hogy „ideiglenesen felfüggesztették” az orosz felhasználókat az oldalukon.

    Mindeddig az OnlyFans volt az egyetlen olyan, nyugati bázisú közösségi oldal, amelynek működését nem befolyásolta nagyobb mértékben az orosz–ukrán háború. Most azonban az ő működésüket is ellehetetlenítették az Oroszország elleni szankciók.

    Közleményükben azt írták: az utóbbi időben több olyan kényszermegoldással is próbálkoztak, amely lehetővé tette, hogy folytassák működésüket Oroszországban. Azáltal viszont, hogy az újabb szankciók „tovább szűkítették az online fizetési lehetőségeket Oroszországban”, már nem tudják többé kiszolgálni a felhasználókat az országban. 

  • Online hirdetésekben keresnek önkénteseket az oroszok Mariupolba – írja az Ukrinform hírügynökség. 

    A hirdetésekben mindössze annyit írtak, hogy az önkéntesek feladata az lenne, hogy a donbaszi – és azon belül is a mariupoli – lakosokon „segítsenek” egy 14 napos misszió keretében. Előírták viszont, hogy csakis olyan, 18 év feletti férfiak jelentkezhetnek, akik bírják a stresszt, és akiknek nincs semmilyen krónikus betegségük.

    Az ukránok szerint valószínűsíthető, hogy az oroszok ezáltal gyakorlatilag katonákat próbálnak önkéntesként toborozni, csak nem akarják ezt leírni a nyilvános hirdetésekben.

  • Ferenc pápa közölte, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meghívása ellenére nem utazik el Kijevbe – írja a BBC.

    Az egyházfő a La Nacion argentin napilapnak azt is kifejtette, hogy miért döntött így.

    Mi értelme lenne annak, hogy a pápa Kijevbe menjen, ha a háború másnap úgyis folytatódik?

    – így kérdezett vissza Ferenc pápa arra a kérdésre, hogy miért nem akar az ukrán fővárosba utazni.

    Hozzátette: bármire hajlandó azért, hogy véget vessen a háborúnak, de úgy látja: ha ellátogat az ukrán fővárosba, akkor azzal nem biztos, hogy ezt a célt szolgálja.

    Az egyházfő az argentin lapnak adott interjúban azt is elmondta, hogy február végén, a háború kitörése utáni második napon egy álmatlan éjszakán hozta meg a döntést, hogy előzetes egyeztetés nélkül bemegy a vatikáni orosz nagykövetségre (ilyesmire ebben a formában még nem volt példa).

    Egyedül mentem, nem akartam, hogy bárki is velem legyen. Az én egyedüli személyes felelősségem volt

    – fogalmazott a pápa. 

  • Csütörtökön 308 mariupoli lakost, köztük 90 kiskorút az Oroszország keleti felében lévő Vlagyivosztokba szállítottak át – közölte Petr Andrjuscsenko, a város polgármesterének tanácsadója a Telegramon.

    A polgármester egy olyan orosz közleményre hivatkozott, amelyben leírták, hogy a lakosokat iskolákban és hostelekben helyezték el ideiglenesen, a későbbiekben pedig a Vlagyivosztokot körülvevő régió, a Tengermelléki határterület településein helyezhetik el majd őket. A közleményből az is kiderült, hogy a gyermekeknek „nehézségeik vannak az orosz nyelvvel”, ezért külön kurzusokat indítanak nekik.

    Az ukrán fél azt állítja, hogy több ezer lakost deportáltak Mariupolból az oroszok a háború kezdete óta. Az orosz fél ezzel szemben azt mondja, hogy ezek az emberek önszántukból menekültek át Oroszországba a háború elől.

  • Szombaton kora délután az orosz hadsereg rakétacsapást hajtott végre Odesszában. A robbanás után sűrű füst borította be a városközpont egyik tömbházát.

    Az előzetes információk szerint összesen hat, Kalibr típusú rakéta találhatta el a várost, ezek egyike csapódott be a lakóépületbe, amely kigyulladt. Úgy tudni, hogy az épületet már kiürítették, de egy ember meghalt a csapás következtében. 

    Egy amatőr felvételen az egyik rakéta is látható a becsapódás előtt.

    Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter a Twittteren elítélte az akciót, és azt írta: ezek a csapások egyértelműen a lakosság megfélemlítését szolgálják, és bizonyítják, hogy Oroszország a terrorizmust támogatja.

  • Az ukrán külügyminisztérium megosztotta két fiatal lány fényképét, akiket állításuk szerint megöltek a déli kikötővárosban – számolt be a Sky News

    Yelyzaveta és Sonia Lucy karakterét játszották Az oroszlán, a boszorkány és a ruhásszekrény című előadásban a mariupoli színházban, amelyet civil menedékhelyként használták, amíg egy orosz bombatámadás célpontjává nem vált.

    Nem világos, hogyan haltak meg a fiatal lányok. 

  • Oleh Szinehubov, a Harkivi terület kormányzója közölte, hogy az ukrán csapatok visszafoglaltak három települést a térségben – írja az MTI.

    Ukrán fegyveres erőink tegnap reggel indított ellentámadása sikeres volt. Hosszú és ádáz küzdelem árán kiszorították az orosz csapatokat Bezruki, Szlatine és Prugyanka területéről

    – közölte szombaton a kormányzó.

    Szinehubov elmondása szerint az elmúlt 24 órában ketten meghaltak, és tizenkilencen megsebesültek az orosz bombázás miatt Harkiv térségében. A védelmi tárca szóvivője szerint Harkivot jelenleg is „részben elzárták” a külvilágtól az orosz erők.

  • Viktorija Abramcsenko orosz miniszterelnök-helyettes egy olyan javaslattal állt elő, amelynek jegyében kétszer is felhasználhatnák bizonyos babatápszerek csomagolását azért, hogy ne legyen hiány belőlük – írja a NEXTA.

    A Kommerszant szerint a szankciók miatt már országos szinten hiány van csomagolóanyagokból, valamint üdítősflakonokból Oroszországban. Március végén az ország legnagyobb beszállítója, a Tetra Pak például bejelentette, hogy ideiglenesen kénytelenek felfüggeszteni a 2 literes kiszerelésű italokhoz használt flakonok gyártását, mire az italgyártók azzal reagáltak, hogy ebben az esetben emelniük kell majd az árakat.

  • Kijárási tilalom lesz érvényben Kárpátalján az ortodox húsvét első napjára virradó éjszaka, kijevi idő szerint szombat este 23 órától vasárnap reggel 5 óráig.

    A kijárási tilalmat a Kárpátalja Megyei Védelmi Tanács rendelte el a szombaton tartott rendkívüli ülését követően, amelyen a járási katonai közigazgatások, illetve a régió vallási szervezeteinek vezetői is részt vettek – jelentette be Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás vezetője.

    Az ukrán hírszerzés információi szerint az orosz erők Ukrajna-szerte rengeteg áldozattal járó provokációkat és rakétatámadásokat terveznek húsvét éjszakáján, beleértve a templomokat is.

    Az ellenség célja az, hogy pánikot keltsen, és destabilizálja a helyzetet

    – idézi az MTI a kormányzót. Viktor Mikita elmondta, emiatt a hagyományos ételszentelést Ukrajna minden régiójában április 24-én 5 órától tartják. Kérnek mindenkit, hogy a kijárási tilalom után menjen templomba – tette hozzá.

    Kárpátalján a háború kitörése óta első ízben hirdettek éjszakai kijárási tilalmat. A légiriadók az utóbbi hetekben szinte mindennaposakká váltak, azonban a Magyarországon kívül Lengyelországgal, Szlovákiával és Romániával határos Kárpátalját mindeddig nem érte légicsapás.